A Rossmann elmúlt és elkövetkező 30 éve

By: Trademagazin editor Date: 2023. 12. 11. 14:56

Idén 30. éve van jelen Magyarországon a Rossmann. Sikerei hátterében a sziklaszilárd német tulajdonosi háttér mellett a magyar vezetés áll, valamint minden egyes munkatárs, akikkel egy közös értékrend mentén töretlenül lehet haladni a kitűzött cél irányába. A cég múltjáról, jelenéről és jövőbeni terveiről Flórián Lászlóval és Németh Kornéllal, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóival beszélgettünk.

A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

– Mi a Rossmann-titok? Évek óta szenzációsan fejlődik a vállalat, megkérdőjelezhetetlen az a számos érdem és eredmény, amit fel tud mutatni még a viharosan változó gazdasági körülmények között is.

Flórián László: – Azt gondolom, hogy az egy nagyon jó koncepció, amit megalkottak Németországban 50 évvel ezelőtt, emellett természetesen sokat jelentettek a folyamatosan zajló innovációk mind az anyaországban, mind pedig Magyarországon. Erőteljes hátszelet jelent az is, hogy az egész család, a tulajdonosi kör hosszú távon elkötelezett a vállalat mellett. Ezek a külső adottságok. Ha csak Magyarországot nézzük, nagyon sok oka van annak, hogy a cég évről évre fejlődni tud. Ezek közül kiemelném azt az operatív tudást, amely a boltokban, illetve a logisztikán megjelenik, amivel a vevő találkozik. Ilyenek például az udvarias eladók, a feltöltött polcok, valamint a gyors kasszák, amelyek terén úgy érzem, jól teljesítünk. Hitelesen, őszintén, közvetlenül kommunikáló és nagyon gyorsan, rugalmasan megvalósító, kivitelező cég vagyunk.

Németh Kornél: – Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink jóllétére. Mérjük az elégedettségüket, a legmagasabb elégedettség évek óta a bolti dolgozóknál tapasztalható. Kollégáink motiváltak, és széles körű tapasztalatokkal rendelkeznek, sokan hosszú évek óta tartoznak a Rossmann kötelékébe. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a szakmai egyetértés mellett a csapat tagjait hasonló értékrend és szellemiség hatja át, olyanok vagyunk, mint egy nagy család.

Flórián László és Németh Kornél, a Rossmann ügyvezető igazgatói

– Miként ünneplik a 30. születésnapot?

F. L.: – Maratoni hosszúságú nyereményjáték-sorozattal készültünk az év végére, amely az októberi, a novemberi és a decemberi hónapokat ölelte fel. Az októberi játék keretében minden órában 10 ezer forint értékű Rossmann ajándékkártyát sorsoltunk ki, novemberben 30 másodperces ingyenes bevásárlást lehetett nyerni, decemberben pedig különleges adventi kalendáriummal rukkolunk elő. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy vásárlóink mindig is a legfontosabbak voltak számunkra. 30 éves múltunk során a Rossmann-nal az ő hűségüket és bizalmukat nyertük el, és ezt méltó módon szeretnénk megköszönni. Azért hívtuk életre ezeket a nyereményjátékokat, hogy vállalatként most mi adhassunk vissza valamit abból, amit a vásárlóinktól kaptunk az elmúlt 3 évtizedben.

N. K.: – Az idei év egy nagyon különleges év számunkra, és ennek alkalmából különleges ajándékokkal szerettünk volna kedveskedni a Rossmann vásárlóinak, hiszen nélkülük nem valósulhattak volna meg az elmúlt 30 év sikerei.

– Hogyan indult el a Rossmann Magyarország Kft. története, és milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt 30 évben? Milyen jelentősebb mérföldköveket emelnének ki?

F. L.: – A márka alapítójáról, Dirk Rossmannról kapta a nevét. Mivel a „Ross” szó ónémetül tüzes paripát jelent, a „Mann” pedig embert, így került a cég logójába egy kentaur.

A cég története 1972. március 17-én kezdődött, amikor az akkor 25 éves Dirk Rossmann megnyitotta drogériáját, a „Kozmetikai cikkek piacát” Hannoverben. Ez volt az első önkiszolgáló drogéria Németországban, így őt azóta is e koncepció kiötlőjeként és úttörőjeként tartják számon. A Rossmann mára már Németország egyik vezető márkája, Magyarországon pedig 2023-ban immár 30. éve van jelen.

N. K.: – A Rossmann Magyarország Kft. az egyik legdinamikusabban fejlődő drogéria-parfüméria hálózat Magyarországon. Az első Rossmann üzlet 1993. december 17-én nyitotta meg a kapuit Debrecenben. Azt, hogy kedvező fogadtatásra találtunk, mi sem bizonyítja jobban, hogy tíz évvel később, 2003-ban már a 100. boltunk átadását ünnepeltük. A következő jeles évszám 2009 volt, amikor a vállalat beköltözött új, üllői 24 000 m2-es központjába. A Rossmann Online Drogériát 2012-ben indítottuk el, majd rá öt évre, 2017-ben már a 200. fizikai egységünk is fogadta a vásárlókat. A Rossmann+ VIP hűségprogramunkat 2018-ban indítottuk el, amely ma is rendkívül népszerű a vevőink körében.

Múlt és jelen a Rossmann-nál – 30 év sikertörténete az első boltok egyikétől
a mai legmodernebb üzletig a budapesti Mammut bevásárlóközpontban

 

– Milyen stratégiákat alkalmazott a cég a magyar piacon való növekedés és siker eléréséhez?

F. L.: – A vállalat első 15 évét a szervezet felépítése, a lokációk kiépítése, a folyamatok kialakítása, valamint a munkaerő-toborzás jellemezte. Az igazi nagy áttörés 20 év után következett be, ugyanis a Rossmann nagyvállalattá vált. A fejlesztések egészen a kezdetek óta töretlenül zajlanak, a hálózat 10-15%-át évente lecseréljük, korszerűsítjük. Jelenleg több mint 240 üzletünkkel 130 településen vagyunk jelen.

– Milyen jelentősebb technológiai újításokat vezettek be az elmúlt időszakban?

N. K.: – A drogériaszektorban elsőként önkiszolgáló kasszákat telepítettünk üzleteinkbe, mára 100 üzletünkben összesen 240 SCO kasszával várjuk a vásárlókat. A világ első aeroszolos dezodor újratöltő automatáját magyar fiatalok fejlesztették ki, a Rossmann pedig a termékfejlesztésben, az értékesítésben és a kommunikációban is teljes mellszélességgel mögéjük állt. A pilot során egyelőre 3 Rossmann üzletben találkozhatnak a vásárlók az automatákkal: a budaörsi Auchan Korzón található Rossmann mellett, a Mammut II.-ben nemrégiben teljes felújításon és jelentős bővítésen is átesett Rossmann-üzletben és a Flórián Üzletközpontban található Rossmannban. Az innovációra való nyitottságot és az együttműködés sikerességét mi sem mutatja jobban, mint hogy Budaörsön a nyitást követő időszakban több mint tízszer annyit töltöttek a vásárlók, mint ahányat a TOP1 fújós márkatermékből adtak el, a Mammutban pedig 2-3-szor annyit töltöttek, mint amennyi a normál Isana dezodorok eladása volt. Hosszú távon az automatával rendelkező üzletek számát és a jelenleg utántölthető 3 Isana illat kínálatát is szeretnénk bővíteni.

Jelenleg összesen megközelítőleg 17 ezer termékünk van, amelyből 28 saját márka. Ezek mintegy 500 beszállító közreműködésével jutnak el hozzánk. A terveink között szerepel egy új logisztikai központ megépítése, amelyet a legmodernebb logisztikai megoldásokkal szeretnénk a mai kor igényeinek megfelelően kialakítani.

– Milyen eredményekkel zajlik a Rossmann online értékesítése?

F.L.: – A webshop forgalmának 2019-ről a 2020-as évre történő közel 250%-os növekedéséhez nagyban hozzájárult, hogy a járványhelyzet kialakulásával sokan előnyben részesítették az online vásárlást. A webshop 2021-ben is tovább növekedett, ami azt mutatja, hogy a pandémia alatt kipróbált webshop vásárlási opciót fogyasztóink szeretik és továbbra is használják. Jelenleg a teljes Rossmann-forgalom 5-6%-a az online térben realizálódik. A megnövekedett igények miatt teljesen új alapokra helyeztük webshop és logisztika közös ökoszisztémáját a hatékonyság növelése és a költség csökkentése érdekében. A változásokhoz tartozik az ügyfélszolgálati chatbot bevezetése, a nyitvatartási idő növelése és a futárszállítási időablakok bevezetése. 2023-ban megújult a Rossmann mobilapplikációja is.

Flórián László: „Mindenhol, ahol dolgoztam, rend kívül motiváltan végeztem a feladatomat. Ami nagy különbség, hogy ilyen jól még sosem éreztem magam egy munkahe lyen, mint a Rossmann-nál. Ennyire nem becsültek meg, ennyire nem tekintettek partnernek máshol akár a tulajdonosok, akár a felettem lévő vezetők.”

– Miként bővült a lojality program az évek során?

N. K.: – A Rossmann+ VIP programnak jelenleg közel 2 millió tagja van, a tavalyi évben felgyorsult a növekedés, 200 ezerrel emelkedett a tagok száma. Az azonnal beváltható százalékos kedvezmények közül még mindig a negyedévente elérhető 4 darab 10%-os vásárlásvégösszegi kupon a legnépszerűbb. A Rossmann+ VIP negyedéves költéseken alapuló bronz, ezüst és arany kategóriái közül a legmagasabb szintet elérők 15%-os vásárlásvégösszegi kuponra is jogosultak, ennek beváltási aránya eléri a 80%-ot.

F. L.: – A tavalyi évben a Rossmann-nál több mint 10 millió kupont váltottak be a vásárlók. A nemrégiben teljes megújuláson is átesett applikáció egyik újdonsága, hogy a Rossmann+ által megspórolt összegek a bolti és az online vásárlások esetében is tételesen nyomon követhetők. Az általános százalékos kedvezmények mellett az applikációban elérhető Kuponközpontban további személyre szabott engedményeket is elérnek a vásárlók, melyeket online és bolti vásárlás során egyaránt beválthatnak.

A 2023-as év újdonsága, hogy az arany tagok 1 darab 10%-os vásárlásvégösszegi kuponjukat már online is felhasználhatják, amire a vásárlói tudatosság és az online vásárlások számának növekedésével az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozott.

– Milyen főbb irányok, elgondolások határozzák meg marketingkommunikációjukat?

N. K.: – 2021-ben Magyarországon is megjelent alapító-tulajdonosunk Dirk Rossmann első könyve, A polip kilencedik karja című ökotriller, 2022-ben pedig annak folytatása A polip haragja címmel, amelyek napjaink környezeti problémáit boncolgatják. Az első kötet nagyszabású könyvbemutatójára Dirk Rossmann személyesen is ellátogatott Magyarországra.

Mi magunk folyamatosan törekszünk a véleményvezérekkel, influencerekkel való együttműködések erősítésére. Így lett Stahl Judit a fenntarthatósági irányunk arca, Istenes Bence, a webshop futár kampányunk részese, Lilu, aki saját testápolási termékcsaládjával (Body+Me) is jelen van az üzleteinkben, és a Rossmann-nal közösen készíti a Szépségnapló című YouTube műsorát. Ördög Nóra pedig két márkájával a Nora Beautyval és a MyKinddal szerepel drogériáinkban. Folyamatosan erősítjük a social mediában való jelenlétünket, már nem csak Facebook-, Instagram-, YouTube-, hanem TikTok-csatornánkkal is. A Facebook-csoportjainkban közösséget építünk. A Rossmann Magyarország Facebook-­oldalának 360 ezer követője van, a Rossmann – Az Akciók Hőse csoportunk közel 40 ezer tagot számlál, nemrégiben indított Rossmanó: A baba-mama közösség nevű csoportunk pedig máris átlépte a 20 ezer főt.

– Mi jellemzi HR-, CSR-stratégiájukat?

F. L.: – Vállalatunknál a nők kapják a főszerepet, és ez így van a munkavállalóink között is, hiszen a nők aránya a vállalaton belül 94,7%. A Rossmann Magyarország elkötelezett a gyermekek, nők támogatásában. 2022 végén örökbe fogadtuk a Sályi Hétszínvirág Óvodát. Emellett ugyancsak 2022-ben az Edisonplatform úgynevezett menő cége lettünk. Ez egy olyan közösség, amely összefogja a gyerekeket fejlesztő, innovatív és jövőbarát kezdeményezéseket. A fókusz a gyerekek jövőre való felkészítésén van, hogy az életben való boldoguláshoz szükséges kompetenciák birtokába kerülhessenek. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy 2022-ben a Kincentric anonim munkavállalói elégedettség felmérésén a Legjobb Munkahely címet 78%-os elkötelezettségű eredménnyel érte el a Rossmann.

Az amerikai Forbes üzleti magazin a Statista piackutató céggel együttműködve 2023-ban is összeállította a világ legjobb munkaadóinak éves listáját, melyre végül 700 cég került fel. A „World’s best employer” lista meghatározásához több mint 170 000 teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót kérdeztek meg 43 országból. A megmérettetésen a Rossmann a 16. helyen végzett, amire szintúgy nagyon büszkék vagyunk.

– Milyen szempontok mentén alakították ki saját márkás termékkínálatukat?

N. K.: – A Rossmann saját márkái szerencsére kifejezetten népszerűek a vásárlók körében, de természetesen mindig az a célunk, hogy a minél szélesebb termékkínálat mellett meg tudjuk mutatni azt is, hogy ezek a termékek kiváló minőségűek, egy sor környezetbarát, öko és bio minősítéssel rendelkeznek, és mindemellett gazdaságosak is. A jövőben is törekedni fogunk arra, hogy ez a hosszú évek alatt kialakult bizalom a saját márkáink iránt fennmaradjon, és a kínálat a lehető legjobban ki tudja szolgálni mindig az épp aktuális fogyasztói igényeket.

– Milyen lépéseket tettek az online értékesítés és az online vásárlói élmény továbbfejlesztésére?

F. L.: – Az online értékesítés talán az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a kereskedelem valamennyi területén, nincs ez másként a Rossmann-nál sem. Az utóbbi években számos fejlesztést eszközöltünk az Online Drogériánkban, a trendek pedig azt mutatják, hogy a platformot tekintve egyre inkább az applikáció felé kell elmozdulni. 2023-ban többek között ezért is újítottuk meg a Rossmann mobilos alkalmazását, a fejlesztésnek hála bekerültek olyan új funkciók, mint a költések követése vagy a Kuponközpont, melyeket már mind egy letisztult, modern, felhasználóbarát felületen tudnak használni a Rossmann+ tagok. Az új applikációban fut a szezonális nyereményjátékaink egy része is, melyek szintén az élményszerű használatot hivatottak erősíteni.

N. K.: – A Rossmann webshopja idén közel 10 milliárd forgalommal zárja majd az évet, ami közel 60%-os növekedés a megelőző évhez képest. Ebben a felhasználóbarát értékesítési felületeknek és a kiszámítható és gyors szállításnak kulcsszerepe van. A vásárlói igényeket felmérve idén bővítettük a kiszállítást nyújtó partnerek körét is. Az erre vonatkozó kutatás több mint 1700 kitöltőjének 80,8%-a nyilatkozta azt, hogy a már meglévő partnerek mellett leginkább a GLS-t látná még szívesen a Rossmann-nál, mi pedig erre a vásárlói igényre reagálva vezettük be a korábbiak mellé az új házhozszállítási opciót. Emellett Budapesten és annak agglomerációjában továbbra is 5 órán belül szállítunk saját Rossmann Futár autóinkkal, de nemrég a klasszikus átvételi módok mellett bevezettük a csomagautomatákból való átvételi lehetőséget is.

A Rossmann Online Drogériában leadott rendelések átvételi pontjainak száma országszerte rövid idő alatt 2550-ról 6800-ra nőtt.

– Mi minden várható még a közeljövőben a vásárlói élmény fokozása, illetve a vevői elégedettség érdekében?

N. K.: – Az elmúlt 30 év által kijelölt utat szeretnénk folytatni, hogy a vásárlóink a fizikai boltokban, az Online Drogériákban és az ügyfélszolgálatunkon is ugyanazt a gyors, szakértő és emberközeli kiszolgálást kaphassák, amelyet megszoktak a Rossmann-nál. Az innováció természetesen fontos, igyekszünk a mindenkori igényeknek és trendeknek megfelelni, ami a vásárlói élmény és vevői elégedettség fokozását illeti.

– Milyen jövőképet látnak maguk előtt a következő 30 évre? Meddig lehet még tovább nőni, hol lehet a felső határ?

F. L.: – Az anyacég 25-27 éve nagyon sikeres. Folyamatosan nyomon követtem a fejlődését. Azt gondoltam, hogy ez egy jó cég, egy jó koncepció. Azóta eltelt 12 év és a cég ugyanúgy fejlődik, és ennek valószínűleg az az oka, hogy amellett, hogy jó, nagyon flexibilis is a koncepciója. Relatív friss invesztíciókkal gyorsan el tud jutni a vásárlókhoz. És rugalmasan tud választékot is optimalizálni a boltok mérete alapján. Azt gondolom, ha ez a vállalat családi kézben marad, akkor a további 25-30 évben is rendkívül sikeres lesz, mert vezetője, Raoul Rossmann nemcsak lelkes, hanem ért is ahhoz, amit csinál. Ugyanezt gondolom a magyar vállalkozásról is, hogy ha a tulajdonosi támogatás megmarad, és motivált menedzserek lesznek itt, akkor minden adottsága meglesz a cégnek, hogy ugyanúgy nőjön a következő években. Hogy mi a plafon? Ez matematikailag nagyon egyszerű. Jelenleg minden hatodik terméket mi adunk el Magyarországon, ami azt jelenti, hogy még ötször ekkorára lehet nőni. A boltok számának alakulása már más kérdés. Úgy vélem, az online továbbra sem fogja elhódítani a vásárlókat a fizikai egységekből, ezután is szükség lesz rájuk. Egyre kevesebb a lefedetlen terület, de véleményem szerint nagyjából 300 boltot üzemeltethet a Rossmann a következő 10 évben.

Németh Kornél: „Idén töltöttem be a 40-et, szóval még sok évem van a versenyszférában. És ha versenyszféra, akkor pedig egyértelműen a Rossmann mellé teszem le a voksom.”

– Ha most nem itt lennének, hol lennének helyette, mivel foglalkoznának? Hogy látják magukat 15-20 év múlva?

F. L.: – Mindenhol, ahol dolgoztam, rendkívül motiváltan végeztem a feladatomat. Ami nagy különbség, hogy ilyen jól még sosem éreztem magam egy munkahelyen, mint a Rossmann-nál. Ennyire nem becsültek meg, ennyire nem tekintettek partnernek máshol akár a tulajdonosok, akár a felettem lévő vezetők. Ezért én szívesen dolgozom itt hosszú távon is. A mi cégünknél azok a sikeres országok, ahol régóta ott dolgozó menedzsment van. Ebben a tulajdonosaink hisznek.

N. K.: – Azt a fajta szabadságot és támogatást, amire szükségem van, a Rossmann-nál maximálisan megkapom. Olyan közeg vesz körül, amellyel szívesen működöm együtt, és sok olyan kihívással találkozom, ami nekem is új. Ez folyamatosan motiváltan tart.

Őszintén, nem jut eszembe másik vállalat, ahol szívesen dolgoznék. Az életem fontos része az önfejlesztés, szerte a világban végeztem képzéseket. Egyszer, sok év múlva biztosan szeretném majd másoknak átadni az addig megszerzett tudásomat valamilyen formában. Idén töltöttem be a 40-et, szóval még sok évem van a versenyszférában. És ha versenyszféra, akkor pedig egyértelműen a Rossmann mellé teszem le a voksom. (x)

Related news