Megvannak a V-Label nemzetközi innovációs verseny nyertesei!

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 11. 02. 12:34

Véget ért a vegán termékek legismertebb nemzetközi tanúsító védjegye, a svájci székhelyű V-Label által immár harmadik alkalommal meghirdetett innovációs világverseny. Lezárult a nemzetközi szakmai zsűri munkája, november 1-én online, élőben pedig november 16-án, Londonban, a Plant Based World Europe szakkiállításon mutatkoznak be a nyertesek. 

Szöllősi Réka

A fenntarthatósági kategória zsűritagjaként kaptam a megtisztelő és izgalmas feladatot, hogy a kitöltött nevezések alapján egy algoritmus által előzetesen kiválasztott 15 legjobb termék közül kiválasszam a legjobbakat, és mondhatom, hogy bár már szinte rutinos termék zsűrizőnek számítok, ilyen nehéz döntési helyzetben még nem voltam.

A legjobb termékek közé – kevés kivétellel – élelmiszerek kerültek és a mezőny nagyon széles spektrumon mozgott a képviselt kategóriák tekintetében. Az eredményhirdetésig köt a titoktartás, ezért sok részletet nem árulhatok el, viszont néhány tanulság azért már most levonható, egyrészt fenntarthatósági, másrészt élelmiszer-szakmai, harmadrészt magyar szempontból egyaránt.

Természetesen a legfontosabb kritérium ebben a verseny kategóriában annak a vizsgálata volt, hogy mennyiben jelenik meg a termékben a fenntarthatóságra való törekvés, annak bármely aspektusából nézve. A legjobbak közé bekerült élelmiszerek nagyon szép keresztmetszetét adták az élelmiszeripar által alkalmazható fenntarthatósági stratégiai gondolkodásmódoknak: az alapanyag- és csomagolóanyag választástól és beszerzéstől, a körforgásosságon alapuló gyártási eljárásokon, az erőforrás-takarékosságon keresztül az értékteremtő újrafelhasználásig, a társadalmi hatások maximalizálásáig, az érintettekkel történő együttműködésig. Nagyon nagy pozitívum, hogy legtöbbjük olyan termékkel nevezett, amelyek fogyasztása hétköznapinak és az adott piacon hagyományosnak mondható, tehát a vegán alternatíva valóban tömegigények kielégítésére is alkalmas lehet (elvileg).

Az élelmiszer-szakmai szempontok alapján is azt mondhatom, hogy kevés kivétellel, a legjobb 15-be jutott élelmiszerek megfeleltek a legtudatosabb fogyasztók igényeinek és a gyártók odafigyeltek a legaktuálisabb táplálkozástudományi elvárások teljesítésére, az összetevők listájának egyszerűsítésére és szűkítésére.

A végére maradt „magyar” szempontból nézve a fenntarthatósági kategóriát, sajnos azt kell mondjam, hogy a hazai élelmiszerpiac alapos ismeretében különösebben nem ért meglepetésként, hogy magyar gyártó termékével nem találkoztam. Az viszont erősen elgondolkoztatott, hogy a közép-európai régió ugyanakkor kifejezetten erősen képviseltette magát a mezőnyben, ami egyszersmind azért persze nagy örömmel is tölt el, mert arra számítottam, hogy a nagyobb piacokról érkezik majd a toptermékek túlnyomó többsége.  

Mindezek alapján azt javaslom, hogy vonjuk le azért tanulságként itthon ebből a versenyből azt a tényt, hogy a szomszédos országokban az élelmiszeripari gyártók és befektetők látnak fantáziát a fenntarthatóság stratégiai megközelítésében és a vegán élelmiszerek kategóriájában, és a legtöbb terméket egyébként a nevezésekben leírtak alapján ráadásul más uniós tagállamokban is forgalmazzák. 

(Fun fact, hogy a közönségdíj kategóriában a legjobbak közé került egy magyarországi gyártású, de szlovák forgalmazó neve alatt futó és által benevezett magyaros stílusú növényi alapú füstölt kolbász, hivatalosan „alternatíva” természetesen. Sejtem, hogy melyik nagyszerű magyar vállalkozásnál készült a termék és innen is drukkolok a jó helyezéshez!)

A nyertes termékek a következő linken láthatók: https://awards.v-label.com/winners-2023/

Kapcsolódó cikkeink