Továbbra is egységesen kell fellépni az ukrán gabonadömpinggel szemben

Szerző: STA Dátum: 2023. 09. 13. 09:00

A szlovák és a magyar agrárminiszter is egyetért abban, hogy az év végéig meg kell hosszabbítani az ukrán gabona behozatali tilalmat. Nagy István tárcavezető Pozsonyban tárgyalt Jozef Bíreš szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)

Nagy István a találkozón arra emlékeztetett, fontos határidőhöz érkezünk hamarosan. Szeptember 15-én lejár ugyanis az ukrán gabona uniós behozatali tilalma. Az intézkedést mindenképpen meg kell hosszabbítani, de Brüsszel hallgat, nekünk azonban lépnünk kell. Továbbra is meg kell őrizni a frontországok egységét, és meg kell védenünk a gazdáink érdekeit. Ha kell, nemzeti intézkedéssel fogjuk az importtilalmat fenntartani, amivel a szlovák tárcavezető is egyetértett – tette hozzá. Nagy István szerint a nemzetközi nagytőke tulajdonában álló, nagy ukrán mezőgazdasági cégek célja már nem a harmadik világba történő értékesítés, hanem az EU piacainak uralása, amely nem csak a határmenti, hanem valamennyi tagállam mezőgazdasági termelőjének komoly gondot fog okozni.

Hazánk elősegíti az ukrán gabona kivitelét

Kifejtette, nem szabad szem elől tévesztenünk a szolidaritási folyosók eredeti célját, amely az ukrán mezőgazdasági termékek rászoruló országokba történő kivitelének megkönnyítése. Vissza kell vezetni az ukrán gabonát a hagyományos exportpiacaira, ezért a fő célunk továbbra is a tranzit megkönnyítése. Ennek érdekében hazánk a mezőgazdasági termékek szállításának elősegítéséért forrásokat biztosít a magyar-ukrán határszakasz közelében található széles és normál nyomtávú vasúthálózat fejlesztésére és az átrakodó kapacitás növelésére – emelte ki Nagy István.

Egy cipőben járunk

A tárcavezető kitért arra is, Szlovákia hazánkhoz hasonló kihívásokkal küzd, a raktárak tele vannak, és most kezdődik meg a napraforgó és a kukorica betakarítása, a gabona értékesítési piac pedig leállt. A miniszter hozzáfűzte, a magas szállítási költségeket tekintjük az egyik fő problémának. Ezért továbbra is javasoljuk az uniós alapokból finanszírozott, progresszív szállítási rendszer bevezetését, amelynek figyelembe kell vennie a termékek célpiacokra történő transzferéhez szükséges útvonal hosszát. A gabona behozatali tilalom meghosszabbítása a tranzittámogatással együtt segítené a nehézségek kezelését – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

AM

Kapcsolódó cikkeink