Új e-kereskedelmi vasútvonal állt munkába – 1000 vonatot várunk Kínából
Az új kereskedelmi platform segíti majd az országok közötti akadálytalan kereskedelmet, a pénzügyi összeköttetést, javítja az ipari lánc ellátási mechanizmusát, és megvalósítja a digitális logisztikai ipar fejlődését. Mostanáig már két vonat érkezett a vonalon Záhonyon keresztül, a cél az, hogy ez a szám ezerre emelkedjen. Az említett projekt a CELIZ kezdeményezés – Záhony és térségének fejlesztésére életre hívott program – fontos részét képezi.
2021 év elején a Kínai (Ganzhou) Nemzetközi Szárazkikötő, a budapesti székhelyű CECZ Közép-Európai Kft. és a pekingi Sunshine Jietong kereskedelmi szolgáltató vállalat együttműködési megállapodást írt alá, melynek értelmében a három fél közösen üzemelteti a Ganzhou-Budapest e-kereskedelmi vasútvonalat. Az esemény nagy jelentőséggel bír a korábban bejelentett CELIZ projektben is, ugyanis 2021 és 2023 között 1000 vonatot terveznek indítani ezen a vonalon, így a lehető legtöbb Ganzhou-ból induló vonat, Záhonyon keresztül léphet majd be az EU területére.
A projekt célja, hogy magas színvonalú, hatékony és átfogó szolgáltatási platformot hozzanak létre a vonatok üzemeltetéséhez, valamint az útvonal integrálódjon az „Egy Öv, Egy Út” kezdeményezésbe. A Ganzhou Nemzetközi Szárazkikötő együttműködik a vámhatóságokkal annak érdekében, hogy teljes mértékben kiaknázzák az előnyöket a nemzetközi logisztikai csatornák és a határokon átnyúló e-kereskedelem erőteljes fejlesztésére. A járvány időszakában a Kína-Európa tehervonatok stabil működése a külkereskedelem stabilizálásának alappillére lett. Magyarország és Kína kereskedelmi volumene 2020-ban 11,7 milliárd USD volt, ez 14,4%-os növekedés az előző évhez képest, így Kína először lett Magyarország legnagyobb EU-n kívüli kereskedelmi partnere.
A Ganzhou-Budapest vasútvonal által egy olyan új csatorna jön létre, amely kölcsönös előnyöket kínál mindkét fél számára: segíti az akadálytalan kereskedelmet, a pénzügyi összeköttetést és erősíti a különböző területeken lévő hatóságok együttműködését. Javítja az ipari lánc ellátási mechanizmusát, és megvalósítja a digitális logisztikai ipar fejlődését. A digitalizációval az áruszállítási idő több mint 50%-ban, a logisztikai költségek mintegy 33%-ban, a raktározási költségek pedig több mint 10%-ban csökkenhetnek. A Ganzhou-Budapest határokon átnyúló e-kereskedelmi platformon az elkövetkező 3 évben 1000 vonatot és 88,000 TEU áruforgalmat terveznek indítani. 2021. márciusáig, már 2 vonat érkezett Záhonyon keresztül.
Kapcsolódó cikkeink
GKID-Mastercard: Lendületvesztés a hazai webshopoknál és a szárnyaló TEMU (hanggal)
Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul…
Tovább olvasom >A határokon átnyúló e-kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 237 milliárd eurót
A határokon átnyúló európai online piac 2023-ban 237 milliárd eurós…
Tovább olvasom >A 7-Eleven drónos házhoz szállítást tesztel Kínában
Drónos házhoz szállítást tesztel a 7-Eleven a Meituan kínai ételkiszállítási…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kisállattartók tavaly több mint 182 milliárd eurót költöttek kedvenceikre világszerte
A kisállattartók tavaly 182,7 milliárd eurót költöttek házi kedvenceikre –…
Tovább olvasom >Hiper személyreszabást tesztel a Tesco az Eagle Eye-jal
A Tesco az Eagle Eye technológiai céggel hiper-személyre szabott hűségprogram…
Tovább olvasom >Indiai vállalkozás indításáról állapodott meg a Nestlé és a Dr. Reddy’s gyógyszeripari csoport
A svájci óriás indiai részlege kezdetben kisebbségi részesedéssel rendelkezik majd…
Tovább olvasom >