Széles körű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari
Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft. Decemberben fejeződik be az a 650 millió forintos zöldfejlesztési program, amelynek költségeit saját, illetve állami forrásokból, valamint az OTP Bank által nyújtott zöld hitelből finanszírozták.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.
A széles körű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, így a korábbi, üzemenkénti 50 kW-os kapacitás 200 kW-ra nő. A tejüzemben a jegesvizes technológiai hűtőrendszer rekonstrukciója új hűtőgépcsoport-aggregát telepítésével, a mirelit üzemben az ammóniás hűtőrendszer cseréje korszerűbb megoldásra, továbbá a hűtőaggregátokból származó hulladékhő hasznosítása melegvíz előállítására. Sőt, a vállalatnál arról is döntöttek, hogy minden olyan dolgozó számára, aki vállalja, hogy kerékpárral érkezik munkába, egy vadonatúj biciklit biztosítanak.
Kísérletek folynak a csomagolások műanyagtartalmának csökkentésére is: az E-mentes termékcsaládok csomagolásánál 50%-kal csökkent a műanyag-felhasználás, ami évi 10 tonnával kevesebb műanyagot jelent, valamint a most októberben bevezetett, 125 g-os gyümölcsjoghurtok első perctől már egy új típusú, papírszélű pohárban kerültek a boltok polcaira. //
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódik a növekedés, megtalálta a vásárlók szívéhez vezető utat a MediaMarkt
Jelentősen nőtt a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy forgalma és nyeresége…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Megalakult a Fenntartható Csomagolásért Egyesület
A fenntartható csomagolási megoldások előmozdítása érdekében megalakult a Fenntartható Csomagolásért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra növekedési pályán az európai bio piac, Magyarország az öko területaránnyal a globális mezőny első negyedébe került
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről.…
Tovább olvasom >foodora: Valentin-napon már reggel 7-kor óvszert rendelnek
Tarolnak a virágosok, de csokoládét és alkoholt is sokan rendelnek…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését már az import hajtja
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti…
Tovább olvasom >