Növelte forgalmát a Rondo Hullámkartongyártó

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 22. 11:11

A Rondo Hullámkartongyártó Kft. tavaly mintegy 12 milliárd forintos forgalmat ért el, 5 százalékkal növelte árbevételét, az idén pedig mintegy 400 millió forintos fejlesztést tervez soroksári gyáregységében – közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

rondo-nagy

Fotó: rondo-ganahl.com

Tavaly a vállalat soroksári gyáregységében 350 millió forintos beruházással egy robottechnológiával működő, úgynevezett palettázó berendezést telepített, így a mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben teljessé vált az automata áruáramlási rendszer.

A cég 2015-ben is jelentős beruházást tervez: egy új hajtogató-ragasztó berendezést telepítenek, közel 400 millió forintos beruházással.
„Vállalatunk immár 20 éve folyamatosan nyereségesen működik, s tavaly a tervezetthez képest is magasabb üzemi eredményt sikerült elérni” – idézi a közlemény Sigray Máriát, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatóját. Hozzátette: a Rondo munkáját segítette, hogy a magyarországi fogyasztás élénkülése 2014 során a kereskedelmi forgalomban is megjelent, a kereskedelmi forgalom bővülése pedig a csomagolóiparban is többlet megrendelést hozott.

Az osztrák családi tulajdonban lévő Rondo csoport 1994-ben alapította magyarországi leányvállalatát Rondo Hullámkartongyártó Kft. néven, egy 40 ezer négyzetméteres telket vásárolva meg Soroksáron. A cég mára egy 190 munkavállalót foglalkoztató, évi 12 milliárd forint forgalmat lebonyolító vállalattá nőtte ki magát.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Rondo Hullámkartongyártó Kft. üzemi eredménye 2013-ban 554,3 millió forint volt, szemben a megelőző évi 972 millióval. A cég termékeinek mintegy egyharmadát külföldön értékesíti. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink