Együtt a szakma

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 07. 31. 11:32

A HoReCa-szegmensben érdekelt hazai vállalkozások egyik legjelentősebb seregszemléjeként áprilisban a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központban került sor a Mirbest Gasztro Expo 2023. április 18-19-én tartott rendezvényére. A kiállítás kapcsán beszélgettünk Czírbusz Istvánnal, az eseményt szervező Mirbest csoport egyik tulajdonosával.

A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.

 

– Mit kell tudnunk a Mirbest csoportról?

Czírbusz István
tulajdonos
Mirbesz

– A Mirbesz Kereskedelmi Kft. 2003-ban alapított, 100% magyar tulajdonú beszerzési társaság, amely hazai élelmiszer-nagykereskedelmi vállalkozások összefogásával jött létre azzal a közös céllal, hogy tagvállalataink a kiélezett piaci helyzetben szervezetten és biztonságosan jussanak hozzá a szükséges árualapokhoz.

Biatorbágyi központú cégünk idén lett 20 éves. Az elmúlt két évtized során a cégcsoport hatalmas fejlődésen ment keresztül és a piaci igényekhez alkalmazkodva értékesítési társasággá is vált. Elsődleges piacaink a közétkeztetés, a kiskereskedelmi láncok és a HoReCa-szegmens szereplői. A hazai vendéglátás és turizmus fejlődésével párhuzamosan cégcsoportunk elsődleges fókuszába a gasztronómiai szektor professzionális kiszolgálása került.

– 20 év alatt sokat fejlődött a vállalkozás!

– Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy a maroknyi kis csapatból, amellyel elindultunk, mára a 2500 foglalkoztatotti létszámot is meghaladó cégcsoporttá fejlődünk, és a hazai élelmiszer-nagykereskedelem egyik főszereplőjévé válunk.

Büszkék vagyunk a Központi Műszaki Beszerzési rendszerünk működtetésére, melynek feladata az energiahatékonyság, energia költséghatékonyság, valamint környezetkímélő üzemeltetés terén lévő projektek kidolgozása és megvalósítása, új technológiák megismertetése és alkalmazása.

– Miért indítottak „saját” kiállítást?

– A partnertalálkozók és vevőtalálkozók szervezésének nagy hagyományai vannak tagvállalatainknál, akik 2019 előtt önállóan szervezték ezeket az egyébként kitűnő hangulatú, helyi eseményeket. Összhangban az „egységben az erő” mottónkkal cégcsoportunk tulajdonosai döntöttek a hiánypótló, országos kiállítások szervezése mellett, amelyek a mi vevőinknek szólnak, és egy helyszínen mutatkozhatnak be a cégcsoport beszállítói: bemutathatják saját fejlesztésű újdonságainkat, és persze azt a szakmaiságot, amit cégcsoportunk saját kreatív séfjeinken keresztül képvisel.

A rendezvény a kiállítások hagyományos marketingfunkcióin túl vendégeink, partnereink szórakoztatását is szolgálja, sok-sok élményt, baráti vendéglátást, különleges hangulatot biztosítva a vendégeknek. A látogatók találkozhatnak is a Balaton-parti vendéglők, a hortobágyi csárda, az elegáns kávézó vagy éppen a villányi borozó hangulatával.

A rendezvény két napján 134 kiállító várta a 6000 szakmai látogatót

– Sikerült megvalósítani ezeket a célokat?

– Az I. Mirbest Gasztro Expo 2019-ben került megrendezésre, ennek a BOK Csarnok adott helyszínt. Hatalmas szakmai sikert aratott, így a folytatás sem volt kétséges. Eredeti terveink szerint 2021-ben szerveztük volna a második expót, de a pandémiás időszak, majd az ukrán–orosz háború miatt kialakult bizonytalan gazdasági környezet miatt két alkalommal is a halasztás mellett döntöttünk.

Így 4 év kihagyás után ezért áprilisban kerülhetett megrendezésre a II. Mirbest Gasztro Expo – ennek már a Hungexpo adott otthont. A helyszínváltoztatás oka a növekedés igénye volt: egyre több beszállító partnerünk jelezte, hogy kiállítóként jelenne meg a rendezvényen.

Ebben az évben már 134 kiállítóval vártuk vendégeinket, és a rendezvény 2 napján 6000 szakmai látogatója volt, mindegyikük valamely tagvállalatunk szerződött vevője, vagy a szakma általunk meghívott szereplője volt.

– Kire bízták a kiállításszervezői feladatokat?

– A rendezvényt a cégcsoportunk marketingeseiből álló kitűnő csapat szervezte, amely kiegészült a saját területüket képviselő kollégákkal a műszaki-üzemeltetési, a raktározási, logisztikai, informatikai és kommunikációs oldalról. Közel 100 fős szervezői csapat több hónapos, összehangolt munkája biztosította az expó sikeres bonyolítását. A kiállítás szervezése sok feladatot adott a beszerzési osztályainknak is – ők tartották a kapcsolatot a kiállítókkal –, de a teljes kereskedelmi állományunknak is, akik a partnereink meghívásáért és sok esetben utaztatásért is feleltek. A kiállításon csak előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Kiállítóink többféle egységstandból választhatták ki a saját igényeiknek leginkább megfelelő standkialakítást, de egyedi igényeket is fogadtunk. A koncepciónk alapja az volt, hogy beszállítóink termékei mellett központi megjelenést biztosítsunk a saját márkás, illetve kizárólagos forgalmazású termékeinknek.

– Hogyan fejlődött az idei kiállítás az előzőhöz képest?

– Az első expóhoz képest nagyobb hangsúlyt fektettünk a közétkeztetési szektor partnereinek kiszolgálására, új ötleteket és technológiai megoldásokat felvonultatva számukra – ennek érdekében önálló standot alakítottunk ki. Termékbemutatókat tartottunk, ahol személyesen is megismerhették a modern technológiákban rejlő lehetőségeket, a legújabb termékeket. Saját standon jelentek meg a közétkeztetés hivatalos szervezetei: a Nébih és az OGYI szakemberei az aktuális szabályozó és ellenőrző rendszerekkel kapcsolatos kérdésekre adtak szakértő válaszokat. A KÖZSZÖV is képviseltette magát az expón: az élelmiszer-biztonság, étlaptervezés, dietetika, ételkészítési technológiák és receptek témaköreiben várták az érdeklődőket.

Idén a kiállítási funkció mellett vásárjelleget is adtunk az eseménynek: vevőink kizárólag az esemény 2 napjára érvényes akciós kínálatból adhatták le rendeléseiket.

Az Élelmiszerbanknak és társszervezeteiknek köszönhetően a megmaradt ételek és alapanyagok rászorulók számára lettek kiosztva, közel 5000 adag ételt tudtunk így felajánlani.

– Milyen különleges élményeket kaptak a látogatók?

– Beszállítói körünk fejlődésének köszönhetően idén vevőink közel 20 külföldi partnerünk kizárólagos forgalmazású termékeit is megismerhették.

Nagy érdeklődés övezte a látványkonyhai prezentációkat, ahol kreatív séfjeink különböző témakörökben tartottak bemutatófőzéseket, ezzel is inspirálva partnereinket az új termékek kipróbálására.

Tematikus standjainkon is építettünk látványkonyhákat, ahol ugyancsak bemutató főzésekkel és kóstolókkal fogadtuk a vendégeket – ezek a kiállítás teljes nyitvatartási idejében összehangolva követték egymást. A cikkcsoportokra osztott kiállítóinkon felül különféle tematikus standok is várták az érdeklődőket, ilyen volt például az olasz, a halas, az érlelt húsos, a streetfood, a hotel és a közétkeztetői stand, és a külső térben egy BBQ stand is kialakításra került. Saját séfjeink mellett minden standon meghívott szakemberek dolgoztak, akik óriási erőfeszítéseket tettek a közös siker érdekében.

Idén is szerveztünk ételfotó-pályázatot, amelyre partneregységeink séfjei nevezhettek be. A számos értékes pályamunka közül 10 kolléga munkáját állítottuk ki a rendezvényen.

Az érdeklődőket bemutatók, kóstoltatások, szakértői segítség várta. Idén a vevők közel 20 külföldi beszállító partner kizárólagos forgalmazású termékeit is megismerhették

– Végeztek-e valamilyen felmérést a kiállítók vagy a látogatók elégedettségét illetően?

– Mind látogatóink, mind kiállítóink elégedettségét mértük, ami mindkét területen igazolta várakozásainkat. Látogatóink 99,7%-a rendkívül elégedett volt az expóval, sokan a szakma legkiválóbb eseményeként jellemezték.

Természetesen jó tanácsokat, javaslatokat is kaptunk arra vonatkozóan, hogy a jövőben milyen újdonságokkal, plusz elemekkel fejleszthetnénk, de ezeket egyelőre titokként kezeljük. Az biztos, hogy a beérkezett véleményekre alapozva kijelenthetjük: 2 év múlva újra megrendezzük az expót. A rendezvény alapvető koncepcióján nem kívánunk változtatni, de ígérjük, hogy még több újdonsággal fogunk szolgálni résztvevőinknek, a szakmaiság fokozott igényével.

– Milyennek látja a Gasztro Expót 5-10 év múlva?– Ahogy kereskedelmi tevékenységünk során is folyamatosan a 100%-os kiszolgálásra törekszünk, úgy a Mirbest Gasztro Expók történetében is a fejlődést tűzzük ki célként, mindig a Vevőink és Beszállítóink igényeit szem előtt tartva. Még inkább törekedni fogunk mindazon szakmai és technológiai megoldások bemutatására, amivel megkönnyíthetjük a Vevőink mindennapi munkáját! Biztos vagyok abban, hogy a rendezvény a jövőben méreteiben növekedni fog, még inkább hangsúlyt fektetve az élelmiszeripar innovációinak felvonultatására, az élmény funkció megtartása mellett. //

 

ECD-tagság

A tökéletes vevőkiszolgálás érdekében olyan stratégiát alakítottunk ki, amely alapján nemzetközi beszerzési társaságokkal bővítjük kapcsolatrendszerünket, és megosztjuk tapasztalatainkat egymás között. Ennek eredményeként 2022-ben a Mirbesz Kft. kizárólagos magyarországi joggal csatlakozott Európa legjelentősebb HoReCa szakmai szervezetéhez, az ECD-hez (European Catering Distributors), azaz az Európai Vendéglátóipari Forgalmazók Szövetségéhez. Ezáltal hatalmas előnyökre tehetünk szert a nemzetközi élelmiszer-nagykereskedelem területén, aminek eredményeit vevőink is érezhetik! A nemzetközi piacon olyan specialistákat keresünk, akik képesek autentikus és minőségi portfóliót nyújtani számunkra, ami kizárólag a Mirbest csoport kínálatában található meg Magyarországon. //

 

A Mirbest csoport saját márkás termékei

 

A 2004 óta piacon lévő, dinamikusan fejlődő Kukta termékcsalád kialakításának célja az volt, hogy a vendéglátás minden szegmensének megbízható minőségű és kiváló ár-érték arányú termékeket fejlesszünk és kínáljunk. A mára közel 250 cikkelemet számláló portfólió számos termékkategóriában kínál észszerű választást. Rendszeres minőségbiztosítást végzünk, a termékeket teszteljük, illetve a beszállítókat auditáljuk. A piac és a változó vevői igényekre természetesen a termékcsalád portfólióbővítése is folyamatosan fókuszban van. A Kukta termékek kizárólag a Mirbest csoport tagvállalatain keresztül kerülnek értékesítésre.

Az elmúlt 15 évben a Kedvenc ízek termékcsalád meghatározó szereplővé vált a csoport cégeinek hentesáru-forgalmazásában. Elértük, hogy a kategória 70%-át az általunk kiválasztott és fejlesztett áruk értékesítése teszi ki partnereink felé. A Kedvenc ízek logó alatt megjelenő termékeink köre lefedi az általunk ellátott hazai piac szereplőinek legfontosabb igényeit.

Bő másfél évtizede fejlődik dinamikusan a Kukta és a Kedvenc ízek termékcsalád, a Bovita termékcsalád pedig 2015-ben került a Mirbesz égisze alá

Az MB elsőáras, valamint Kedvenc ízek termékeinkkel sikeresen pályázunk a közbeszerzési eljárásokban meghirdetett közétkeztetési tendereken. Ez lehetőséget nyújt a kórházak, oktatási intézmények, idősotthonok és a felnőttétkeztetés folyamatos ellátására. Termékeinket évente többször érzékszervi, kémiai és mikrobiológiai vizsgálatoknak vetjük alá, biztosítva az elvárt, egyenletes minőséget. Séfválogatás termékcsoportunk a prémium felhasználók igényeit is kielégítik.

A Bovita termékcsalád 2015-ben került a Mirbest égisze alá; portfóliónk közel 40 terméket tartalmaz, amelyeket elsősorban a kiskereskedelmi piacra értékesítünk – így a Kukta márkával ellentétben – kis kiszerelésű csomagolásban kínáljuk őket. Túlnyomórészt mono- és keverékzöldségekből áll, de megtalálhatók köztük a gyümölcs- és tésztatermékek is. //

Kapcsolódó cikkeink