Idén nem egy, hanem 24 MikulásGyár lesz!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 17. 11:23

Zsolnai Endre, a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője elmondta: a pandémiára és annak gazdasági hatásaira való tekintettel fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a rászorulóknak most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj, édesség stb.), tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükségük.

A gyűjtést 2020-ban ezek szerint szervezzük meg, használt felajánlásokat a járvány miatt biztonsági okokból nem fogadunk. Ennek az évnek különleges üzenete van: a Mikulás-Gyár akkor is működik, ha olyan nehézségek vannak a világban és hazánkban, amelyekre nem számíthattunk. Sokszorozott erővel és energiával dolgozunk azokért, akik máshonnan nem kapnak segítséget. – tette hozzá Zsolnai.

Az Auchan Magyarország idén első alkalommal csatlakozik a nagy múltú Mikulás-Gyárhoz, s nem is akárhogy. A kereskedelmi lánc jóvoltából idén országos lesz a gyűjtés, hiszen mind a 24 áruházukban lesz gyűjtőpont december 1. és 20. között. A vásárlók vagy az áruházba betérők a fenti termékekkel segíthetnek, használt ruhát, játékokat sajnos most nem lehet hozni. Az Auchan vállalati kultúrájában mélyen gyökeredzik a szolidaritás és bevett jógyakorlat, hogy a vállalat jótékonysági akcióiba
rendszeresen bevonják a vásárlókat is, hogy együtt még nagyobb eredményeket érjenek
el.

Bízunk benne, hogy 20 nap alatt áruházainkban rengeteg adományt tudunk gyűjteni a Magyar Vöröskereszt önkéntesei segítségével, akik ezt követően majd eljuttatják az adományokat a rászorulókhoz. Örömmel segítettünk a MikulásGyárnak és igyekeztünk olyan megoldást találni, ami még pluszt is hozhat az eddigi gyakorlathoz képest, ezért a gyűjtést valamennyi áruházunkban megrendezzük, így idén országos lesz a MikulásGyár! – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

A Mikulásgyár stratégiai és logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt. A Magyar Posta lehetőséget nyújt arra, hogy az is adományozhasson, aki nem tudja személyesen elvinni ajándékát a MikulásGyárba. Az ország legtöbb postáján is ingyen feladhatók az adományok lezárt dobozokban, csak annyit kell ráírni a küldeményekre, hogy “MIKULÁSGYÁR”.

A Magyar Vöröskereszt a budapesti és vidéki gyűjtőpontokon biztosítja az önkénteseket, s gondoskodik arról, hogy a legjobb helyekre kerüljenek az adományok. A hazánkban 139 éve működő humanitárius szervezet óriási feladatot lát el azzal, hogy önkéntes hálózatát hadrendbe állítja és 20 napon keresztül sokezer munkaórában veszi át és kezeli a felajánlásokat.

Ahogyan az elmúlt 5 évben, a MikulásGyár a Lurdy Házban is várja az adományokat.

Kapcsolódó cikkeink