Rekordokat döntött a foglalkoztatottság növekedése az EU-ban és az euróövezetben

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 13. 11:10

Történelmi rekordra emelkedett az Európai Unióban, az euróövezetben pedig közel nyolcéves csúcsot döntött meg a foglalkoztatottak száma az idei második negyedévben.

EU

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az április-júniusi időszakban 232,1 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 153,3 millió az euróövezetben. Az unióban még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt, míg az euróövezetben utoljára 2008 utolsó negyedévében volt magasabb a foglalkoztatottak száma.

Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 uniós országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban 0,4 százalékos, éves alapon pedig 1,4 százalékos növekedést mértek.

Az első negyedévben az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma az EU-ban és az eurózónában is.

Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,7 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az első három hónaphoz képest, majd 1,1 százalékkal Írország és 1,0 százalékkal Litvánia következik. Csökkenést mértek Horvátországban (-0,4 százalék), Finnországban pedig stagnált a foglalkoztatottság. Magyarország a Bulgáriával, Görögországgal, Olaszországgal és Nagy-Britanniával azonos mértékű, 0,5 százalékos növekedéssel a középmezőnybe került.

Éves összehasonlításban holtversenyben Írország és Luxembourg a listavezető, egyaránt 2,9 százalékkal, majd Málta következik 2,8 százalékkal, Magyarország és Spanyolország pedig a harmadik helyen osztozik, egyaránt 2,7 százalékos növekedéssel. Egyedül Horvátországban mértek csökkenést, 0,4 százalékosat.

Kapcsolódó cikkeink