Az MKB Bankban is elérhetőek a Széchenyi Kártya Program uniós pályázatokhoz igényelhető hitelei

Az MKB Bankban is elérhetőek a Széchenyi Kártya Program uniós pályázatokhoz igényelhető hitelei

2013. július elejétől az MKB Bank is megkezdi az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciók forgalmazását, amelyekhez a Kormány 5% kamattámogatást biztosít. A...

Tovább olvasom

Elrendelte a bíróság a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolását

Jogerőre emelkedett a bírósági döntés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolásáról csütörtökön, az eljárás lebonyolításával a TM-Line Zrt.-t bízták meg. Somogyi Ferenc, a felszámoló cég vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az egyik...

Tovább olvasom

Fazekas Sándor azonnali vizsgálatot rendelt el a GMO-s vetőmagok ügyében

Azonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s (génmódosított) kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton...

Tovább olvasom

Ingyen ebéd után az önbecsülésüket is visszakapják

Spanyolországban a válság eredményeképpen ma 6,2 millió a munkanélküliek száma, és természetesen nem ők adják a világ mai modern gasztronómiai fellegvárának számító ország vendéglátóhelyeinek törzsközönségét. A Terassában működő LaTrobada étterem...

Tovább olvasom

Január elsejétől akár 70 százalékkal is emelkedhet az ebédpénz

A Magyar Közétkeztetők Szövetsége (MKSZ) tárgyalásokat folytat az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egészségügyért felelős államtitkárságával a közétkeztetés reformját érintő rendelettervezetről. Az MKSZ álláspontja szerint, amennyiben a rendelet a minisztérium által...

Tovább olvasom

Új rágcsálóirtó szer gyártó üzem avatása Bábolnán

A Bábolna Bio Kft. 2013. június 6-án Bábolnán helyezi üzembe az új rágcsálóirtó szer gyártó üzemét. Az ünnepélyes megnyitón Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Horváth Klára,...

Tovább olvasom

Bisnode: jó helyzetben várják a főszezont az utazásszervezők

A válságban jelentős piacot vesztő turisztikai szektor magára talált, a cégek árbevétele és eredménye is nőtt – derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb összesítéséből. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott...

Tovább olvasom

Légzőkészülék, fogsor és egy ház ára: ezeket hagyják ott a magyar szállodákban

Leggyakrabban ruháinkat hagyjuk el a magyar szálláshelyeken, de különlegesebb dolgokat is találtak már, például hajszárító burát, légzőkészüléket, fogsort, szexuális segédeszközt és egy ház árát nejlonzacskóban – derült ki a Szallas.hu...

Tovább olvasom

Négy nemzeti gazdasági társaság lépett együttműködésre az MNV Zrt.-vel

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) együttműködési megállapodást kezdeményezett a Magyar Állam tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok között, a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében. A Magyar Posta...

Tovább olvasom

A hazai élelmiszerboltokban 5 százalékkal nőtt az átlagár

Magyarországon 5 százalékkal nőtt az átlagár az éllelmiszerüzletekben az első negyedév során, a tavalyi hasonló periódushoz képest. Európában a drágulás átlagos mértéke 3 százalék. Ezt a 3 százalékot hazánk mellett...

Tovább olvasom

Mérföldkőhöz érkezett a magyar gyümölcsipar

Többletbefektetés, biztosabb siker – foglalhatjuk össze röviden az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet legújabb kísérletének eredményét, mely során hazánkban először poszméhekkel végeztek irányított keresztezést a cseresznyenemesítésben. A dongók a speciális körülmények ellenére...

Tovább olvasom

A magyar háztartások kedvelik a tejet

Nagyon népszerű italnak számít hazánkban a tej, a többség hetente több alkalommal is fogyasztja, bár a GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint 2012-ben újra kisebb mennyiségben, mint egy évvel korábban. Kedveltebb...

Tovább olvasom

Magazin: Szentpétervári forradalmárok

Az eredményt látva csak úgy tudjuk elképzelni az esetet, hogy Lesha Galkin iparművész a következő briefinget kapta a szentpétervári Artek kávézó tulajdonosától: tervezz valami egészen egyedülálló, modern helyet fiataloknak, lehetőleg...

Tovább olvasom

Sikeresen lobbizik a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete 2013. május 29-én megtartotta éves beszámoló Közgyűlését, amelyen a vezetés Kovács László elnök számot adott többek között a szervezet 2012. évi tevékenységéről, eredményeiről. A pénzügyi és...

Tovább olvasom

Botrány a fórumon: hoppon maradtak a vállalkozók

Tájékoztatóra hívták a vállalkozókat, de a főbb kérdéseikre nem kaptak választ az online pénztárgépekről tartott fórumon Debrecenben. A kétszáz vállalkozót elsősorban a határidők, a bírságok és az új berendezések működése...

Tovább olvasom

Fine Life – új sajátmárkás jégkrém-család a METRO-tól

Idén nyáron új sajátmárkás jégkrém-családdal jelentkezik a METRO. A Fine Life névre keresztelt dobozos jégkrémek 9 ízben – citrom, csokoládé, eper, erdei gyümölcsös joghurt, fekete erdő, madártej, pisztácia, sajttorta és...

Tovább olvasom

Az év PR-szakemberét keresi az MPRSZ

A magyarországi public relations szakmában meghatározó szerepet játszó, szakmai tevékenységükkel példamutató, vagy szakmai figyelmet érdemlő PR-szakemberek jelölését várja a Magyar Public Relations Szövetség a most meghirdetett „Az Év PR-Szakembere” díjra....

Tovább olvasom

SPAR express üzlet Nyirádon és Balatonfenyvesen

A SPAR Magyarország Kft. további két üzlettel bővítette kiskereskedelmi partner-hálózatát. 2013. május 9-én Nyirádon, 30-án pedig Balatonfenyvesen nyitottak új SPAR express egységek. Nyirad, SPAR express A SPAR magán kiskereskedők bevonásával...

Tovább olvasom

Megnyitott a TV2 Shop

A TV2 és az Allegroup stratégiai együttműködésének eredményeként TV2 Shop néven új webáruház indult. Az oldalon a Grando.hu és Lealkudtuk.hu ajánlatai mellett a TV2 saját márkás termékei is megtalálhatóak. TV2...

Tovább olvasom

Segítséget nyújtott a rászoruló gyermekeknek a Sága

A Sága Foods Zrt. második alkalommal, immár arany fokozatú támogatóként vesz részt az Élelmiszerbank adományozóinak népes táborában. A sárvári cég először a tavaly karácsonyi adománygyűjtésnél csatlakozott terméktámogatással a nonprofit szervezethez,...

Tovább olvasom

Business hotelt és konferenciaközpontot adtak át Kecskeméten

Átadták  Kecskeméten a 3,5 milliárd forintos beruházással elkészült business hotelt és konferenciaközpontot, amely Magyarország első Four Points by Sheraton szállodája. MTI Fotó: Ujvári Sándor A Four Points by Sheraton Kecskemét...

Tovább olvasom

Saját fogású hal a falusi turizmusban

A falusi turizmusban fideszes képviselők lehetőséget adnának arra, hogy a szolgáltatást nyújtó a saját fogású halat vendégei számára felszolgálhassa. A halgazdálkodási törvényjavaslat kimondja, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületről származó hal vagy...

Tovább olvasom

Sikeres volt a Szlovén-Magyar Innovációs Fórum

A Szlovén Köztársaság Budapesti Nagykövetsége a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttműködésével 2013. május 29-én közel húsz szlovén és magyar vállalat részvételével Szlovén-Magyar Innovációs Fórumot...

Tovább olvasom

Cofidis: pesszimista jövőkép a fogyasztási szokások és a hitelfelvétel vizsgálatával

A Cofidis felmérésében megkérdezettek 89 százaléka továbbra is pesszimista a jövőt illetően: az első negyedévben az 500 megkérdezett 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a legfontosabb dolgok megvásárlása után hó végéig...

Tovább olvasom

Javuló hangulat, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Továbbra is visszafogott a magyar kis- és középvállalkozások beruházási hajlandósága: idén a 2012-ben megvalósított fejlesztéseknél 11%-kal kisebb értékben terveznek fejlesztéseket a cégek – derült ki a Budapest Bank anyavállalata, a...

Tovább olvasom

Jótékonyság és kreativitás: a BÉFLEX partnereit is aktivizálta az Őrzők Alapítvány támogatása érdekében

Az elmúlt napok egyik aktualitása adó 1 % – unk felajánlása volt különféle jótékony célokra. Vajon az adományozás miként tud beépülni egy hazai vállalkozás életébe? A BÉFLEX példája azért tanulságos,...

Tovább olvasom

Magazin: Boscolo ötlete másodszor is megbukni látszik Magyarországon

2004-ben Olaszországban vezették be Konopizza néven a piacra az első tölcsér alakú pizzákat – többnyire hagyományos feltétekkel. Nem sokkal később itthon is történt egy próbálkozás a termékkel, ám a vállalkozó...

Tovább olvasom

Limitált kiadású BURN energiaital a polcokon

Különleges kiadásban kapható hazánkban a BURN Original energiaital. A limitált kiadású széria csupán néhány hétig lesz elérhető. A termék íze nem változik, csak a csomagolás, amelyet napjaink legismertebb DJ producere,...

Tovább olvasom

Repült egy üzletkötő a botrány miatt

A botrány kirobbanása után felbontotta a szerződést a TICE azzal a viszonteladójával, aki a trafikosoknak küldött levelében megtévesztette a kereskedőket. Azt állította, hogy a céget a NAV-nál biztosították arról, mindenben...

Tovább olvasom

Poli-Farbe: új arculat és reklámfilm

A festék szektor forgalmának 70 százalékát három nagyvállalat adja, közülük a Poli-Farbe az egyetlen magyar tulajdonban lévő gyártó cég. A bócsai vállalat tv-kampánnyal és új arculattal kívánja erősíteni piaci pozícióit....

Tovább olvasom
Oldal