Tag "kultúra"

Augusztusban és szeptemberben számos programmal várja a közönséget a Tokaj Fesztiválkatlan

Augusztusban és szeptemberben számos programmal, koncertekkel, színházi produkciókkal, humoresttel, neves szakemberek előadásaival várja a közönséget a Tokaj Fesztiválkatlan – közölték a szervezők az MTI-vel. kép: kulturaonline.hu A programokat a színház...

Tovább olvasom

Idén is megrendezik a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált

Idén is megtartják augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált, amelyet azonban a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek családiasabb hangulatában rendeznek meg. A Házak,...

Tovább olvasom

Újraindítja Kékfrankos bérletsorozatát a Győri Filharmonikus Zenekar

Nyáron újraindítja Kékfrankos bérletsorozatát a Győri Filharmonikus Zenekar a Fertőrákosi Barlangszínházban – tájékoztatta a zenekar csütörtökön az MTI-t. Az újraindítás célja, hogy a meglévő Liszt Ferenc hangversenybérlet mellett a soproni...

Tovább olvasom

Magyar kisvállalkozók mutatkoznak be a kézművesség nemzetközi vásárán Milánóban

Mintegy negyven magyar kiállító vesz részt a Milánóban december 8-ig tartó nemzetközi kézműves vásáron. A magyar kiállítók többek közt gasztronómiai különlegességeket, bőr- és textiltermékeket, gyógy- és kozmetikai termékeket, kézműves ékszereket,...

Tovább olvasom

Négy nemzet férfi énekesei lépnek fel a 23. Európai Bordalfesztiválon

Szüreti felvonulással, koncertekkel, kirakodóvásárral, borbemutatóval és négy ország férfi énekeseivel várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a 23. Európai Bordalfesztivál Pécsen és a villányi borvidék településein.   A...

Tovább olvasom

Irodalmi borkalandozás a Várkert Irodalom sorozatban

Aposztróf néven folytatódik a Várkert Irodalom beszélgetős, felolvasószínházzal szerkesztett sorozata, amelynek szeptember 24-ei szezonnyitó alkalmán az őszi, szüreti időszak és a bor kerül a fókuszba. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményükben...

Tovább olvasom

Borfesztivál a hétvégén a budai Várban

Borfesztivált rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet mutatkozik be. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján kiemelte: mozgalmas hétvége várja...

Tovább olvasom

Rekordot döntött a Dior-divatházról szóló londoni kiállítás

Az elmúlt hét hónapban rekordszámú, csaknem 595 ezer látogatója volt a londoni Victoria és Albert Múzeumban megrendezett kiállításnak, amely a Christian Dior divatházat mutatta be. A BBC News írása szerint...

Tovább olvasom

Történelmi és gasztronómiai fesztivál Esztergomban

Ízek-Korok-Hangulatok névvel péntek délután kezdődik Esztergom legnagyobb gasztronómiai, családi fesztiválja, amelyen hagyományőrzők segítségével a 17. századi Bocskai korával ismerkedhetnek meg az érdeklődők – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A háromnapos...

Tovább olvasom

Hamarosan jön a Budapest Borfesztivál

A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve...

Tovább olvasom

Hungarikum fesztivált rendeznek Szegeden

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre. Elekes Zoltán fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: 2008-ban...

Tovább olvasom

Nyolcvan borászat, 45 koncert az idei Debreceni Bor- és Jazznapokon

Nyolcvan hazai borászat, 45 koncert, jazzmozi és kézműves vásár is várja a nagyerdei Békás tó partján augusztus 1. és 4. között a Debreceni Bor- és Jazznapok látogatóit. A rendezvény keddi...

Tovább olvasom

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel várja a fesztiválozókat az EFOTT vasárnapig Velencén

Tizenhárom zenei helyszínen több mint kétszáz fellépővel és harmincötféle sportprogrammal várja a fesztiválozókat az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) vasárnapig Velencén. Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a rendezvény  velencei sajtótájékoztatóján...

Tovább olvasom

Csütörtökön kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál

Csütörtökön kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál, amelynek csúcspontja ezúttal is a szombati halfőzés lesz; a tüzet a színpadon felállított bogrács alatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gyújtja majd meg. Bócsa Barnabás,...

Tovább olvasom

Háromnapos fesztivál Keszthelyen 13 borvidék kínálatával

Változatos zenei programokkal és tizenhárom borvidék pincészetének kínálatával háromnapos fesztivál kezdődik július 5-én Keszthely történelmi belvárosában. A KeszthelyFest a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb rendezvénye. A fesztiválon számos zenei irányzat megjelenik,...

Tovább olvasom

Magyarország fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát

Magyarország fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, ezt a folyamatot a kormány kiemelten támogatja, mert a fesztiválturizmus a turizmus egyik húzóágazata – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a VOLT Fesztivál...

Tovább olvasom

Művészeti és gasztronómiai fesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Csaknem félszáz művészeti, irodalmi és zenei programmal, valamint változatos gasztronómia kínálattal várják a Z’Art művészeti fesztivál és a Street Food Weekend elnevezésű programsorozat látogatóit május 31. és június 2. között...

Tovább olvasom

A rosé legyen Veled!

8. Rosalia fesztivál, Rosé és Pezsgő Liget május 31. – június 2. között. Helyszín: Budapest, 14. kerület, Városliget, Vajdahunyadvár mögötti árnyas rét A csillagászok szerint a nyári napforduló június második...

Tovább olvasom

Harminc koncert és harminc borász a Rozé Rizling Jazz Napokon

Harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket a 9. Rozé Rizling Jazz Napokon július 5. és 14. között Veszprémben – jelentette be a rendezvénysorozat ügyvezető igazgatója.   Mészáros Zoltán...

Tovább olvasom

Felolvasások, koncertek és séták is lesznek a Kávéházak éjszakáján

Mintegy száz kulturális programmal, többek közt felolvasásokkal, koncertekkel és a kávékultúrához kapcsolódó sétákkal várják a közönséget az idei Kávéházak éjszakája május 17-i programjain, harminc budapesti helyszínen. Budapest Főváros Önkormányzata tavaly...

Tovább olvasom

Tízmilliárd fölött a Sziget költségvetése

A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak...

Tovább olvasom

Hamarosan jön a Kávéházak éjszakája

Harminc helyszín és mintegy száz kulturális program várja a kávéházi kultúra kedvelőit május 17-én Budapesten, az idei Kávéházak éjszakája programjain. Budapest Főváros Önkormányzata tavaly hirdette meg először a Kávéházak éjszakája...

Tovább olvasom

Májusban rendezik meg a Szentendrei Sörfesztivált

Május 3. és 5. között rendezik meg a hagyományos Szentendrei Sörfesztivált a helyi Dunakorzón, ahol három nap alatt kézműves sörök és egyéb gasztronómiai élmények, könnyűzenei tehetségkutató verseny, valamint a The...

Tovább olvasom

Négy helyszínen várja a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár

Magas minőségű kézműves termékekkel, tematikus gasztronómiai hetekkel, családi és kulturális programokkal várja a látogatókat idén is a Budapesti Tavaszi Vásár a Fővám téren, a Deák téren, a Városháza parkban és...

Tovább olvasom

Vendéglátás felsőfokon – Beszélgetés Rosenstein Tiborral és Rosenstein Róberttel

Üljünk le egy szóra! – vendéglátás felsőfokon címmel indított idén sorozatot a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A havonta szervezett találkozókon a vendéglős szakma kiemelkedő szereplőivel beszélgetnek életükről és munkájukról, a...

Tovább olvasom

Egy falat Dali

Kincset osztunk meg az olvasóval, nem is kicsit: íme néhány Dali gasztronómiai idézet: Amikor hat éves voltam, szakácsné akartam lenni. Hétévesen pedig napóleon. De amikor benőtt a fejem lágya, megértettem,...

Tovább olvasom

Gasztronómiai és kulturális programok idén is az Etyeki Pikniken

Bor- és pezsgőkóstolókkal, sonka, sajt és édességek gazdag kínálatával, párlatokkal, kézműves sörökkel, szörpökkel és kulturális programokkal várja a közönséget idén is a tavaszi Etyeki Piknik, április 6-án és 7-én. Idén...

Tovább olvasom

A hosszú hétvégén kezdődik a turisztikai szezon Fraknóban és Kismartonban

A március 15-i hosszú hétvégén kezdődik a kulturális és turisztikai szezon a fraknói (Forchtenstein) várban és a kismartoni (Eisenstadt) Esterházy-kastélyban – tájékoztatta az Esterházy Magánalapítvány kedden az MTI-t. A látogatókat...

Tovább olvasom

Agrármesekönyvet adott ki a NAIK

Agrármesekönyvet adott ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a mezőgazdasági szakma és az agrár életforma népszerűsítésére – mondta Gyuricza Csaba, a központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán. Hozzátette:...

Tovább olvasom

Ötvenedik évfordulót ünnepelt a hazánkban palackozott Coca-Cola

Különleges díszpalackokkal és személyes írásokkal emlékezett meg a Coca-Cola Magyarország és a vállalat által felkért kortárs hazai szerzők az elmúlt fél évszázadról. Egyedi mintás, limitált példányszámban készített üvegpalackokkal, valamint hazánk...

Tovább olvasom
Oldal