Optimisták kisebbségben

Dátum: 2012. 11. 08. 23:48

Most először fordult elő, hogy a szeptemberi
Business Days konferencián részt vevő hallgatóság körében makrogazdasági témában helyszíni minikutatást tartottunk. A szavazógépet minden résztvevő használhatta, aki a teremben helyet foglalt, a kérdéseket pedig az előadók tették fel.

A válaszok nem voltak meglepőek, de igen egységesen mutatták, mit gondolnak vendégeink a jelenünkről és a jövőnkről. Hozzáteszem, a konferencia több mint 450 regisztrált résztvevőjének volt lehetősége szavazni, akik mind meghatározó véleménnyel lehetnek a piacról, hiszen az FMCG-szektor gyártói, kereskedői vagy szolgáltatói közé tartoznak többségükben.
Ebből szeretnék most néhány eredményt megosztani.

A kiskereskedelmi forgalom növekedését erre az évre csak a jelenlévők
10 százaléka prognosztizálta, legnagyobb részük, mintegy 61 százalék, kisebb forgalmat vetített előre. Ami ennél is rosszabb hír, hogy a szavazók 53 százaléka az idei évvel megegyező szintre teszi a jövő évi eredményeket, és minden negyedik résztvevő még ennél is pesszimistább. Az idei élelmiszer-inflációról a jelenlévők kétharmada állította, hogy legalább 2-3 százalékkal az általános inflációs ráta felett lesz. S mindebből következik, hogy
a növekedést csak később tartják reálisnak a vendégeink, pontosan minden második résztvevőnk 2014-re, és további majdnem 39 százalék 2015-re. Ugyanakkor legalább ennyien bíznak benne, hogy az idei karácsony ismét javít az eddigi eredményeken, és némi javulást hozhat majd.

A válaszolók kétharmada nem találja megfelelőnek a világ kormányainak a válságkezelésre tett eddigi lépéseit, és hogy sajnos a magyar kormány beavatkozásai is inkább mélyítették a helyzetet, mondja 70 százaléka az FMCG-piac jelen lévő döntéshozóinak. Ezekre alapozva azt, hogy jövőre se fog nőni a GDP-nk, sőt negatív növekedést fog mutatni, összesen 84 százalék gondolja.

De hogy mégis pozitívummal zárjam a soraimat, megismétlem azt, amiből Jaksity György, a Concorde elnöke is erőt merített a jövőre nézve: a világgazdaságban növekedés van, és minden gazdaság továbbra is egyensúlyra törekszik. Ha békén hagyjuk, gyorsabban, ha beleavatkozunk, lassabban…

Egy kicsit kevésbé vagyunk optimisták most az ősz elején, de már
a karácsonyra készülünk, és hisszük, hogy megindulnak a dolgok a jó irányba – maguktól is…

Üdvözlettel:

Hermann Zsuzsanna, főszerkesztő