Másodszor emel bért idén a Rossmann

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 09. 20. 11:59

A Rossmann idén már másodszor emeli meg a béreit, ezúttal 300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére a drogéria. A vállalat, amely idén ünnepli 30. születésnapját, tavaly pedig elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját, rendkívüli intézkedéseket hoz, hogy reagáljon a kétszámjegyű infláció hatásaira és megfelelően ellensúlyozza munkavállalóinak egyéb terheit is.

300 millió forintot fordít a drogéria fizetésemelésre

Az előző évben a Rossmann elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját és továbbra is elkötelezett a munkavállalók jóllétének javítása mellett. 

A vállalat folyamatosan figyeli az infláció és a reálbérek alakulását, az MNB aktuális előjelzései szerint év végére 18%-os éves inflációval számolnak. Ennek fényében fontosnak tartják a bérek folyamatos felülvizsgálatát: idén már másodszor emelik meg a fizetéseket, most összesen 300 millió forintot fordítanak erre a célra.

A vállalatnál a munkatársak anyagi támogatása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő szociális védőháló kialakítására is. Az elmúlt időszak kihívásaira reagálva a közelmúltban bevezetett, jogi, pénzügyi, személyes, pszichológiai és egészségügyi tanácsadást nyújtó „Számíthatsz ránk!” program mellett egy Szociális Alapot is működtetnek, mellyel rendkívüli élethelyzetbe került kollégáiknak nyújtanak gyors és bürokráciamentes segítséget. 

Németh Kornél ügyvezető elmondta:

„A Rossmann-nál továbbra is erős fókuszt helyezünk munkatársainkra, azon dolgozunk, hogy a bérjellegű juttatások mellett egy komplex szociális védőhálót is nyújthassunk kollégáink számára. Hisszük, hogy az emberközpontú szervezeti kultúra mellett ezek az intézkedések is hozzájárulnak ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni pozíciónkat a piacvezető drogériáláncok között. A béremelés az anyagi terhek csökkentése mellett egyben egy fontos üzenet is munkatársaink felé, miszerint nehezebb időkben is számíthatnak a Rossmannra. A Rossmann továbbra is példát mutat a felelős és fenntartható üzleti gyakorlat tekintetében”.

Kapcsolódó cikkeink