Orbán Viktor: az élelmiszer-árstop addig marad, amíg a kormány az inflációt csökkenő pályára nem tudja állítani
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, számolni kell azzal, hogy a háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz, ezért fel kell készülni arra, hogy az országgal szembeni hangnem is egyre durvább és kíméletlenebb lesz. Az árstop egyelőre marad.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/02/spaghetti-g8b15b2776_1920.jpg)
Marad az árstop, konkrétabbat nem tudunk
Jelezte, hogy az élelmiszer-árstop addig marad, amíg a kormány az inflációt csökkenő pályára nem tudja állítani. Ugyancsak marad a kamatstop, ami 350 ezer családot véd a kamatok bakugrásai ellen – sorolta.
Elmondta: május 1-jével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi országbérletet és vármegyebérletet vezetnek be. A vármegyebérlet 9450 forintba, a havi országbérlet 18 900 forintba kerül majd.
2022 olyan év volt, ami kettétörhette volna a magyar gazdaság gerincét, mégis februárban minden eddiginél magasabb a foglalkoztatás, rekordnagyságú a devizatartalék és a forint is megnyugodott.
Kapcsolódó cikkeink
Európai Bíróság döntheti el, áthárították-e a boltok az árstopot
A Spar panaszt nyújtott be az Európai Unióhoz a magyar…
Tovább olvasom >Fel a csőrrel!
Bizonytalanság, kiszámíthatatlanság – ez jellemezte a piaci szereplők szerint 2022-t…
Tovább olvasom >Átstrukturálódott a baromfi fogyasztása hazánkban
Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke az Inforádióban beszélt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >