McKinsey: az élelmiszerkereskedelemben továbbra is fontos szerephez jut a vásárlóknak kínált ár-érték arány
A McKinsey tanácsadó cég által nemrégiben megkérdezett fogyasztók több mint 70%-a mondta azt, hogy a kedvezmények fontosabbak számukra most, mint egy évvel ezelőtt.
A McKinsey & Co. tanácsadó cég közzétett jelentése szerint az év hátralévő részében és 2024-ben sem enyhül az élelmiszerkereskedőkre nehezedő nyomás. Továbbra is fontos, hogy kiváló ár-érték arányt kínáljanak a vásárlóknak, akik továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a takarékosságra.
A McKinsey júliusban, 21011 fogyasztó körében végzett felmérésében résztvevő válaszadók több mint 70%-a mondta, hogy a kedvezmények fontosabbak számukra most, mint egy évvel ezelőtt. A megkérdezette hasonló arányban jelezték, hogy jobban érdekli őket az élelmiszeráru végső ára, mint az esetlegesen kapott kedvezmény nagysága.
A „The state of grocery in North America 2023” című jelentés rávilágít, hogy a spórolásra való törekvés közepette a vásárlók nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a saját márkáknak, és azt sugallja, hogy ez a trend a gazdasági körülmények stabilizálódását követően is velünk maradhat, azaz folytatódhat a kereskedelmi márkás termékek vásárlása iránti érdeklődés. A válaszadók 83%-a véli úgy, hogy a kereskedelmi márkás termékek legalább olyan jók, mint a gyártói márkásak – tízből csaknem kilencen ennél is „messzebb mennek” és úgy látják, hogy a kereskedelmi márkás termékek hasonló vagy akár jobb ár-érték arányt kínálnak.
– Még ha az elkövetkező hónapokban nagy hangsúlyt is fektetnek a vásárlók az élelmiszer-vásárlás során az ár-érték arányra, nagy részük mégis hajlandó többet fizetni az olyan árukért, amelyeket fenntarthatónak tartanak – állapította meg a McKinsey.
A válaszadók 28%-a mondta azt, hogy hajlandó lenne többet fizetni a környezetbarát termékekért. Az így vélekedők aránya a Z-generáció és az ezredfordulón születettek körében jóval magasabb (mindkét csoportban közel 50%).
A McKinsey kutatásai azt mutatják, hogy a személyre szabott élmények a vásárlók számára jelentős szerepet játszanak a jövőben: a vállalat egy 2022-ben végzett felmérése szerint a fogyasztók 80%-a hajlamosabb egy termék megvásárlására, ha ahhoz személyre szabott élmény kapcsolódik.
A jelentés szerint a jövőben komoly szerephez jut a generatív AI is a kiskereskedők és vásárlók közötti kapcsolatteremtés terén.
Kapcsolódó cikkeink
GKID kutatás: Kevesebbet költünk, de többet rendelünk online, karácsony előtt
Bár látványosan növekszik az online megrendelések száma a múlt évi…
Tovább olvasom >Idén karácsonykor 11 ezer forinttal terveznek többet költeni a magyarok, mint tavaly
Tavalyhoz képest 11 ezer forinttal terveznek többet költeni a magyarok…
Tovább olvasom >A bevételek csökkenésétől tart a legtöbb magyar vállalkozó
A magyar vállalkozók többsége a bevételek csökkenésétől tart a leginkább…
Tovább olvasom >További cikkeink
AM: Tovább kell növelni a szójatermesztést, cél ebből is az önellátás
A magyar gazdák agrártámogatásai a 2027-ig tartó időszakban is biztosítottak…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai lényegében nem változtak
2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak…
Tovább olvasom >Nébih: élelmiszerboltokat minősítettek a Szupermenta programban
Kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei…
Tovább olvasom >