Magyarország továbbra is támogatja a FAO célkitűzéseit
Magyarország kész folytatni az eddigi sikeres együttműködést a ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és annak budapesti hivatalaival a szervezet céljainak elérése érdekében, így az agrártárca folytatja a megkezdett projektek finanszírozását, valamint továbbiak támogatását is tervezi – mondta Nagy István agrárminiszter, a FAO új főigazgatójával, Qu Dongyu-val folytatott keddi tárgyalásán Rómában.
Nagy István – az agrártárca szerdai közleménye szerint – ismertette, hogy az elmúlt évtizedben Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenysége és a FAO munkája szorosan összefonódott. Magyarország egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett.
A 2007-ben kötött megállapodás keretében Magyarország erőforrásaihoz mérten igyekszik hozzájárulni a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez és otthont ad a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának, valamint Szolgáltató Központjának is.
Az ENSZ irodák köre folyamatosan bővül, mára már több ENSZ szervezet is Budapestre helyezte regionális székhelyét vagy szolgáltató központját.
Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről a tárcavezető római látogatása során megbeszélést folytatott Gilbert Fossoun Houngbóval, az ENSZ Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) elnökével is.
Nagy István kiemelte, Magyarország célja, hogy a fejlődő országokban, így az afrikai kontinensen is helybe, oda vigye a segítséget az agráriumban, ahol szükség van rá. Az ország így a gazdák szaktudásának gyarapításán és gazdaságaik fejlesztésén keresztül hozzájárul az élelmezésbiztonság javításához is.
A megbeszélés során szó esett a magyar hozzájárulás célzott, Ugandában történő felhasználásáról is – írta az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar…
Tovább olvasom >A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: fenntartható megoldások szükségesek az élelmezésbiztonság érdekében
Magyarország elkötelezett az agrár-digitalizáció mellett, amely elősegíti a stabilitást és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >