Tag "adományok"

Vállalatok is segítik az Élelmiszerbank munkáját

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 108 ezer élelmiszercsomagot juttathat el a rászorulóknak két vállalat támogatásának köszönhetően.   A Nestlé és a Tesco összefogásának eredményeként a két cég 10,1 millió forinttal támogatja...

Tovább olvasom

Idén nem egy, hanem 24 MikulásGyár lesz!

Zsolnai Endre, a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője elmondta: a pandémiára és annak gazdasági hatásaira való tekintettel fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a rászorulóknak most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj,...

Tovább olvasom

Idén a Millenárison várja az adományozókat a Mikulásgyár központi helyszíne

Idén új helyszínen, a Millenárison nyitja meg kapuit a Mikulásgyár fő üzeme, ahol november 30-tól december 21-ig várják a szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket,...

Tovább olvasom

Kereskedelmi tevékenységbe kezd a Magyar Vöröskereszt

Kereskedelmi tevékenységbe kezd – a Magyarországon működő karitatív szervezetek közül elsőként – a Magyar Vöröskereszt, hogy az adományok és a szponzoráció mellett kiszámítható, előre kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz...

Tovább olvasom