Nem tesz jót a kiskereskedelemnek a fagyos időjárás
A szokatlan fagyos időjárás alaposan felforgatja a vásárlási szokásokat és előreláthatóan valamelyest vissza is húzza a boltosok árbevételét – olvasható a a piacesprofit.hu-n. Ez egyelőre a jelenlegi megfigyelések szerint még nem csökkenést jelent az előző évhez képest, hanem kisebb növekedési ütemet a korábban vártnál. A legtöbb előrejelzés 2017-ben 4-5%-os növekedéssel számol a boltokban, áruházakban, hát januárban egyáltalán nem biztos, hogy lesz ennyi.
A blokkk.com szakértők körében végzett felmérése szerint a vásárlók kevesebbet járnak boltba a fagyos időben. Az élelmiszerboltok látogatottsága esett vissza a legkisebb mértékben, hiszen enni minden nap kell, sőt, egyes élelmiszer nagyáruházak forgalma még nőtt is a fagyos időszakban. De a nagyobb hóban, fagyban népszerűbb a sarki fűszeres is a szokásosnál.
A meteorológusok ha nagyobb hóesést, fagyot jeleznek, akkor sokan elbaktatnak előtte vásárolni. Ebben az időszakban megugrik a forgalom, utána persze kerülik egy darabig a boltot a vásárlók. Érthető, hogy a csúszós utakon senki sem szeret teli bevásárlószatyrokkal sokat csúszkálni, így fagyos időben népszerűbbek a lakóhelyhez közeli élelmiszer boltok, ami persze lehet nagyobb szupermarket, diszkont egyaránt (a plázastop kedvező hatása, hogy a nagy diszkontok nem a városok szélén, hanem a kellős közepén terjeszkednek, így most mindenki jól járt). Autóba sem ül szívesen rosszabb közlekedési viszonyok közepette a család, így a távolabbi autós bevásárlóhelyek kevésbé keresettek. A nagy hidegben ugyanakkor a sétálgatás kiváló terepe, ha éppen elérhető, a nagy bevásárlóközpont, így azok, melyek a város belső területein, jól elérhető helyen vannak, azért vonzzák a sok tévézést már megunó, a lakásból kiruccanni vágyó vásárlókat.
Az élelmiszerboltosok örömére jobban fogynak az alkoholféleségek, melyeket a hideg ellensúlyozására vesznek jó néhányan magukhoz, sokkal többször, mint eddig. A fűtéskiegészítő holmik, hősugárzók, villanymelegítők, vagy éppen a meleg takarók is jobban fogynak. Az ablakpárna is kelendőbb. És akad olyan is, aki most szigeteli le az ajtó-, ablakrést, a barkácsáruházban vett szigetelőcsíkokkal. Az építőanyagok nem fogynak lázas ütemben persze. (piacesprofit.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
Az újonnan felfedezett A5-vitamin miatt az A-vitamin csoport új elnevezését…
Tovább olvasom >Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban
Áprilisban 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció Csehországban a márciusi…
Tovább olvasom >Egyre keresettebbek a teljes munkaidős kiskereskedelmi állások az USA-ban
Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a kiskereskedők az álláskeresők részéről a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >