Csütörtökön kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 07. 10. 11:07

Csütörtökön kezdődik a Bajai Halfőző Fesztivál, amelynek csúcspontja ezúttal is a szombati halfőzés lesz; a tüzet a színpadon felállított bogrács alatt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek gyújtja majd meg.

Bócsa Barnabás, a fesztivált szervező Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az évente hagyományosan július második hétvégéjén megrendezett bajai gasztronómiai fesztivál mára európai hírnévre tett szert, és a halászlé mellé négy napon keresztül egyéb szórakoztató programokat is kínál a helybelieknek és a városba látogatóknak.
A Bajai Halfőző Fesztivál július 11-én, csütörtökön hagyományosan a Szentháromság téren belvárosi menettánccal, helyi és környékbeli néptáncegyüttesek, valamint zenekarok fellépésével, a XII. Felső-Bácskai Néptáncgálával veszi kezdetét.
A gyermekeket a Lóca együttes zenés gyermekműsorával várják, majd az estét a különböző helyszíneken felállított színpadokon a Csík Zenekar, a Memphis, a délszláv zenét játszó Zabavna Industrija koncertje, illetve a Danubia Tamburazenekar táncháza zárja.
Pénteken délután Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar délutáni műsorát számos koncert követi. Színpadra lép többek között az Ivan and the Parazol, a Quimby, a Tankamara, a Blahalousiana, a 30Y és a Bad Times.
A szervezők szerint idén is mintegy kétezer bográcsban fő majd szombaton a hungarikummá emelt, egyedi módon készített halászlé. Az ünnepi tűzgyújtást követően a Csopak Demizson Allstars Orchestra játszik majd. Később a résztvevők ízelítőt láthatnak a Budapesti Operettszínház szabadtéri előadásából, majd többek között fellép Bye Alex és a Sleep, a Budapest Bár és a Honeybeast. Éjféltől tűzijáték, majd a Bohémek koncertje szórakoztatja a vendégeket.
Vasárnap délelőtt a Petőfi-szigeten a Vidámpark családi nap programjai között állatsimogató, Csernik Szende székely mesemondó műsora és a Langaléta Garabonciások produkciója is szerepel. A négynapos fesztivált este a Petőfi-szigeten Majka koncertje zárja.
A fesztivál négy napján az Eötvös színpadon bajai és környékbeli fiatal tehetségek mutatkoznak be egy-egy rövid koncert keretében.
A 24. Bajai Halfőző Fesztiválra számos kísérőrendezvénnyel is készültek a szervezők: lesz horgászverseny és kispályás labdarúgótorna, halételekhez kapcsolódó kvízjáték, szigeti vásár, népek udvara és borsétány is. A magyar folyami halfajok legjavát egy több ezer literes akváriumban mutatják majd be. A fiataloknak a Halfőzőfeszt DJ Fesztiválon három napon át hazai és külföldi lemezlovasok játszanak. A Bajával ismerkedők gumikerekes kisvonattal a város nevezetességeit, sétahajóról pedig a Sugovica és a Duna természeti szépségeit fedezhetik fel.
A fesztivál első napján nyílik meg Baján a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Boldogasszony-vándorkiállítása, amely 55 kortárs alkotó ábrázolásain keresztül mutatja be Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát.
Vízállásjelentés címmel kiállítás nyílik Pump Károly fotóművész képeiből is, amelyek a Duna tavaly őszi rekordalacsony vízállását örökítik meg.
Az egészséges életmód népszerűsítése érdekében egészségügyi szűrőbuszokon érelmeszesedés- és érszűkület-vizsgálatokat, vérnyomás- és pulzusszám-mérést, valamint testösszetétel-meghatározást végeznek majd. Ezzel párhuzamosan a Petőfi-szigeten felállított sátorban különféle, az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsadással, ételkóstolóval várják az érdeklődőket. Szintén az egészséges életformát népszerűsítve a Magyar Ergométer Szövetség képviselői különféle edzésformákat mutatnak be és sportolással kapcsolatos tanácsokat nyújtanak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink