Minden út a Sirhára vezet!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 07. 16. 21:54

Bő fél évvel a Sirha Budapest 2018 szakkiállítás ­megnyitása előtt borítékolható: a rendezvény a szakma eddigi legnagyobb hazai ünnepe lesz! A ­gazdasági környezet hosszú évek után végre újra ideális, és a szervezők szövetségesüknek tudhatnak minden tekintélyes szakmai szervezetet és médiumot.A részletekről Tihanyi Klárát, a kiállítás igazgatóját kérdeztük.

Tihanyi Klára

Tihanyi Klára

– Milyen közegben készülnek a Sirha 2018-ra?

Úgy tűnik, a kiállításszervezői munkát is közvetlenül érintő válság véget ért, 2014-től fejlődés mutatkozik a gazdaság csaknem minden szegmensében. Márpedig egy-egy kiállítás az adott ágazat helyzetének tükörképe is egyben. Ha az ágazat konjunktúrát élvez, akkor jól megy a kiállításnak is, hiszen van kínálat és van kereslet, sőt, forrás is. Nos, ennek megfelelően a 2016-os évünk már rekordszámokat mutatott, és 2018-ban már két pavilonban rendezzük a kiállítást.

– Mi ad okot az optimizmusra?

Az elmondottakon túl egyrészt az előző két Sirha sikere, másrészt a kísérő rendezvények egyre komplexebb rendszere, ami nyilvánvalóan még több látogatót vonz, és gyakorlatilag minden, az ágazatban számottevő piaci szereplő megjelenik a kiállításon. A különféle szegmensekben érintett legfontosabb szakmai szervezetek, szövetségek mindegyike szervez programokat, illetve konferenciákat az aktuális trendek és az iparágakat mozgató kérdések témájában.

– Milyen újdonságokról tudna már most beszámolni?

Meghatározó változás, hogy a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületét és a Pékszövetséget 2017-től újra a Sirha támogatójaként üdvözölhetjük – a szakmabelieknek aligha kell magyarázni ennek jelentőségét.

Ellátogat hozzánk – Magyarországra először – a francia kezdeményezésre indult Omnivore fesztivál, ahol fiatal séftehetségek mutatják be az általuk képviselt innovatív gasztronómiai irányvonalakat.

Három jelentős szakmai verseny először zajlik majd a kiállítás keretei között: az idén már hatodik alkalommal kiírt Országos Közétkeztetői Szakácsverseny, a MARESZ együttműködésével szervezett International Catering Cup, valamint a Szálloda és étterem designverseny.

– És a már bevált projektek?

A Bocuse d’Or tavalyi Sirha Budapesten rendezett európai döntője és azon a magyar versenyző, Széll Tamás sikere nemcsak a hazai gasztronómia, de kiállításunk sikerét is jelentette, ami miatt szinte biztosak vagyunk benne, hogy a 2018-ban zajló magyar döntőre is nagyon sokan lesznek kíváncsiak.

Ismét tervezzük a Sirha Budapest Desszertverseny megrendezését Kolonics Zoltán kreatív cukrász közreműködésével, a részletek kidolgozása folyamatban van.

A kiállítás témáihoz illeszkedő innovatív megoldásokat értékeli majd jövőre is a zsűri a Trade magazinnal közösen szervezett Innovációs termékversenyen, öt kategóriában.

2018-ban is lesznek Magyar Nemzeti Kereskedőház és Enterprise Europe Network B2B találkozók. Az EEN az EU vállalkozásfejlesztési programja: a PRIMOM Alapítvány a világ félszáznál is több országából hív meg résztvevőket – Európán belülről és kívülről –, a kiállítás helyszínén biztosítva lehetőséget ezzel az iparági szereplőkkel való személyes megismerkedésre, üzleti együttműködések kezdeményezésére. A potenciális üzletfeleket egy szoftver hozza össze; kiállítóink bevonása a projektbe része a nekik nyújtott szolgáltatásunknak.

– Mit tartana sikernek szervezőként?

– Négy éve sikerült létrehoznunk egy olyan prémium minőségű szakmai vásárt, amely mind az élelmiszeripart, mind a cukrász- és sütőipart, valamint a teljes HoReCa-szektort kiszolgálja. Sikerült a francia tulajdonos által épített Sirha brand színvonalának megfelelni, és a régióban egyedülálló kiállítást szervezni, nemcsak a felvonultatott innovációk, hanem a kapcsolódó rendezvények tekintetében is. A Sirha Budapest fejlődése egyértelműen nyomon követhető: 2016-ban már 374 kiállítót (köztük 70 külföldit és 36 nemzetközit) és 20 000 szakmai látogatót köszönthettünk. Egyértelmű siker tehát az lenne, ha ezeket az eredményeket felülmúlnánk, és a rendezvény nemzetközi jellegét markánsan erősíteni tudnánk. (x)

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink