Mautner Zsófi: „Két éven belül nagyon menő lesz a magyar konyha”

Szerző: Gyarmati Orsolya Dátum: 2021. 06. 28. 19:00

Eszünk-e szöcskét a jövőben? Kinyomtatjuk-e majd ételeinket 3D-ben? És felkerül-e Magyarország a világ gasztronómiatérképére? Többek között erről beszélgetett Krizsó Szilvia Mautner Zsófi „főzőnővel” a Future Talks podcastjában.

Mautner Zsófi szerint, miközben a jövő felé tartunk, egy kicsit a múlt felé is megyünk, hiszen a gasztronómia egyre inkább visszanyúl a gyökerekhez, a tradíciókhoz. Ezzel párhuzamosan számos újítás is utat tör magának, például az alternatív fehérjeforrások.

Mautner Zsófi főzőnő, gasztroblogger

Ennek kapcsán előkerült a „szöcsketéma”, ami a gasztroblogger szerint a mi kultúránktól messze áll, ám sok országban hagyománya van, és „nem olyan rémes, ahogy hangzik.” A húsmentesség és a harmadik világ élelmiszerellátása mellett szó esett még arról, hogyan lehet megtalálni az arany középutat a környezettudatosság és az teljes értékű táplálkozás között. „Elképzelhetetlen, hogy elhagyjuk a vasárnapi húslevest”, véli Mautner Zsófi.

A gasztronómiai szakember a beszélgetésben elmondta: a legjárhatóbb út a jövőt illetően a flexitariánus étrend, mivel ez a legegészségesebb és legfenntarthatóbb.

„Elképzelhetetlen, hogy elhagyjuk a vasárnapi húslevest”

Ami a fine diningot illeti, Mautner Zsófi szerint abszolút van létjogosultsága, de sokkal kisebb létszámú étteremmel, mint amennyi most Budapesten működik.

A podcastban szó esett még az otthonfőzés újrafelfedezéséről, a dark kitchenek jelentőségéről, a zöldségek forradalmáról, a kis, családi éttermek jövőjéről, az ételek nyomtatásáról és a magyar konyha térnyeréséről.

Future Talks

A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:

Youtube:

https://www.youtube.com/watch?v=4S_pfRSvCus

Facebook:

https://www.facebook.com/trademagazin.hu

Soundcloud:

https://soundcloud.com/trade-magazin

Spotify:

https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu

Trade magazin:

https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/

 

Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.

 

Kapcsolódó cikkeink