Befektetés
Emberekbe, márkákba és technológiába – nagyjából az egész lapszámunkat rá lehet húzni erre a témára.
A cikk a Trade magazin 2023/10. lapszámában olvasható.
Egy évvel ezelőtt, amikor lehetőséget kaptunk, hogy partnerei legyünk a Signature 40 versenynek, örömmel mondtunk azonnal igent. Most ebben a lapszámban már a második listát adjuk közre. A tematikus listák közül a Trade magazin az FMCG és a Trade marketing listákat támogathatta ajánlásokkal, zsűri-összeállítással, értékeléssel. Összesen több száz operatív kollégát ajánlottunk, hogy pályázhassanak a Signature elismerésre. Hisszük, hogy fontos azoknak a munkatársaknak is megmutatkozni, akik nem a vezetői székekben ülnek, hanem egy-két lépéssel hátrébb teszik mindennap a dolgukat a tőlük telhető legjobb szándékuk és tudásuk szerint, és akik nélkül semmilyen szervezet nem működne. A díjazások alkalmával általában a menedzsment tagjai állnak fel a dobogóra, képviselve a kollégákat. Ezzel a listával a sokszor nem látható munkatársak kaptak lehetőséget, akiknek ezúton is gratulálok az elismeréshez, és kívánom, hogy érezzék a szervezeten belül azt a megbecsülést, amit megérdemelnek.
A cég, termék, szolgáltatás márkájába fektetni, majd annak eredményeit látni mindig felemelő, hiszen nem mindegy, hogy a nap végén van-e értelme a munkánknak. Az itthoni márkák iránti elismerést e számunkban az Érték és Minőség Nagydíj pályázat felsorolt díjazottjai által mutatjuk be, míg a nemzetközi piacon a világ legértékesebb élelmiszermárkáinak TOP 100 listáját a Brand Finance, az európai kereskedelmi vállalatok toplistásait a holland Veraart Research Retail-Indexe szerint emeltük ki lapunkban.
És ha már a kereskedelmet érintjük, októberi számunk hagyományosan értékeli a nagykereskedők elmúlt egy évének eredményeit, azokat a befektetéseket és eredményeket, amelyeket Ők éreztek legfontosabbnak elmondani a cégükről, márkáikról, jövőbeli fejlesztéseikről, valamint az egész e-commerce terület FMCG-vonatkozásait, amely az egyik legdinamikusabban bővülő csatorna jelenleg is.
Ezek a már jövőbe mutató befektetések ezekben a nehezebb években is zajlanak, és így, az év utolsó hónapjainak nekifutva, talán már bízhatunk valami piaci kiegyenlítődésben a következő évre, vagy annak második felére nézve – ha hihetünk a gazdasági szakembereknek.
Én személy szerint nagyon bizakodó vagyok, ahogy mindig. Szurkolok az utolsó negyedévnek, hogy lassan ezen a hullámon is túljussunk.
Üdvözlettel:
Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő
Related news
Shell remains the world’s most valuable oil and gas brand, according to Brand Finance
Shell has retained its top spot on the list of…
Read more >Nestlé remains the world’s most valuable food brand, according to Brand Finance
Nestlé has been the world’s most valuable food brand for…
Read more >More than 930 professionals have already been recommended for the Signature 40 2025 call
The Signature Platform is experiencing its most active nomination period…
Read more >Related news
Rewe Group strengthens convenience competence
Rewe Group is reaffirming its role as Germany’s leading innovator…
Read more >