Turisztikai ügynökség: többen utaztak a téli szünetben, a kétfős foglalások voltak a leggyakoribbak
A téli vakáció alatt 6 százalékkal többen indultak pihenni, mint ilyenkor egy évvel korábban. A főváros után a Balaton, valamint a Mátra-Bükk térsége volt a legnépszerűbb úticél a vendégek körében december 22. és január 7. között – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/02/hotel-1330850_1280.jpg)
Hasított a téli szünet
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján Budapesten a külföldi vendégéjszakák 15 százalékkal, míg a belföldi vendégéjszakák 9 százalékkal emelkedtek. A szálláshelyeken csaknem 10 százalékkal több bevétel realizálódott országszerte az előző szünidőhöz képest, a vendéglátó üzletek bevétele pedig 18 százalékkal nőtt.
Kiemelik: az előzetes várakozásokhoz képest erősebb volt a szálláshelyek forgalma 2023 utolsó napjaiban, és a trend folytatódott az újév első hetében is. A téli szünetben 622 ezer vendég közel 1,6 millió éjszakára foglalt szállást országszerte. A külföldi vendégéjek száma 11 százalékkal nőtt ebben az időszakban, 43 ezerrel érkeztek többen az országhatáron túlról a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az olasz és német turisták voltak többségben a téli szünet alatt, Olaszországból 87 ezer éjszakát foglaltak le Magyarországon, míg Németországból 67 ezer vendégéjszakát rögzítettek. Országos viszonylatban számottevő volt még a románok, az osztrákok és a britek száma is.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a leggyakrabban párban utaztak a vendégek, több mint 160 ezer 2 fős foglalás valósult meg. A párok mellett a családok is szívesen útnak indultak, a vendégek 14 százaléka volt 18 évnél fiatalabb. A látogatók leginkább a szállodákat részesítették előnyben a szállásfoglalásnál: a hazai és külföldi vendégek több mint 60 százaléka a hoteleket választotta a téli szünetben.
Budapest után a legkeresettebb úti cél a Balaton volt, itt 77 ezer vendég mintegy 205 ezer éjszakát töltött el. A Mátra-Bükk térséget pedig – ahol az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt és hazánk legszínvonalasabb sípályáját, a Mátraszentistváni Síparkot találjuk – több mint 50 ezren látogatták meg, és 120 ezer vendégéjszakát rögzítettek a szálláshelyek.
Szintén sokan, 26 ezren utaztak Debrecen és térségébe, ahol 75 ezer vendégéjszaka valósult meg. A téli szünet alatt is népszerű úti célnak számítottak a fürdővárosok. Közülük Hévízt keresték fel a legtöbben, azonban Hajdúszoboszlót és Zalakarost is sok utazó választotta.
A belföldi vendégektől érkező bevételek 14 százalékkal, a külföldiektől származó bevételek 6 százalékkal nőttek a tavalyi adatokhoz képest és megközelítették a 43 milliárd forintot. A NAV online kassza rendszerének adatai alapján a hazai vendéglátóhelyek 69,2 milliárd forintnyi bevételt könyveltek el a téli szünetben, ami 18 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti téli vakáció alatt – közölték.
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Átlagosan több mint hét napra kötnek utasbiztosítást a külföldre utazók
Az idei szezonban, a június eleje óta eltelt másfél hónapban…
Tovább olvasom >Vidéki szállások válsága: rövidebb tartózkodások és csökkenő foglalások jellemzik a nyarat
Az ATV Híradójának friss riportja szerint egyre ritkábbak az egész…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >