Rovarlisztet az állattápba

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 06. 27. 11:46

Az Agroloop bővíti a Budapest határában lévő fekete katonalégylárva-tenyésztő és -feldolgozó üzemét.

Percze Rajmond
társalapító-ügyvezető
Agroloop

Körforgásos modelljükben mezőgazdasági hulladékot használnak a légylárvák etetésére, majd a kifejlett lárvákból prémium takarmány-alapanyagokat – rovarliszt és -olaj – állítanak elő a házi kedvenceknek és a haszonállatoknak, sőt még a „melléktermékek” sem vesznek kárba, mivel a rovarok ürülékéből komposztot állítanak elő.

A takarmányfehérje az utóbbi évtizedekben hiánycikké vált Európában, amit alternatív forrásokkal pótolnak, főleg Dél-Amerikából importált szójafehérjével és halliszttel. Azonban a – sok esetben génmódosított – szója termesztéséhez hatalmas területeken tarolják le az őserdőt, a halliszt előállítása pedig vagy nem fenntartható, mivel az óceánokat már így is túlhalásszák vagy takarmányigényes, mivel a haltelepeken nevelt halakat is etetni kell.

A megoldást a hatékony és környezetbarát takarmány-alapanyag előállítása jelentheti lokálisan elérhető biomasszából – ezt a célt szolgálja az Agroloop üzeme is.

Szakértők szerint Európában a közeljövőben nem lesz olyan mértékű a fehérjehiány, hogy nekünk embereknek kelljen rovarokat fogyasztanunk, a fehérjeforrások elosztása és felhasználása azonban kulcskérdés. Hiszen, ha az állatokat etetjük rovarfehérjével, akkor mi magunk egészségesebb és jobb ízű csirke- vagy sertéshúst ehetünk. //

 

A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink