Racionalizálódik a borkereskedelem
Az áremelkedések markánsan elkülöníthetik egymástól a vásárlói rétegeket, a divatos borok a népszerűbb szőlőfajtákból készülnek és jó ár-érték arányúak, az alternatív kiszerelések lassú terjedését felgyorsíthatja a palackhiány; sok érdekes piaci információt osztanak meg olvasóinkkal a bor- és pezsgőforgalom alakulásában komoly szerepet játszó kiskereskedelmi láncok képviselői.
Az erős turisztikai főszezonnak köszönhetően idei forgalmunk a borkategóriában eddig kifejezetten jónak volt mondható – értékel Gerendai Károly, a METRO bor- és pezsgőértékesítési és kategóriaszakértője –, de nincsenek illúzióink, fel vagyunk készülve arra, hogy a minden szinten érvényesülő áremelkedés negatívan hat a bor- és pezsgőfogyasztásra is.
Az áraink profi vevőkre szabottak – népszerűek a lépcsőzetes árazásnak köszönhető mennyiségi kedvezményeknek –, kiszámíthatóak, és elsősorban az ár-érték arányra koncentrálnak. A borszortimentünket racionalizáltuk, koncentráltabbá tettük, és szorosabban a vásárlói szokásokhoz, valamint a piaci igényekhez igazítottuk. Az elérhető borok választéka azonban nem lett szűkebb. Az úgynevezett virtuális szortimentben folyamatosan jelen vannak azok a borok is, melyek nem, vagy csak korlátozottan érhetők el az áruházakban: ilyenkor konkrét megrendelésre szerezzük be a kívánt fajtájú bort a kért mennyiségben.
Az áremelkedések hatására érezhető csökkenés volt a borok egyes kategóriáiban. A forgalom egy része áttevődött a fehérborokra, az Irsai Olivér fajta például különösen népszerű. Borászattól függően akár 5–20%-os növekedés is tapasztalható a fehérborok eladásában mind darabszámra, mind bevételt tekintve.
Markánsabb célcsoporthatárok
Arra számítunk – folytatja a szakember –, hogy az egy palack bor megvásárlására áldozott összeghatár megosztóbb lesz, és jobban el fognak különülni egymástól a vásárlói rétegek. Ma még nagy az átjárás a kategóriák között, jellemző, hogy egy vásárló többféle árkategóriájú bort is a kosarába tesz, vagy váltogatja a kategóriákat. Ez a trend valószínűleg megváltozik, és markánsabban elkülönül egymástól az alacsonyabb és középkategóriájú, illetve a magasabb kategóriájú borokat vásárló közönség.
Hiszünk benne, hogy valamilyen szinten lehet befolyásolni a trendeket, s így kevésbé vagyunk kitéve annak, hogy nekünk kelljen igazodni hozzájuk.
Az alternatív borkiszerelések közül a bag-in-box forgalma növekedett az elmúlt pár évben. A szortimentünkben az ilyen csomagolásban árult borok minősége jó, s kedvező áron lehet hozzájuk jutni.
Segítő kéz
Az energiaválság és az egyre több nehézséggel küzdő vendéglátói egység miatt több kistermelő és borászat is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet – véli Tőzsér Judit a Lidl vállalati kommunikációs vezetője. – Évek óta kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy kínálatunkban minél nagyobb arányban jelenjenek meg magyar árucikkek, és megbízható üzleti partnerként álljunk a magyar borászatok, bortermelők mellett. Ezért a jelenlegi helyzetben is azon dolgozunk, hogy segítő kezet nyújtsunk az ágazat szereplőinek, partnerként álljunk mellettük készleteik értékesítésében. Büszkék vagyunk egyedülálló borkínálatunkra és arra, hogy diszkontáruházként a szakma által nemzetközileg is elismert és díjazott, kiváló minőségű, elérhető áron kapható saját márkás pezsgőket és borokat kínálunk vásárlóinknak.
A felső és középkategóriában elérhető, kiváló ár-érték arányú borok és pezsgők iránti keresletnövekedést figyeltünk meg. Tapasztalataink szerint elsősorban a népszerűbb szőlőfajtákból készült borok iránt nőtt a kereslet, vásárlóink körében az Irsai, a Furmint, a Merlot, a Cabernet Franc és Savignon a keresettebbek.
Tudatos fogyasztók
A pezsgőpiac élénkülése a bővülő választéknak is betudható, hiszen az édes pezsgők mellett egyértelmű elmozdulás tapasztalható a száraz, nyers és rozé pezsgők irányába – állítja Tőzsér Judit. – Az italfajta egyre népszerűbb a fiatalok körében, ma már a nyári időszakban is egyre több fogy belőle, ami a pezsgőalapú koktéloknak is köszönhető.
A jelen körülmények nagy kihívások elé állítják a bortermelőket, elképzelhető, hogy a palackos üvegellátásból fakadó nehézségek okán akár radikális változások is következhetnek az alternatív kiszerelések területén. Követjük a piac változásait és reagálni fogunk rájuk.
A Lidl a fogyasztói igényekhez illeszkedő, egyedi borajánlatokat kínál vásárlóinak az áruházak polcain, miközben a hazai borvidékekkel, pincészetekkel is igyekszik megismertetni őket. A fogyasztók egy része inkább az egyszerűbb, könnyen érthető borokat részesíti előnyben, mások nyitottabbak a különlegesebb nedűk iránt, és kipróbálnak egyéb, esetleg magasabb kategóriába tartozó tételeket is.
Fiatalokra koncentrálva
Az energiaválság és az aszályos évjárat miatt a bor kategóriában jelentős költségnövekedést tapasztaltunk – mondja Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. – Az elmúlt két évben választékunkat – a vásárlói igényeknek megfelelően – elsősorban minőségi borokkal erősítettük.
A fehérborok növekedése továbbra is átlag feletti. A vevők a könnyen fogyasztható fajtákat, házasításokat keresik, a fehérboroknál például az Irsai Olivér továbbra is sláger, de a sauvignon blanc és a chardonnay is népszerű. Vörösborokból is a könnyedebb, gyümölcsösebb tételeket részesítik előnyben a vevők.
A pezsgőnél egyre jobban kezd kialakulni a minőségi, száraz pezsgőket kedvelő fogyasztói réteg, és már nem csak ünnepnapokon fogyasztunk pezsgőt. Ezek súlya egyelőre csekélyebb az édes pezsgőkhöz viszonyítva, de a változás már megindult. Szeretnénk a fiatalabb korosztállyal minél jobban megismertetni, megszerettetni a borokat, pezsgőket, ennek megfelelően alakítjuk választékunkat, illetve kommunikációs startégiánkat is.
A nagyobb kiszerelésű borok (bag-in-box) forgalma a COVID alatt jelentősen nőtt – elsősorban a megnövekedett otthoni fogyasztás miatt.
Több prémium saját márkást!
A mostani gazdasági helyzet a borpiacot is érinti – elemez Balogh-Fazekas Árpád, az Auchan alkoholosital- és borbeszerzője –, drágult a növényvédőszerek, az üveggyártás vagy akár a humánerőforrás költsége is, így csökkent az értékesített mennyiség is. Mindezek ellenére mi nem változtattunk a választékunkon, továbbra is hazánk legnagyobb fizikai választékával rendelkezünk.
Ugyan az októberi borvásár kiemelt helyet kap az Auchan életében, egész évben nagyon széles kínálattal várjuk vásárlóinkat. Több mint 1200 bor és pezsgő található meg áruházainkban, amelyek közül 81 nemzetközi versenyen elismert, díjnyertes termék. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy egyre jobban bővítsük a saját márkás kínálatunkat, különösen minőségi, prémium típusú borokkal.
A nyár fehér, a tél vörös
Évszakonként változó, hogy melyik bor kerül előtérbe a fogyasztóknál – véli a szakember –, általában a nyár, a jó idő a fehérboroknak kedvez, míg télen, a hidegebb napokon a vörösek a kedveltebbek. Ugyanakkor az elmúlt 3 év trendjei azt mutatják, hogy Magyarországon kissé visszaesett a vörösborok fogyasztása, helyette inkább az illatos, könnyed fehérborok kerültek előtérbe. A rozé boroknál inkább stagnálást, míg a pezsgők terén minimális fejlődést tapasztalunk.
Ami az innovációt érinti, úgy látjuk, hogy a borok, borászatok fejlesztésére, a szőlők ültetésére sokkal több idő kell, mint például egy új rövidital megalkotásához. Természetesen a boroknál is történik változás, modernizáció, például a csomagolásoknál egyre jobban elterjednek a 0,25 literes can vagy a bag-in-box típusú kiszerelések. Emellett fejlődik a ciderek, az ízesített borok vagy a boralapú koktélok piaca is.
Közös tervezés
Idén is komoly kihívások elé állítanak minket a gazdasági hatások – mutat rá Kiss Ádám Roland, a Tesco bor- és pezsgőbeszerzési menedzsere. – A legjelentősebb költségnövekedés a belépő árú alkoholos italok szegmensében érezhető, itt a termelők szinte napi szinten állapodnak meg a szállítóikkal az árakban. Az áremelkedést ők is muszáj hogy beépítsék felénk, hogy fenntartható legyen a működésük; ezt nekünk is kihívás kezelni. Az ilyen szintű árváltozások előbb-utóbb mennyiségi csökkenéshez vezethetnek, és ez a nem alapvető kategóriák esetén még hatványozottabb lehet.
Továbbra is markánsan növekszik a könnyed, gyümölcsös, citrusos jegyekkel rendelkező borok választéka. A fehérborok térhódítása továbbra is tart, és egyre nő az igény az alkoholmentes és kis kiszerelésű termékekre is a bor és pezsgő szegmensben. A száraz borok egyre népszerűbbek, emellett a pezsgő, prosecco és gyöngyözőborokat is egyre inkább keresik, bár még mindig az európai átlag mögött vagyunk.
Rendhagyó megközelítések
A kiskereskedelem mellett a termelők és a szállítók is egyre több figyelmet fordítanak vásárlói edukációra. A tudatos alkoholfogyasztás mentén próbálnak arra rávilágítani, hogy nincs szükség ünnepi alkalomra egy pohár pezsgő, prossecco vagy bor elfogyasztásához.
Az alternatív kiszerelésű bortermékek piaca soha nem látott mértékű átalakuláson mehet keresztül, már csak palackellátás folyamatosan növekvő problémái miatt is. A háború következményeként ez a már amúgy is évek óta nyomás alatt levő terület idén teljesen kiszámíthatatlan lett, így a piac szereplőinek új alternatív csomagolási technikák felé kellett fordulnunk. Az idei karácsonyi időszakban már erre célzott termékfejlesztésekkel is találkozhatnak a vásárlóink.
A változásokra reagálnunk kell. A szüretet követően a partnerekkel felülvizsgáljuk a meglévő portfóliót, vásárlóinknak új tételeket és potenciális sikerborokat fogunk a kínálni. Az eladótér kihelyezési felületeit is megváltoztatjuk – a fogyasztási szokásokhoz közelebb hozva azokat.
Regionális alapokon
Borválasztékunk kialakítása során egyre nagyobb figyelmet kapnak a jól ismert, nagy borászatok – hangsúlyozza Bernhard Haider, az ALDI országos ügyvezető igazgatója –, de akár a kisebb, magyar családi pincészetek magas minőségű borait is örömmel mutatjuk be vásárlóinknak. Célunk az, hogy vásárlóink minél több magyar borászatot megismerjenek vinotékánk választékán keresztül.
A választék kialakításában, a jelenlegi bor-, pezsgő- és habzóborszortiment összeállításában már több mint egy éve Szik Mátyás háromszoros magyar bajnok sommelier segíti munkatársainkat. A közös munka részeként idén tavasszal teljesen átalakult a megszokott kínálat, számos új hazai partnerrel kezdtünk együttműködést, megszokott, régi tételeink pedig új csomagolásban jelentek meg. A borstratégiánk fontos eleme a regionális termékek megjelenítése, amellyel az adott régió borászatait népszerűsítjük, tovább erősítve ezzel portfóliónkban a minőségi magyar termékkínálatot. Az ALDI megújult borstratégiájának sikerességét mutatja a két számjegyű forgalomnövekedés, ez ösztönzőleg hat a szortiment további színesítésére.
Terjedő alternatív kiszerelések
Nyári kínálatunkban több bag-in-box és borzsák kiszerelésű termék is szerepelt, amelyek 3 vagy 5 liter űrtartalommal voltak elérhetők – mondja Bernhard Haider. – Az egyre elterjedtebbé váló alternatív kiszerelések nagy érdeme, hogy számos üvegpalackot lehet így helyettesíteni.
Borkínálatunk gazdag, sokrétű, jól értelmezhető. Az áruházlánc vevői körében nagy népszerűségnek örvend a fehérek közül az Irsai Olivér, a Cserszegi Fűszeres és a Sauvignon Blanc, a rozék esetében idén nagy kereslet mutatkozott a Pinot Noir rozé iránt. //
31. Budapest Borfesztivál
Minden eddiginél nagyobb területen rendezték meg szeptember 8–11. között az idei Budapest Borfesztivált, ahol a látogatók az összes magyarországi borvidék borait és számos nemzetközi márkát kóstolhattak. A belépőjegy mellé ajándék kóstolójegy is járt, és a szervezők a már megszokottan komoly zenei választék mellett rengeteg egyéb programmal és játékkal is készültek.
Az érdeklődők a Borfesztivál All-Stars projekt keretei között magyar és nemzetközi borversenyek díjazott tételeiből vásárolhattak, a VinAgora Felfedezettek Házába pedig önálló standokon nem kiállító, kisebb családi pincészetek termékeiből gyűjtöttt komoly kínálatot.
A rendezvény díszvendég országa az Egyesült Államok volt; a látogatók Magyarországon nehezebben elérhető borokkal, valamint Kalifornia, Washington és Oregon államok termelőivel ismerkedhettek.
Az új helyszínként jelentkező Chef Market Gourmet Udvarban öt különleges fogásokat kínáló étterem kihelyezett standja működött, válogathattunk az amerikai vonalat képviselő barbecue ételek és minihamburgerek széles választékából, és most is jelen voltak a fesztiválstílust képviselő hurkások-sülthúsosok is.
Mindent képzeletet felülmúló bevétellel zárult a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jótékonysági Borárverése: az árverés 37 tétele, valamint a Szeretetszolgálat saját borai összesen 15 900 000 forintért keltek el. //
Erősít a PENNY
A szüreti időszak közepén több mint 100 árucikkel, köztük díjnyertes hazai borászatok termékeivel bővült a PENNY borkínálata, amely a vállalat 2021-ben kezdődött, nagyszabású megújulási programjának egyik fontos mérföldköve. Az áruházlánc éves szinten mintegy 8,7 millió palackot értékesít az országszerte található 227 egységében. A tavalyihoz képest idén eddig 10,7%-os forgalomnövekedés jellemezte a kategóriát, és a borkínálat mostani frissítésével a tervek szerint még további 5%-os emelkedés várható. A szortiment újragondolásával olyan üde, friss és gyümölcsös ízvilágot kereső, tehát inkább a kezdő borfogyasztók felé is nyitnak, akik elsősorban a hazai termékeket részesítik előnyben.
//
Ez a cikk a Trade magazin 2022/11. számában olvasható
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >Prémium ZWILLING konyhai eszközök a SPAR legújabb hűségpromóciójában
A ZWILLING csúcsminőségű edényei, serpenyői és prémium konyhai eszközei érhetőek…
Tovább olvasom >Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >