Törik vagy hajlik?

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2023. 12. 20. 11:37

A 21. század racionális világában a fejlett racionális intelligencia a racionális konfliktusok megoldására alkalmas – mert a kettő meg kettő az négy. De vajon a kettő meg kettő érzelmi konfliktus esetén is négy? A legtöbb ember görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy bizony ilyenkor is az. Ők ilyenkor törnek vagy hajlanak? – teszi fel a kérdés a közönséget aktívan megszólító, zavarba ejtő előadásában dr. Csernus Imre pszichiáter a Business Days zárónapján.

A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

Dr. Csernus Imre
pszichiáter

A konfrontatív pszichológiai irányzatot a televízióban is széles tömegekkel megismertető dr. Csernus Imre pszichiáter szerint egy beszélgetés során valójában már az első mondattal eláruljuk, hogyan viszonyulunk a traumáinkhoz. A látszólag pozitívan hangzó „szerencsére” szóban például ott vibrál egy meg nem oldott szituáció, annak feldolgozatlansága, ami ha jelen van, akkor az illető személyiségszerkezete merevvé válik. Ez pedig az idei évhez hasonlóan komoly kihívásokban – kiszámíthatatlanságban, félelemben, bizonytalanságban – bővelkedő időszakokban veszélyeket rejthet. Ám ha képesek vagyunk „hajolni”, ahelyett, hogy törnénk, ezeket a zúzósabb éveket is teljesen másként megélve hagyhatjuk magunk mögött.

Általános jelenség, hogy vállalati tréningeken egymás pozitívumait hangsúlyozzuk, és a hiányosságokról nem beszélünk. Miközben a fel nem vállalt hiányosságok befolyásolják az egy váratlan szituációban történő adekvát reagálást. Aki nincs tisztában hiányosságaival, és legfőképpen nem csiszolja ezeket, és éles helyzetben elkezdi a felelősséget hárítani, valójában nagyon komoly napokat veszít a megfelelő reagálást illetően. Erre pedig nincs idő.

A szavaknak ereje van. Ahogy a „szerencsére” szóban a feldolgozatlanság, a „kell” szóban az illető környezete felé irányuló jelentős megfelelési kényszer rejlik, ami önbizalomhiányról árulkodik. Ha egy váratlan helyzetben ismerjük bizonyos szavak mögöttes jelentését, nagyon sok mindent kideríthetünk beszélgetőtársunkról. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha önmagunkkal is tisztában vagyunk.

Az érzelmi zárkózottság hátrányai

A beszédtempó is árulkodó. Az idősebbekre jellemző, hogy a kommunikációjuk belassul, míg a gyors beszédből látszik, hogy az illető érzelmi szempontból zárkózott. Racionális szavakat fűz össze nagy tempóban, de ez még nem jelenti azt, hogy képes megoldani a félelmeit.

Aki nem fejleszti az érzelmi intelligenciáját, annak a félelmei exponenciálisan fokozódnak, és egy váratlan szituációban a meg nem oldott érzelmi szituációk negatívan hatnak majd a racionalitására is, nehezebben hoz döntést. Aki nem fejleszti az érzelmi intelligenciáját, az nem fogja elérni a belső nyugalmat, amit belső békének is nevezhetünk. Ez a belső béke az, ami kialakít egyfajta lazaságot, a belső béke nélkül azonban ez a lazaság csak megjátszható. Ha pedig én jól vagyok a bőrömben, akkor tudom azt, hogy jöhetnek az életembe örömteli és fájdalmas konfliktusok, bármelyiket képes vagyok megoldani.

A zárkózottság azért is nehéz, mert ilyenkor a másikat helyezzük előtérbe. Ez meg nem oldott gyávaságot jelez, ami többé-kevésbé mindannyiunk sajátja. Azért helyezzük a másikat előtérbe, mert tárgyalási pozícióban nem merjük hangosan kimondani, amit érzünk és gondolunk.

A felelősségvállalás a felnőttség szimbolikája, szögezte le Csernus doktor

Az első két lépés

A félelmek feloldásának – azaz a hajlékonyságunk, rugalmasságunk kialakításának – első lépése annak eldöntése, hogy képes leszek-e önmagamról önmagamhoz őszintén beszélni. Ha itt megbukok, mert ezt nem merem, akkor már az önbecsülés csökken. A gond az, hogy a 21. században nagyon sokat hazudozunk saját magunknak, pajzsokkal védjük magunkat. Az ebből származó reakciók generálják a játszmákat, amelyeket játszunk. A játszmázás pedig menekülés.

Következő lépésként érdemes megfogalmazni magamnak hangosan a félelmeimet, majd azokat elmondani a környezetemnek. Itt kezdődik a felelősségvállalás. Minél nagyobb a félelmek elfojtása egy adott szituációban, annál nagyobb a ventiláció, a fel nem oldott félelmek keltette feszültség levezetése például alkohollal vagy más szerekkel. Ezt hívják a feszültség tüneti kezelésének. Az oki kezelés teljesen más.

A Magyarországon élők jelentős része már e két lépésnél elvérzik.

Fel nem oldott félelmek

Azt hisszük, hogy a félelmeink meg nem oldásának nem lesz következménye. Pedig lesz. Először a hangulat kezd el romlani, majd jelentkezik a nem alvás. A romló kedvünket mások is észreveszik, érdeklődnek is a hogylétünk felől, és ilyenkor jön a rutin válasz: „jól”. Ami nem igaz – itt már elkezdünk hazudni, tettetni. Ettől pedig nem leszünk jobban. Fontos megérteni, hogy általában azokon a szituációkon kattogunk utólag, amikor nem mertük vállalni az arcunkat, nem mondtuk ki, amit gondolunk, érzünk, és azért nem megy az alvás, mert érezzük, tudjuk, hogy nem tettünk meg mindent, amiben hiszünk. És ez befolyásol mindent.

Az elfojtás egyik jellemző eszköze a „teszek rá” attitűd, amely a dacreakció jelképe. Mennyire izgalmasan felületes az a konfliktuskezelési modell, hogy már lehet „leszarom tablettát” kapni szőlőcukor formájában. A „teszek rá” hozzáállással elkezdjük a tudatalattinkba pakolni a feszültséget. Pedig van lehetőségünk az elfogadásra is. Óriási a különbség a két attitűd között, mert a „teszek rá” feszültséget generál, míg az elfogadom esetében nincs feszültség, nyugalom van.

Borzasztó nehéz kimondani, hogy minden érzésünkért mi magunk vagyunk a hunyók. Ez kezdetben egy fájdalmas ügy, utána viszont együtt jár a megkönnyebbüléssel. A tudás felelősséggel jár. A felelősségvállalás a felnőttség szimbolikája. Ha én úgy döntök, hogy felnőtt leszek, akkor rájövök arra, hogy én már nem csak próbálok valamit tenni, mert nem szeretnék rosszul aludni, nem akarom az ezzel járó nyugtalanságot amiatt, hogy felmerül bennem az a sorozatos kérdés, mi lett volna, ha az üzleti partneremmel őszinte lettem volna, ha mertem volna nemet mondani; ha tudatosan ott vagyok a pillanatban és nem pedig a vágyaimban, meg a félelmemben és a rettegéseimben. A „Mi lett volna, ha” szaporodik. Ha viszont felnőttek vagyunk, akkor már nem próbálkozunk.

A tudatosság és az autóvezetés

Az olyan valaki, aki belefutott egy helyzetbe, és bár igyekszik felismerni a hasonló helyzeteket és másképp reagálni, mégis többedszer elbukik, az nem elég tudatos. Még nem jutott el a felismerésig, miszerint nem elérni nehéz valamit, hanem megtartani. Ez olyan, mint az autóvezetés. Amikor rutinból vezetünk, azaz vezetés közben nem látjuk, mi történik, akkor kockáztatjuk a baleseteket.

Az autóvezetésből megmutatkozik az is, hogyan reagál az illető az élet hozta különböző szituációkban. Ha én képes vagyok a koncentrációra és a figyelemre itt és most, és tisztában vagyok önmagam erényeivel, hiányosságaival, örömeivel, fájdalmaival, és jön egy fájdalmas helyzet, akkor nem ijedek meg, nem pánikolok, hanem lehetőségem van azonnal reagálni. És ezáltal a többiekkel szemben előnybe kerülök. Így a negatív élmény mellett lesz sikerélményem is, mert megteszek mindent, elfogadva azt, hogy nem jöhet össze minden. És ennyi. Utána jó szájízzel mehetek tovább.

A hiányosság egyben lehetőség

Azért használom a hiányosság szót a negatív tulajdonság helyett, mert negatív tulajdonságok nincsenek. Nagyon sokan hivatkoznak a negatív tulajdonság konstellációra. A fogyasztói társadalomban a negatív szó ijedelmet vált ki az emberben. Szégyenérzetet. Ezért – jó magyar szokás szerint – nem beszélünk róla, mert amiről nem beszélünk, az nincs. De a hiányosság azt jelenti, hogy üres a poharam, tehát beletölthetek. A hiányt megszüntethetem, tehát ott van a kezemben a lehetőség. Ilyen egyszerű. És abban a pillanatban a hiányosságot nem fogom szégyellni, mert tudom, hogy reagálhatok.

Egy nagyon fontos dolog: a hiányosság megváltoztatása nem egyszeri alkalom, hanem folyamatos munka az aktuális pillanatban és aktuális helyen. Azok az emberek, akik nem térképezik fel önmaguk hiányosságait, azok mindig törni fognak egy váratlan érzelmi szituációban, ha kudarc vagy potenciális veszteség éri őket. Ha ez utóbbi előfordul pedig, akkor sem történik tragédia. Levonom a tanulságot, és megyek tovább. Az üzleti élet, olyan, mint a rulettasztal. Egyszer fent, egyszer lent. És? Nem jöhet össze mindig minden. Sokkal fontosabb annak az érzete, hogy rajta vagyok az úton, és azt csinálom, amiben hiszek. //

Kapcsolódó cikkeink