Munkaerő-kölcsönzők: a kölcsönzött munkavállalók között 5 százalék körül mozog az inaktívak aránya
A kölcsönzött munkavállalók száma februárra 180 ezerre nőtt, az inaktív állományban lévő dolgozók aránya pedig a pandémia előttinél is alacsonyabb szintre, 5 százalékra csökkent – közölte a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) hétfőn az MTI-vel.
Felidézték, hogy a koronavírus-járvány kitörésekor az átszervezések eredményeként hirtelen több mint háromszorosára, 30 százalékra emelkedett az inaktív státuszban – betegszabadságon vagy betegállományban, törvényes fizetett szabadságon, állásidőben, áthelyezett munkanapon, fizetés nélküli szabadságon – lévő kölcsönzött munkavállalók aránya. Április végére ez az arány már visszaesett, és csak kicsivel haladta meg a 15 százalékot, júniusban pedig már beállt a válság előtti, ebben az időszakban megszokott, tíz százalék alatti szintre, idén februárra pedig ennek is felére süllyedt.
A pandémia okozta gazdasági válság első hulláma 2020 márciusában sokkszerűen érte a legtöbb iparágat. A cégek elsődlegesen a munkaerő megtartását célzó intézkedéseket, belső átszervezéseket – oktatás, átképzés – hajtottak végre, amikor már ez is kevésnek bizonyult, következő intézkedésként fizetett szabadságok kiadásával, a munkaidőkereten belül áthelyezett munkanapokkal, állásidővel próbálták a veszteségeiket minimalizálni. Ez akár két-háromszorosára is megnövelte az inaktív kölcsönzött munkaerő számát.
A közleményben Dénes Rajmund Roland, az MMOSZ elnöke kifejtette, mielőtt a munkaerőpiacot teljesen felforgatta volna a válság, megérkezett a kormány gazdaságvédelmi, munkahelymegtartó támogatása, amely a legtöbb iparágban segítette a vállalkozások működőképességének biztosítását és ezt a támogatást kiterjesztették a versenyszférában dolgozó aktív munkavállalók 15 százalékát képviselő munkaerő-kölcsönzési HR-szektorra, kölcsönzött munkavállalókra is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Még lehet jelentkezni az Óbudai Egyetem szakirányú továbbképzéseire
A diplomával rendelkezők nemcsak mesterképzésen, illetve doktoranduszként bővíthetik a korábban…
Tovább olvasom >Tízből hat munkavállalónak volt már kizáró ok álláskeresésnél a munkahely távolsága
Magyarországon a munkavállalók többsége a lakóhelyével azonos településen vállalt munkát.…
Tovább olvasom >3.9% volt a munkanélküliségi ráta júliusban
Új csúcsra nőtt a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 22…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kantar: a saját márkák a globális élelmiszerköltés 22%-át adják
A Kantar új kutatása szerint a saját márkás termékek jelenleg…
Tovább olvasom >Szigorítást sürget a NAK a növényi eredetű termékek elnevezésére vonatkozóan
Az európai mezőgazdasági termelőket összefogó Copa-Cogeca állásfoglalást adott ki a…
Tovább olvasom >Új „sörre tesz” az AB InBev a light termékek versenyében
Az Anheuser-Busch InBev egy kedden tartott befektetői prezentációjában „globális márkává”…
Tovább olvasom >