Több mint kétszáz féle sör kóstolható a budai Sörfesztiválon

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 02. 11:15

Nagy hazai és ismert külföldi sörgyárak, valamint kézműves sörfőzdék több mint kétszáz féle főzetét, köztük több, kizárólag a fesztiválra készült sört kóstolhatnak a Sörfesztivál látogatói csütörtöktől vasárnapig a budai Várban.

sor-sor

Ez lesz az utolsó alkalom, hogy a fesztivált a budai Várban rendezik meg, az Oroszlános udvar felújítása miatt ugyanis évekre kiszorul a rendezvény a helyszínről. Kurucz Gergely főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jövőben is lesz sörfesztivál, de a helyszínről még nem döntöttek. Mint kifejtette, számos helyszíntől és intézménytől érkezett megkeresés az elmúlt időszakban.

A látogatók az ismert külföldi márkák és minőségi kézműves sörök standjainál több száz sörfajtából válogathatnak a hétvége alatt. A kínálatban a legnépszerűbb lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és belga italokat is találhatnak a sörkedvelők. A legtöbb standon a sörfőzők idei újdonságait is megkóstolhatják az érdeklődők, akik szavazhatnak arról, hogy melyik különlegesség kerüljön be a jövőben a vendéglátóhelyek kínálatába.

Salamon Zsófia, a Magyarországi Sörgyárak Szövetségének titkára elmondta, hogy az 1300 nő megkérdezésével készített felmérésük szerint a nők is szívesen fogyasztanak sört. „77 százalékuk állította, hogy különböző gyakorisággal ugyan, de rendszeresen fogyaszt sört” – fejtette ki.

Ennek bemutatására a Nők és a sör című, söröspoharakat tartó női kézportrékat bemutató exkluzív fotókiállítással is várják a vendégeket, a zenéről utcazenészek is gondoskodnak.

Kurucz Dániel főszervező elmondta, a korábbi évekhez képest a napi jegyárak nem változtak, sőt, a bérletek ára csökkent. Az elővételben bérletet vásárlók ajándékba kapják a fesztivál hivatalos söröskorsóját.

Az utolsó Budavári Sörfesztivál nyitónapján Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László poénjain nevethet a közönség. Fellépnek a Neoton Família énekesei, valamint Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink