Átlagosan több mint hét napra kötnek utasbiztosítást a külföldre utazók
Az idei szezonban, a június eleje óta eltelt másfél hónapban egy-egy napra két főre átlagosan 1231 forintért kötöttek utasbiztosítást a K&H-nál a külföldre utazók – közölte a pénzintézet a nyári “részeredményeket”. A társaságnál az utasbiztosítások szinte mindegyikét a mobilbankon és a weboldalon keresztül kötik meg az érintettek. A K&H idei kutatási adatai szerint már a középkorúak 41 százaléka választja az online megoldást, szemben a tavalyi 20 százalék alatti aránnyal. A teljes utasbiztosítási piac meredek emelkedőre került, igaz, a járvány előtti szintet még nem érte el.

Alig több mint napi 1200 forintból kijön a nyugalom
Egyelőre korai mérleget vonni az idei utazási szezonról, de várhatóan kedvezőbben alakul a tavalyinál, amikor a magas infláció miatti kiadások rontották az utazási kedvet.
Hogyan áll a piac?
Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője a piaci trendekről, azaz aa teljes utasbiztosítási piac alakulásáról elmondta, hogy a múlt évben a szerződések száma megközelítette az 1,2 millió darabot, ami komoly, több mint 40 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, amikor a járványhatás miatt még kevesen utaztak külföldre. Ugyanakkor a tavalyi szerződésszám még mindig elmarad a 2019-es, azaz a pandémia előtti szinttől: akkor ugyanis 60 ezerrel több utasbiztosítást kötöttek a magyarok.
Egyre többen online-oznak
A K&H friss adatait idézve a szakember közölte: az idei főszezon első felében, június 1-től a K&H-nál 9231 forintos átlagdíjjal kötöttek utasbiztosítást a külföldre utazók, átlagosan két főre és 7,5 napra.
“Mindez azt jelenti, hogy egy napra és két főre vetítve átlagosan 1231 forint a díj, amelynek fejében az utazóknak egy esetleges baleset vagy egészségügyi probléma kezelésére is fedezetet nyújt a biztosítás”
– ismertette a szakember a mobilbankon és a pénzintézet weboldalán megkötött utasbiztosítások friss adatait.
Az utasbiztosítások piacán is egyre nagyobb teret nyernek az online megoldások. A K&H-nál a külföldre utazók majdnem 100 százaléka a társaság weboldalát vagy a mobilbankot választja, amelyeken keresztül kényelmesen, gyorsan megköthetőek az utasbiztosítások. Az idei első negyedévben végzett K&H biztos jövő kutatás szerint az utasbiztosítással történő utazást tervező 30-59 évesek 42 százaléka választja az adott bank vagy biztosító oldalát a biztosítást megkötésére. Ez jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi 19 százalékhoz képest, de meghaladja a 2022-ben és 2021-ben mért 26 és 23 százalékos eredményt is.
A felmérésből az is kiderült, hogy a hosszabb nyári szabadságokat a középkorúak jellemzően Görögországban, Horvátországban, Olaszországban, Spanyolország és Törökországban töltik. Ezzel összhangban a K&H-nál megkötött utasbiztosítások döntő része, 93 százaléka szintén európai utazásokra vonatkozik.
Kapcsolódó cikkeink
Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Vadása-tó: újra a nyár titkos favoritja az Őrség szívében
Van élet a Balatonon túl is – és milyen! Az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >