Fenntartható motiváció

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 09. 23. 20:39

Manapság a fenntarthatóság az egyik leggyakoribb fogalom, szó, kifejezés a korszerű gazdálkodásban. Érdekes módon a munkaerőpiacra is használható. Mikor ezt a cikket írom, a nyár, vége felé járunk, de dübörög a keresés a cégek személyzeti, HR-egységeiben. Jól tudják, a feszített terv csak megfelelő, szakképzett, motivált szakemberek bevonásával lehetséges.

Csík Klára
tulajdonos-ügyvezető
Karrier & Stílus

minap egy interjú kapcsán az egyik jelölt tette fel a kérdést: hogyan tartsam fenn a motivációmat? Fenntartható-e a személyes motiváció?

Lássuk, mit is jelent ez a felvetés. Motiváltnak lenni azt jelenti, érezzük magunkban az erőt az adott munkaterület, feladat iránt, és maximálisan mindent megteszünk a kívánt eredmény eléréséért, mindeközben pedig ez nem okoz görcsöt, feszültséget – ellenkezőleg, örömet, elégedettséget jelent számunkra.

Hogyan lehetséges ez?

Próbálj meg lazítani

Az egyik kulcs a nyári szabadság alatti feltöltődés. Nem véletlen, hogy a nemzetközi cégek nagy gondot fordítanak arra, hogy munkatársaik – beosztottól vezetőig, minden szervezeti szinten és beosztásban, lazítsanak, töltődjenek fel családjuk körében, és ez a pihenés meghozza gyümölcsét, így a későbbi időszakokban van mire építkezni.

A médián keresztül tudhatjuk, divatossá vált az egyedül utazgatás, relaxáció is férfiak és nők körében egyaránt. Kinek-kinek kedve, stílusa szerint érdemes többféle pihenési módot kipróbálni. A feszült, fáradt, enervált munkaerő energizálása nagy ráfordítással jár, akár költségét, akár coachingigényét tekintjük.

Tehát a jó nyári pihenés, a motiváció fenntartását elősegíti, sőt fokozza.

Mi van akkor, ha már több éve vagy akár évtizede ugyanannál a cégnél dolgozunk, mit tehetünk ilyen esetben a motiváció szinten tartásáért vagy éppen erősítéséért?

Nem költői, hanem nagyon aktuális a kérdés. Fontos, hogy kellően ismerjük magunkat, kik és milyenek vagyunk. Ez adja az önbizalom, magabiztosság forrását, melyek a siker első feltételei.

Persze senki sem tökéletes, de cyranói hasonlattal élve, inkább magunk fedezzük fel és ismerjük el a fejlesztendő területeket, mint hogy más hívja fel rá a figyelmet. Ugyanakkor ne hangsúlyozzuk túl ezeket lépten-nyomon, mert végül csak erre figyel majd környezetünk.

Egy kis öntuning

Motiváld saját magad! Ez az igazi kihívás, mely által napról napra megmérettetünk.

Hogyan lehetséges ez? – kérdezhetik sokan, pedig az ön­tuning egyszerű, nem ördöngös módszer.

Először is tudnunk kell, milyen erősségünk fejleszthető stílussá. Ha felfedezzük, mi az, amihez legjobban értünk, ezt kell fényezni, amíg stílus vagy akár védjegy válik belőle.

Természetesen mindenkinek vannak álmai, de minden nem válhat valóra, ez csak keveseknek adatik meg.

Tegyél érte, hogy ilyen légy. Igaz a mondás, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak.

Tudd, mennyit érsz, és arra törekedj, hogy ennek megfelelően élj, dolgozz, élvezd az életet!

Akár munkavállaló valaki, vagy vállalkozó, a módszer működik.

Vállalkozói létem, mely 15 éve kezdődött, e téren jelentette a legnagyobb kihívást, vajon meg tudom-e csinálni, leszek-e sikeres nemcsak munkavállalóként, vezetőként, hanem vállalkozóként is. Egyéni módszeremet követem nap mint nap. Javaslatom: reggel, mielőtt felkelsz, 2-3 percig gondold végig az aznapi teendőidet, és találj benne legalább 1-2 olyan dolgot, ami jókedvre derít és örülsz neki. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a lényeg, hogy mindennap így kezdj. Ettől kezdve rutinná válik, és máris mosolygósan nézel a nap és a megoldásra váró feladatok elé. Tétes prezentáció, megbeszélés a főnökkel, partnerrel, mind-mind más megvilágítást kap, és készen állsz a megoldásra.

A vezetés művészete

A munkaerőpiac változásai azt mutatják, hogy a cégek a kreatív, energikus, dinamikus, felkészült és motivált munkatársakat keresik, akik elkötelezettek a cég, a célok és a csapat iránt.

Még inkább előtérbe kerülnek a specialisták, akik egy-egy szakterülethez kiválóan értenek, de ezzel együtt generalistaként, a teljes képet, stratégiát látva képesek mozgatni a cég teljes szervezetét.

Erre nem mindenki képes, nem minden manager alkalmas vezetőnek. A vezetés, az emberekkel való bánás művészete ritka tehetség. Tanulni lehet, de a vezetői gén megléte sokat tehet a sikerért.

Az ösztönösen jó vezetők jól játszanak az érzelmi húrokon, és a motiváción túl képesek inspirálni az embereket, egy-egy feladat, cél elérése érdekében.

Mi a különbség? A motiváció során eszközök sora áll rendelkezésre, akár egyénileg, személyesen, az inspiráció érzelmi töltést ad, amire a magyar ember zsigerből vevő.

A cég szervezete olyan, mint egy nagy zenekar. Minél nagyobb, annál összetettebb a feladat. Az úgynevezett szervezeti szintek egymásra épülése jelenti végül az összhangzást, a csapatot, mely egyfelé húzza, tolja a cég szekerét. Így gondolkodva, a motiváció szintenként, munkakörönként mást és mást jelent.

Ezért fontos a hit, a szenvedély, az elkötelezettség, az örömteli munkavégzés fenntartása.

Az őszi-téli szezon kezdetekor még inkább fontos, hogy mindenki topon legyen és jól végezze a dolgát.

A kezdet, az egyéni motiváció kialakítása rajtunk múlik, és csak másodsorban a cégen. Szerencsére is szükségünk van, mely a csillagok együttállása alapján, jó céget, profilt is jelent, amiben hiszünk, kedveljük és ismerjük a termékeket, a szolgáltatást, a cég történelmét, történetét.

Megbecsülik és elismerik, a tudást, a teljesítményt, ami eddig történt, mivel ez az alap, amiért csatlakozni akarunk a céghez, a csapathoz. A nosztalgiázás ugyanakkor sokszor terhes, a bezzeg régen faktor visszatetsző lehet, nem hivatkozási alap, mert a múlt eredménye már elkönyvelt siker.

Ha sikerült a belépés, és ez anyagi és erkölcsi biztonságot is ad, következhet a motiváció építésének, továbbfejlesztésének szakasza. A fentiekben leírtak szerint érdemes megpróbálni és kialakítani saját módszerünket. Sikerül. Utána következhet a folyamatos értékelés, visszacsatolás: hol tartunk, merre haladunk.

A mai élet velejárója az állandó változás. Ezt is lehet tanulni, hogy ne stresszeljünk, mi lesz holnap. Ne feledjük, a tegnapi, mai teljesítmény nem biztosíték a jövőbeni sikerre. Az elvárások folyamatosak, nincs megállás. A siker fenntartható, de a megtett út a munka, a piac változásaival együtt változik.

Mindegy, milyen korúak vagyunk, haladni kell. A fiatalság mulandó, de idősebb korban is meg kell újulni ahhoz, hogy a teljesítményt elismerjék. A sikeres, motivált emberek vonzzák a többieket, mindenki erre vágyik, ilyen akar lenni.

Bízz magadban, erősítsd magad, és menni fog!

A motiváció fenntartható, de mint minden, ennek elérése is kitartó, szorgalmas munka eredménye. //

Kapcsolódó cikkeink