90 éves a Lactalis – Családi vállalkozásból globális siker
Hogyan lett az 1933-as alapítás óta a még mindig francia családi tulajdonban lévő cégcsoport mára a világ legnagyobb tejipari vállalata? A tudatos növekedési stratégia mellett a kezdetek óta a magas hozzáadott értékű termékek előállítását helyezik fókuszba, valamint nagy figyelmet fordítanak a minőségi termelésre. Ez az ambíció és elkötelezettség magyarországi leányvállalatuk működésének is az alapja.
A tejtermékek és a sajtok piacán is vezető szerepet tölt be az idén 90 éves Lactalis, éves 28,3 milliárd eurós forgalmával világelső mindkét szegmenst tekintve. Jelenleg az alapító unokája, Emmanuel Besnier vezeti az óriási konszernt, a hagyományokhoz híven maximális odaadással építve elődei örökségét.
A cégcsoport expanziós tevékenysége az 1970-es években kezdődött, először francia földön, amelyet az 1990-es évektől erőteljes nemzetközi terjeszkedés követett. Céljuk minden új piacon a lokális értékek megőrzése a helyi márkák és cégek integrációjával, melyet a francia tejipar és sajtkultúra minőségi hagyományainak széles körű megismertetésével párosítanak. A cég zászlóshajói a Président, Parmalat, Leerdammer és Galbani, de emellett számos kisebb, a cégcsoporthoz tartozó brandet is forgalmaznak, mint a Société és a Lactel. A Lactalis széles termékpalettája napjainkra már 150 országban van jelen, gyártóként pedig 51 országban, köztük Magyarországon működnek.
Prémium import és helyi gyártás
A Lactalis magyarországi története 2004-ben indult először egyszemélyes, majd később néhány fős kereskedelmi képviseletként, a jelenleg is ügyvezető Tóth-Zsiga Bence vezetésével. A hazai vásárlók elsőként az ikonikus Président camembert sajtokat ismerhették meg, melyek azóta is igen népszerűek – a natúr után a fokhagymás ízű a kedvenc a magyar piacon. 2007-ben aztán megalakult a Lactalis magyar leányvállalata, mely az évek során folyamatosan bővítette jelenlétét és hazai portfólióját. A cég hazai tevékenysége egy 2015-ös felvásárlás révén bővült helyi üzemmel.

Tóth-Zsiga Bence
ügyvezető
Lactalis Hungária
„Sokak meglepetésére megvásároltuk a Kuntej Zrt.-t, amely egy közepes családi vállalkozás volt. Rendkívül izgalmas és tanulságokkal teli időszak volt az első 3-4 év, hiszen egy teljesen eltérő vállalati kultúrával rendelkező céget kellett integrálni egy nemzetközi cégcsoport adott régiójába” – mesélt a kezdetekről Tóth-Zsiga Bence.
Tiszafüreden Parmalat termékeket, valamint saját márkás tejfölt, kefirt, joghurtot gyártanak beszállítóként a Lidl, Tesco, SPAR és Penny Market számára. A magyar előállítású készítmények zöme folyadéktej, de 2020 és 2023 között megduplázták a tejföl és az egyéb fermentált termékek volumenét. A folyamatos infrastrukturális fejlesztések eredményeképpen a cég az egyik legnagyobb túrógyártó vállalat jelenleg a magyar piacon, a túróüzem kapacitása a kétszerese a korábbinak. A saját márkás készítmények mellett pedig már a Président Fresh termékeket és a Président Körözött termékcsaládot is helyben állítják elő.
Összefogásban a térség gazdáival
Míg az elmúlt 5-10 évben a nemzetközi tejipari nagyvállalatok zömében kivonultak a hazai termelésből, addig a Lactalis befektetett és ma is folyamatosan fejleszt. A tiszafüredi tejüzem a Tisza-tó környékének legnagyobb munkáltatója és nyerstej-felvásárlója – a gyár 100 km-es körzetéből vásárol fel nyers tejet, évi 40 millió litert dolgoz fel. A szoros együttműködés a helyi gazdákkal hozzájárul több ezer ember napi megélhetéséhez, így a cég a térség közösségének aktív támogatója, a régió gazdaságának motorja. A vezető világvállalat magyarországi küldetése kettős: magas hozzáadott értékű import termékei forgalmazásával a sajtfogyasztási kultúrát szeretné formálni, a helyi termeléssel pedig a lokalitást erősíteni.
„A magyar tejipar jövőjét a technológiai színvonal emelése határozza meg – véli Tóth-Zsiga Bence. – A jó minőségű nyers tejet minél magasabb hozzáadott értékkel kellene feldolgozni és értékesíteni, nemcsak itthon, hanem akár régiós exportra is, ezáltal emelve a magyar tejipar általános nívóját.” (x)
Related news
Thanks to the dedicated work of colleagues, Tesco has reduced its food waste by 73 percent
Tesco has recently published its ninth food waste report, reporting…
Read more >SPAR was full of linguine and fish menus – these are the product innovations that were awarded in 2025
SPAR has recently been awarded two new professional awards. The…
Read more >Private Labels Are Quietly Winning Europe’s Grocery Shelves
Private labels are no longer just catching up – they…
Read more >Related news
Lidl holds on to its market leader position – they celebrated 20 years in Hungary last year
Last year Lidl celebrated 20 years in Hungary by investing…
Read more >Dm invests in technological development, store network and employee training
Focus on supporting and training employees Supporting employees and creating a…
Read more >“The shelf is not just a place, it’s a strategy” – P&G rethinks the customer experience in Hungary
Interview with Joanna Bohdanowicz, Senior Director Central Europe at Procter…
Read more >