Szakmai párbeszéd indult az MVI és a KSH között

Zerényi Károly
elnöki tanácsadó
MVI
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2016 óta minden évben közzéteszi a vendéglátásról szóló statisztikai helyzetjelentését, amelyhez alapvetően szükségesek a KSH által publikált ágazati adatok. Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok sokszor nem elegendőek a vendéglátás ágazaton belüli folyamatok mélyebb elemzéséhez. A vendéglátásról elérhető adatok köre az MVI álláspontja szerint bővíthető lenne, ami nagyban segíthetné az ágazat helyzetének átfogóbb elemzését és ezen keresztül a megalapozottabb érdek-képviseleti tevékenységet is. Emellett fontos lenne, hogy az NTAK-hoz való csatlakozás jelentette közös adatvagyon ne csak az MTÜ adatvezérelt döntéshozatalát, hanem a vállalkozások és szakmai szervezetek tevékenységét is támogassa. Mindezekre figyelemmel az MVI felvette a kapcsolatot a KSH illetékes képviselőivel egy szakmai párbeszéden alapuló kölcsönös együttműködés kialakítása érdekében.
Az MVI és a KSH közötti megbeszéléshez Zerényi Károly (elnöki tanácsadó) összeállított egy javaslatcsomagot a megvitatandó témakörökről, amelyek többek között érintették az „I” (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás) nemzetgazdasági ágon belül egyes vendéglátás ágazati adatok elérhetőségét (pl. bruttó hozzáadott érték, foglalkoztatottak száma), a területi adatokat, a vendéglátóhelyek SZÉP-kártya forgalmát, az NTAK-hoz csatlakozást és néhány módszertani kérdést is.
A KSH részéről nyitottak voltak a szakmai párbeszédre, és arról tájékoztatták az MVI képviselőit, hogy segítséget tudnak nyújtani a vendéglátással kapcsolatos speciális adatok KSH honlapon történő megjelenítésén, továbbá jelenleg is dolgoznak a vendéglátó forgalomra vonatkozó területi adatok idősoros publikálásán. Emellett a vendéglátóhelyek számára vonatkozó statisztika soron következő adatszolgáltatásánál figyelembe fogják venni az új rendeleti szabályozásban rögzített vendéglátóhelyi üzlettípusokat is. Ugyanakkor a vendéglátóhelyekre vonatkozó SZÉP-kártya adatokat továbbra sem tervezik gyűjteni. Ebben a vendéglátóhelyek NTAK-hoz történő csatlakozása hozhat előrelépést.
Az MVI és a KSH illetékes képviselői egyaránt nyitottak a további együttműködésre, azonban az NTAK-ba beküldendő adatok köréről és a vállalkozások jövőbeni adatszolgáltatásáról még nincs elegendő információ, ezért azok megismerését követően célszerű ismét egyeztetni a feleknek. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Optimista tervekkel vág neki 2025-nek a DIEGO
Erősödő árérzékenység, kiszámíthatatlan szabályozási környezet és új vásárlói szokások –…
Tovább olvasom >Egyre nagyobb a különbség: drámaian romlik a nyugdíjak vásárlóértéke
2025-ben újabb jelentős visszaesést szenvedett el a nyugdíjak vásárlóereje a…
Tovább olvasom >KSH: februárban 8,7 százalékkal esett vissza az ipari termelés
2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,0…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Magyar Pékszövetség XIV. Szent István napi Kenyérverseny felhívása
A Magyar Pékszövetség 2025-ben is meghirdette az ország egyik legrangosabb…
Tovább olvasom >Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak…
Tovább olvasom >21. századi csúcshűtőtáska – A nap képe
A Rugged Road hűtőtáskái nagyon könnyűek, nagyon tartósak , strapabírók,…
Tovább olvasom >