Testkamerát kap a brit Lidl minden bolti dolgozója
A Lidl GB a vásárlók és a kollégák biztonsága és védelme érdekében testre erősített kamerával szereli fel valamennyi bolti dolgozóját az Egyesült Királyságban.
A Lidl GB több mint 2 millió fontot (2,3 millió eurót) fordít a kezdeményezésre, melynek megvalósítása november végén indul és egészen jövő tavaszig tart.
A Lidl minden munkatársa képzésben részesül annak érdekében, hogy a kamerák használata biztonságos és az egyén magánszféráját nem sértő módon történjen – jegyezte meg a vállalat.
Ryan McDonnell, a Lidl GB vezérigazgatója elmondta:
– Országszerte több mint 960 üzlettel rendelkező vállalkozásként a biztonság és a védelem mindig is abszolút prioritás volt számunkra.
– Bár üzleteink általában biztonságos környezetet jelentenek, a kiskereskedelmi bűnözés azonban az egész iparágat érinti. Kezdeményezésünk, amelynek keretében minden bolti dolgozónknak testre erősített kamerát biztosítunk, csak egyike azon intézkedéseknek, amelyekkel kollégáink és vásárlóink védelmét és nyugalmát szolgáljuk.
Kiskereskedelmi bűnözés
A múlt hónapban a Lidl alapító tagja lett a Project Pegasusnak, egy olyan az üzletek és a rendőrség között kialakított együttműködésnek, amely a bűnüldözést iparági ismeretekkel kombinálva igyekszik a súlyos és szervezett kiskereskedelmi bűnözés ellen fellépni, és két éven át összesen 60 000 font támogatást biztosít.
Októberben 88 brit kiskereskedelmi vezető, köztük a Tesco, a Sainsbury’s és a Marks & Spencer igazgatói fordultak közös levélben Suella Braverman belügyminiszterhez, amelyben intézkedéseket követeltek a kiskereskedelmi bűnözés növekvő aránya miatt.
Kapcsolódó cikkeink
Érkeznek a tanszerek a Lidl-áruházakba
Bár a nyári vakáció még tart, a Lidl Magyarország azonban…
Tovább olvasom >1,5 milliárd fontot fordít a Lidl brit marhahústermelésre
Megerősíti fenntarthatósági vállalásait a Lidl azzal, hogy a következő 5…
Tovább olvasom >Bolti árakkal várja a Campus Fesztiválon a Lidl FesztMarket a vásárlókat
Ha nyár, akkor fesztiválszezon – amiből természetesen a Lidl sem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >