Sok eladót kibuktatott a vírus a boltból

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 08. 21. 11:50

A koronavírus 23 ezerrel nyomta le a boltos foglalkoztatottak számát a második negyedévben. Közben megugrott a részmunkaidős foglalkoztatás. A boltokban ügyködők tizede vesztette el a munkáját, vagy annak egy részét abban az időszakban, amikor előbb zártak, majd újranyitottak a boltok. A májusi újranyitás után nem tudott minden boltos visszamenni a régi helyére.

Kép: blokkk.com

2020 második negyedévében a foglalkoztatottak száma 23 ezerrel csökkent az első negyedévhez képest. A változás azt is mutatja, hogy a kényszerű áprilisi és május első felére áthúzódó iparcikkes boltzárat követően nem tudott mindenki rövid időn belül visszatérni a régi helyére a korábbi munkáját végezni. Ez a mutató – a foglalkoztatottak száma – az összes foglalkoztatott mutatószáma, tehát ebben mindenki benne van, aki bármit is ügyködik a boltokban (alkalmazott, vállalkozó, segítő családtag), a legapróbb, öt főnél kisebb vállalkozásokból is.

A második negyedéves mutató három hónap (április, május, június) átlagát jelenti. Korábban megjelent olyan foglalkoztatási részadat is (heti monitor adatközlésben), mely nagyobb létszámzuhanást jelzett májusban a megelőző áprilishoz képest, de ez nincs ellentmondásban a jelenlegi mutatóval. Ebben a negyedévben már áprilisban is voltak nagyobb leépítések, de sokakat szabadságra is elküldtek, vagy részmunkaidőbe helyeztek, így próbálták a boltosok is kihúzni az előre nem látható távú válságot, hiszen az iparcikkes boltok zömét nem kereshette fel a vásárló a kijárási korlátozás miatt. Májusban az áprilisihoz képest 19 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, bár vidéken már 4-én újranyithattak a boltok. A fővárosban viszont csak 18-án, és annyi leszűrhető volt, hogy mind a vásárlók, mind a boltosok óvatosak voltak az újranyitást követően, ráadásul a boltok egy kis része nem is tudta újrakezdeni.

Márpedig a régiek visszavétele, a létszámbővítés akkor megy, ha van bevétele is a boltosnak, hiszen abból fizeti a bért. Végül úgy tűnik, júniusra már feljebb zárkóztak a boltok, létszámban is (a boltos forgalom ebben a hónapban az áprilisi 10%-os zuhanást követően már elérte az előző évi szintet).

A foglalkoztatási képhez hozzátartozik az is, hogy a folyamatosan nyitva tartó élelmiszeres, drogériás boltokban a nagy spájzolási rohamok miatt nagyon is kellett a létszám, fel is töltötték (ne feledjük, a válság előtt létszámhiánnyal küszködtek a boltosok is). Az iparcikkes boltok többsége azonban még augusztusban is csak kapaszkodik kifelé a gödörből, bevétele elmarad a korábbitól. De összességében most több munkáskéz kell, mint a válság mélypontjait jelentő áprilisban és májusban.

A legfontosabb, a válsághatást jelző foglalkoztatási mutató változása az alkalmazottak körében is azt jelzi, hogy az első negyedévhez képest a másodikban 23 ezerrel csökkent a boltokban a létszám:

2017 2018 2019 2020
I. negyedév II. negyedév
foglalkoztatott 368 361 355  362 339
foglalkoztatottakból
alkalmazott 319 315 309 308 285
KSH, foglalkoztatottak száma,  érték: ezer fő, korábbi időszak: éves adatsor

2019 átlagához képest már kisebb a foglalkoztatotti létszámcsökkenés teljes mértéke, 16 ezer fő. Az alkalmazottak körében viszont hasonló, mint 2020 első és második negyedévének viszonylatában. Az éves változásokat ugyanakkor más okok is befolyásolhatják a járványhatás mellett.

Mentek át sokan részmunkaidőbe is

A járvány legkeservesebb pirulája a kiszámíthatatlanság. Március második felében 15 óráig lehetett az iparcikkes boltokat felkeresni (március 28-tól lépett be a teljes tilalom). Ebben a márciusi időszakban már  esett is az iparcikkes boltok piaca, a korlátozott nyitvatartás mellett az egyik legkézenfekvőbb létszámgazdálkodási lépés a részmunkaidős foglalkoztatás volt. Ezzel tartani is lehetett a létszámot, bár voltak már ekkor is elbocsájtások, de csak kisebb számban (és persze szabadságolások is).

2020 első félévében végül harmadával nőtt előző évhez képest a részmunkaidős foglalkoztatás a boltos világban:

2017 2018 2019 2020
I. negyedév II. negyedév
foglalkoztatott 368 361 355  362 339
ezen belül
részmunkaidős 30 31 29 41 40
foglalkoztatottakból
alkalmazott 319 315 309 308 285
ezen belül
részmunkaidős 27 28 26 38 36
KSH, foglalkoztatottak száma,  érték: ezer fő, korábbi időszak: éves adatsor

A negyedéves foglalkoztatotti adatokat erősíti a nagyobb (legalább öt főt foglalkoztató) boltos vállalkozások statisztikája, ami hasonló létszámcsökkenést jelez (azzal, amit már jeleztünk, hogy az élelmiszerboltosok és a drogériák feltöltötték a létszámot, más körökben viszont, kisebb boltokban is leépítések voltak):

boltos alkalmazottak száma
2019 2020  változás 

2020/2019

január február március április május
213.086 213.097 212.356 207.428 190.915 190.392 -22.694
KSH, bolti kiskereskedelem, alkalmazottak száma, átlagos állományi létszám, legalább öt fős vállalkozások, változás: 2019 éves átlag/2020 május

(blokkk.com)

 

Kapcsolódó cikkeink