Praxisjog és piacvédelem
Más szakmák gyakorlatához hasonlóan a hazai vendéglátásban is a praxisjog alkalmazására lenne szükség – hangsúlyozta Kovács László, az MVI elnöke –, amivel területi korlátozások bevezetését és piacvédelmet lehetne biztosítani a szakmának. Az esetleges állami beavatkozás az újraindulás kockázatait is enyhítené, egy olyan válságos időszakban, amikor gyakran a tisztességtelen üzleti magatartás érvényesül. A vendéglátásban eddig is jelen voltak a más ágazatban megerősödött, tőkeerős, nem szakmai befektetők, ám a mostani egészségtelen piaci körülmények között nagy károkat okozhatnak a meggyengült szakma gyakorlóinak – akkor is elveszik előlük a levegőt, ha hozzáértés híján egyébként sikertelenül vállalkoznak.
Az elnök úgy véli, azoknak a kollégáknak a talpra állását, akik a pandémia időszakában önhibájukon kívül szenvedtek el az átlagnál is súlyosabb veszteségeket, az ágazaton belül is segíteni kellene.//
Kapcsolódó cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >Éves közgyűlés
Májusban került megrendezésre az MVI éves közgyűlése a pesti Vigadóban működő VígVarjú étteremben,…
Tovább olvasom >Az egyszerűsített egyszerűsítése
Kovács László, az MVI elnöke több szakmai szervezet (Turisztikai és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >