Szerelőcsarnokot épített a tolnai Agro-Tipp Kft.

Szerző: STA Dátum: 2023. 10. 16. 10:45

Csaknem ezer négyzetméteres szerelőcsarnokot épített a mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozó tolnai Agro-Tipp Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 209 millió forintos támogatásával.

A cég mintegy félmilliárd forintos beruházáshoz használta fel a támogatást – mondta Rikkert Zsolt ügyvezető igazgató az MTI-nek. A 934 négyzetméteres csarnokban 600 négyzetméteres műhelyt alakítottak ki, targoncákat, híddarukat vásároltak, 60 kilowatt teljesítményű napelemet és kamerarendszert telepítettek. A létesítmény az eddigi ezer négyzetméteres raktár és 280 négyzetméteres szerviz mellé épült, a projekt várhatóan november elején fejeződik be – tette hozzá. Az 1996-ban alapított Steyr, Case, McCormick traktorokat forgalmazó és szervizelő, húszfős vállalkozás évente 50-90 traktort értékesít, és 2022-ben ötmilliárd forint nettó árbevétel mellett 691 millió forint adózott eredményt ért el. A cégvezető közlése szerint az idén az árbevétel várhatóan a tavalyi 60 százaléka lesz, részben az alacsonyabb terményárak okozta vásárlóerő-csökkenés miatt.

MTI

Kapcsolódó cikkeink