Vendégem!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 05. 23. 10:59

Az MTÜ rendszeresen szervez találkozókat a vendéglátásban érintett szakmai érdekvédelmi szervezetekkel, melyek célja az NTAK-adatszolgáltatások ügyében felmerülő információk átadása, illetve a felmerülő problémák, javaslatok megvitatása. Ezeken a megbeszéléseken az MVI-t Semsei Rudolf alelnök és Bencze Tamás, a VakVarjú étteremhálózat gazdasági igazgatója képviseli.

Ez a cikk a Trade magazin 2023.5. számában olvasható

Bencze Tamás
gazdasági igazgató
VakVarjú étteremhálózat

A márciusban tartott konzultáció témája az ügynökség által készített Vendégem szoftver vendéglátós változata volt. Az MTÜ munkatársai demó rendszerben bemutatták, hogy milyen feladatok elvégzésére alkalmas a program, hogyan lehet rá regisztrálni, majd néhány próbavásárlással illusztrálták gyakorlati alkalmazását.

Bencze Tamás szerint a szoftver könnyen kezelhető felületet biztosít használói számára, bár a komplexebb éttermi adatszolgáltatási rendszereket nem tudja kiváltani. Igaz, ez nem is feladata – célcsoportja az a vendéglátói réteg, amely még nem rendelkezik a néhány tucatnyi ma elfogadott NTAK-kompatibilis szoftver valamelyikével. Belefejlesztették például a rendelésösszesítő konyhára küldését, ám jelenleg nem tudja az ital- és ételrendelést külön nyomtatóra továbbítani.

Ami viszont biztosan jó hír használóinak: az MTÜ tervei szerint a Vendégem kiváltja a pénztárgéphasználatot!//

Kapcsolódó cikkeink