Nincs hurráhangulat a K&H üzleti indexei szerint
Beragadtak a nagyvállalati várakozások. A negyedik negyedévben nem változott érdemben a K&H nagyvállalati növekedési index, nulláról –1 pontra korrigált. Az index oldalazó mozgását az okozza, hogy a vállalatok saját kilátásaikat kevésbé pozitívan, a gazdasági változásokat azonban kevésbé negatívan látják az előző negyedévhez képest.
A cikk a Trade magazin 2024/2-3. lapszámában olvasható.
A hazai gazdaság alakulásának javuló megítélése leginkább annak köszönhető, hogy megduplázódott azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek a forint erősödésében bíznak. A november 13. és december 1. között történt felméréskor jellemző 370-390-es euró/forint sávhoz képest a cégek 40%-a számít a forint erősödésére a következő félévben. Ebből is 14% jelentős emelkedésre.
A kkv-knál az idei év a stabilizálódás éve volt. Ezt mutatja, hogy a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az elmúlt 2-3 év hektikus mozgását követően az utóbbi egy évben viszonylag kis sávban, –14 és –5 pont között mozgott. A 2022 harmadik negyedéve óta negatív tartományban lévő index az utolsó negyedévben 5 pontot javult, így jelenleg –6 ponton áll. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a gazdaságpolitika megítélése, a vállalati hitelkamatok várt változása és a munkaerőhelyzet szempontjából is pozitívak 2024-re vonatkozóan a vállalkozások. A bizakodás mindhárom árbevétel-kategóriában látható, de a legoptimistábbak 8 ponttal (szemben az előző negyedévi 1 ponttal) a legnagyobb, 300 millió forint éves árbevételt meghaladó cégek.
Ezzel párhuzamosan az előző negyedévi jelentős javulást követően év végére mérséklődött a hazai családi cégek hangulata: a K&H családi vállalatok index 0 ponton áll. Ennek oka, hogy a cégek jóval kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben, ami a beruházási és foglalkoztatási szándékot is visszahúzta. A gazdaság alakulását tekintve viszont derűlátóbbak, már egyéves időtávon is többen várnak javulást, mint visszaesést.
A borúlátó hangulat a várt pénzügyi eredményekben mutatkozik meg leginkább: a családi vállalatok jelenleg 0,2%-os bevételnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami jelentős visszalépés az előző negyedévi, szintén nem túl erős 1,5%-hoz képest. //
Kapcsolódó cikkeink
Átlagosan több mint hét napra kötnek utasbiztosítást a külföldre utazók
Az idei szezonban, a június eleje óta eltelt másfél hónapban…
Tovább olvasom >K&H kkv bizalmi index: Mennyiből gazdálkodnak a kkv-k?
Továbbra is növekedéssel terveznek a hazai vállalkozások az árbevételük és…
Tovább olvasom >K&H: kevesebb figyelem jut a cégeknél a társadalmi felelősségre
Nagy- és kisvállalatoknál egyaránt csökkent a cégek társadalmi felelősség iránti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >