Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,6 százalékra lassult márciusban az eurozónában
Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai szerint.
Márciusban a fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke az euróövezetben 2,4 százalék volt a februári 2,6 százalék után. Egy évvel korábban, tavaly márciusban 6,9 százalékon állt az euróövezeti éves infláció.
Havi összevetésben ugyancsak az előzetes becsléssel összhangban, 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben márciusban a februári 0,6 százalék után.
Márciusban az energiaárak 1,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól a februári 3,7 százalékos csökkenést követően.
Az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek árának éves növekedési üteme 2,6 százalékra lassult márciusban a februári 3,9 százalékról. A szolgáltatások márciusban is az előző havival megegyező mértékben, 4 százalékkal drágultak éves összevetésben.
A szolgáltatások 1,76 százalékponttal járultak hozzá a márciusi inflációhoz, az energiaárak pedig 0,16 százalékponttal csökkentették. Az élelmiszerek, alkoholok és dohánycikkek 0,53 százalékponttal, a nem energiaipari ipari termékek pedig 0,30 százalékponttal emelték a márciusi inflációt.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció 2,9 százalékra, 2022 február óta a legalacsonyabbra csökkent a februári 3,1 százalékról.
Az Európai Unióban márciusban a fogyasztói árindex éves növekedési üteme 2,6 százalék volt a februári 2,8 százalék után.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >Így áll a magyar átlagkereset és vásárlóerő az európaihoz képest
Az európai országok között jelentős különbségek mutatkoznak az átlagos éves…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >