Magazin: Black is beatiful

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 17. 08:00

Bizakodóan látják a jövőt a kávéforgalmazók, hiszen a kávé felértékelődésének világtrendje Magyarországon is érzékelhető. A fogyasztók keresik a minőséget és fogékonyak az újdonságok iránt. Az innovatív fejlesztések a kávégépekben szinte a végletekig leegyszerűsítik a személyzet munkáját. Ugyanakkor a recesszió hatásai még érezhetők, és mélyül a szakadék a kávéivók különböző társadalmi rétegei által fogyasztott termékek minősége között.

Kave_2

A fogyasztói igények a közelmúltban drasztikus változásokon mentek keresztül, ami számokban is jól kifejezhető – így értékel Szabó Balázs, a Mocca Negra Zrt. horeca managere. – A fogyasztás a mennyiséget és minőséget illetően is nőtt, és mind szélesebb az a réteg, akinek kávézási szokásai a minőség irányába tolódnak, és egyre több a hozzáértő fogyasztó, akit érdekelnek a „részletek” is, és aki szemes kávét választ az őrölt kávé helyett. A többség még mindig árérzékeny, de sokan áldoznak arra, hogy a megszokottnál jobb, különlegesebb kávékat is kóstoljanak.

Pozitív változások

– A Mocca Negra Zrt. A megváltozott fogyasztói igények kielégítése céljából magasabb minőségű kávékkal bővítette a kereskedelemben elérhető portfolióját (Bravos Espresso, Bravos XXL) – folytatja Szabó Balázs –, és üzletpolitikánk alapja továbbra is a kiváló minőség-közepes ár elv. 2016-tól mind mennyiségi, mind minőségi változásokat várunk. Cégünk Kelet-Közép-Európa legnagyobb független kávégyártó vállalkozásává nőtte ki magát, ennek megfelelően igyekszünk vásárlóink igényeit kielégíteni. Két új termék bevezetését is tervezzük idén: a kapszulás és az instant kávét.

Víg Bencének, a Progast Kft. tulajdonosának véleménye szerint a kávé fogyasztása – főként távol-keleti új piacok belépésével – lendületesen növekszik, és hazánkban is észlelhető emelkedés, ha nem is ilyen mértékben. Erre a pozitív folyamatra viszont nemigen lesz hatással az alapanyag árának év elején jelzett csökkenése, mert az a fogyasztóknál alig jelentkezik.

– A minőségtudatos kávéfogyasztás erősödése jól érzékelhető Magyarországon is – véli Tóth Tibor is, a Pellini Caffé kereskedelmi managere. – A fogyasztók igényesebbek, több időt szentelnek a kávézásra, jobban értékelik a különlegességeket és többet hajlandók áldozni kávéjukért, ha kiváló minőséggel szolgálják ki őket. Egyre inkább érdekli a kávékedvelőket, hogy milyen összetételű, illetve milyen termőterületről származó kávét fogyasztanak. Tovább fejlődik az otthoni kávéfogyasztás, az automata kávégépek mellett többen vásárolnak megfelelő kávéőrlőt és vízpumpás karosgépet, illetve alternatív kávékészítő eszközöket otthonra is.

– További erősödést várunk a kávépiacon – szögezi le a szakember. – Biztató jel, hogy a fogyasztók nagy többsége a vásárlás során már a szemes kávét részesíti előnyben az őrölttel szemben. Mindezek előrevetítik az automata és karos vízpumpás kávégépek és őrlők használatának terjedését is.

Bozsik Zsolt, a CoffeeLike Kft. operatív igazgatója szerint is határozott változások tapasztalhatók a kávéfogyasztási szokásokban:

– Egyre többen szeretnék jobban megismerni a kávét és az abból készíthető italokat. Ennek eredményeképpen a vendégek keresik a minőséget és egyre többen el is várnak egy minimális, sőt egyre magasabb színvonalat. A különböző tanfolyamoknak, oktatási platformoknak és harmadik hullámos kávézóknak köszönhetően a kávékultúra határozottan emelkedő tendenciát mutat. Talán a sok évvel ezelőtt lezajlott borkultúra változással lehetne párhuzamot vonni, ott tapasztalhattunk hasonló folyamatokat és fejlődési fázisokat. A piaci igény egyre jobban elmozdul az új, modernebb gépek, berendezések és magas szintű szolgáltatások felé. Ezeket az igényeket a forgalmazóknak figyelembe kell venni, és fejleszteniük kell.

– További elmozdulás tapasztalható a tejes verziók felé, az espresso egyre jobban háttérbe szorul – fejti ki véleményét a fogyasztási szokásokról Tóth Enikő Boglárka, a Nestlé Professional üzletág Channel Brand Managere. – Egyre nagyobb az igény a tejes verziók ízesítésére is, különböző szirupokkal, közkedveltek a vaníliás, fahéjas, kakaós kombinációk egyaránt. Megnőtt az igény a To Go, azaz elvitelre készült italok iránt is, ezért már a Nescafé Alegria automatáink esetében is elérhető ez a funkció, illetve az italokhoz pohár tető is választható. Azt is tapasztaljuk, hogy az egészséges életmód jegyében egyre kevesebb a cukorfelhasználás.

Kapszulák és podok

– Az elmúlt két évben átrendeződött a kávépiac – mondja Kamenyiczki Kinga, a Tchibo Junior Key Account Managere. – Dinamikusan nőtt az egyadagos, ezen belül is a kapszulás kávé fogyasztóinak száma: a teljes kapszulapiac 2013-ról 2015-re 1,6-szorosára nőtt mennyiségben, és 1,8-szorosára értékben. Ez aligha véletlen, hisz folyamatosan nő az igény a könnyebben és gyorsabban elkészíthető minőségi kávék iránt, amelyek jóval kényelmesebb kávézásra adnak lehetőséget.

– A 2016-os évben a kapszulás kávépiac tovább nő – teszi mindehhez Vidák Zoltán, a Tchibo Field Sales Managere –, emellett az elmúlt néhány évben folyamatosan fejlődő szemes kávé szegmens is folytatja térnyerését. A következő időszakban további dinamikus fejlődés várható a kapszulás kávék piacán – a kávépárnák (podok) lassú csökkenése mellett –, hisz a gyártói aktivitás mellett a vásárlói igény is folyamatosan nő az igényes, minőségi kávézás iránt, legyen szó akár otthoni, akár munkahelyi/közösségi fogyasztásról. A Tchibo Cafissimo mindkét irányvonalat eléri, hisz a lakossági értékesítés mellett üzleti megoldásokkal is szolgál.

– A kapszulák piaca erősödik – véli Szabó Balázs is –, mert viszonylag jó kávét lehet velük készíteni, és nagyon egyszerű, letisztult a használatuk. Viszont a POD-os piac tovább gyengül, és a kapszulás kávéknak köszönhetően háttérbe szorul.

Magyarországon a kapszulás kávégép penetráció még alacsony a többi európai országhoz képest – elemez Kovács Kriszta, a NESCAFÉ Dolce Gusto Brand Managere – , azonban óriási potenciált látunk benne. A márka évről évre gyönyörű növekedést produkál és piacvezető a kapszulás kávé kategóriában Nielsen adatok alapján. Sikerünk egyik kulcsa, hogy a márka fejlesztésében kiemelt szerep jut az innovációnak, legyen szó akár a kávégépekről, akár a kapszulákról. A NESCAFÉ Dolce Gusto a multi-beverages megoldásának köszönhetően vált igazán népszerűvé, mi pedig figyelünk a fogyasztói visszajelzésekre és ezek alapján az italkínálatot folyamatosan bővítjük.

– A kapszulás és podos kávék piaca fejlődik. Erre a trendre a prémium kávégyártók közül a Pellini reagált a leghamarabb – állítja Tóth Tibor. – Kisebb fogyasztás esetén a kapszulás és a podos rendszer jó alternatíva lehet. A minőség tekintetében, ezek a rendszerek még nem érték el egy nagynyomású géppel szakszerűen elkészített espresso minőségét. Ami a Pellini kapszulák értékesítését illeti, folyamatos fejlődést várunk, melyet a 2015. Év aromája díj elnyerése tovább erősíthet.

Víg Bence arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a kapszulás készülékek a kis fogyasztási helyeken ideálisak. Szerinte széles körben a kereskedői promócióknak köszönhetően népszerűek, bár üzemeltetésük nagyobb adagszám esetén már gazdaságossági számításokat igényel. A sokféle eredetű, különleges ízvilágú kapszulák nagyon jó marketingfogásnak bizonyulnak.

– Egyre fontosabb a tudatos fogyasztók számára, hogy a kávézás kapcsán is fenntartható módon szorítsák vissza a környezetszennyezést – közelíti meg más irányból a kérdést Bozsik Zsolt. – A kapszulás kávé hulladéka újrahasznosítható, a kapszulás divathullám miatt hatalmas a környezeti terhelés.

Mit kap a vendéglátós partner?

– A horecában a minőség a legfontosabb – állítja Szabó Balázs. – Azonban a kiváló minőséghez nem elég csak a kávé maga, a kávéfőzéshez használt berendezéseknek, kiegészítőknek is harmonizálni kell a kávéval. A különböző kávékhoz különböző módon kell beállítani a gépeket, darálókat, és ezeket az eszközöket karban is kell tartani. Ha mindez megvan, akkor sem biztos, hogy egy vendéglátóegység igazán jó kávét tud készíteni. Ezért az idei évtől gyárlátogatással egybekötött barista tanfolyamokat szervezünk, ahol a partnereink, a felszolgálók és a kávéfanatikusok is megismerkedhetnek a különböző kávés italok megfelelő elkészítésével.

– A vendéglátós, amellett, hogy a lehető legnagyobb profitot szeretne realizálni a kávén, olyan megbízható, egyszerű üzemeltetéssel járó megoldást keres, amellyel a megfelelő minőségi szinten tarthatja az italt – szögezi le Bozsik Zsolt. – Fontos szempont még emellett a folyamatos termékellátás és a gyors, megbízható technikai támogatás. Mi a partnereinknek magas szintű támogatást, oktatást, új termékek és kiegészítők bevezetését biztosítjuk.

– A Pellini a prémium szegmensben van jelen, ezért partnereink számára kiemelten fontos a kiváló minőségű kávé folyamatos biztosítása mellett az a háttérmunka, amely lehetővé teszi a megfelelő eszközök és szakképzett személyzet alkalmazását húzza alá Tóth Tibor. – Partnereink részére minden esetben professzionális gépeket, eszközöket és barista képzést biztosítunk. Tanácsot adunk a megfelelő munkakörnyezet kialakítására, karbantartjuk, beállítjuk a gépeket, és folyamatosan kontrolláljuk a minőséget. Igyekszünk megfelelni az egyedi elvárásoknak is, ha szükséges, segítünk összeállítani az itallapot vagy tematikus kávékóstoló kurzust tartunk.

– Magyarországon a Progast forgalmazza és szervízeli a WMF kávégépeket – mondja el Víg Bence. – A hagyományos, automata kávégépeken kívül egy új koncepciójú (karos-automata) készüléket is ajánlunk partnereinknek. Az előre beállított termékek közül gépenként akár 5-10 különféle kávéspecialitás is elkészíthető a WMF automata kávégépeivel. Készülékenként 2 különböző szemes kávé is felhasználható: a különböző összetétel, illetve pörkölési módnak megfelelően be lehet állítani, hogy melyikből készüljön a ristretto és az espresso, és melyikből a cappuccino, a tejes kávé és a latte macchiato.

Kávé 5

Újdonságok a kávégépben

– A hangsúly továbbra is a minőségen van – folytatja a szakember –, és mi alapszabályként kezeljük: megfelelő kávégépet a megfelelő helyre! A WMF kávégépek új generációja került már részben piacra a tavalyi évben: az Espresso névre hallgató készülék, mint az első „karos automata kávégép”, ötvözi a karos gépek és az automatikusan működő kávégépek előnyeit. A készülék beépített darálóval és tömörítővel, előre beállított paraméterek alapján főzi le adagonként a friss kávét. Emellett a meleg tej, tejhab elkészítése és a zaccürítés manuálisan történik. A gépbe két gőzölőt építettek, az egyik automatikusan, a másik manuálisan működtethető. Az Espressóban készülő kávé tehát kevés kezelői beavatkozást igényel, a vele való munkában mégis érvényesül valamiféle „baristás jelleg”.

Bozsik Zsolt részletesen számol be a közelmúlt innovációiról:

– A tradicionális kávégép gyártók például az úgynevezett „autosteamer” funkcióval látják el a gépeiket, amivel különösebb barista szaktudás nélkül mindig tökéletes minőségű és hőmérsékletű tejhab készítésére van lehetőség. Ez főleg olyan helyeken fontos, ahol nagy a személyzet fluktuációja. Szintén a tradicionális gépek gyártói terveznek független programozású főzőfejekkel ellátott gépeket, ahol a különböző oldalakon eltérő paraméterek állíthatók be a különböző kávé alapanyagokhoz. A teljesen automata gépek gyártói pedig szirup modulokkal ellátott berendezéseket kínálnak, ahol egy gombnyomásra készül az ízesített kávékülönlegesség is.

– Az őrölt-pörkölt kávék iránti egyre növekvő fogyasztói igényére reagálva a Nescafé Milano termékei már úgynevezett MRC technológiával készülnek – újságolja Tóth Enikő Boglárka, azaz finoman őrölt kávészemekkel dúsítva, a még teltebb, gazdagabb ízvilágért. Nescafé automatáink terén is vannak, illetve lesznek változások a 2016-os évben: tovább folytatjuk az új generációs érintőképernyős gépek kihelyezését a piacra. Emellett újdonsággal, a Nescafé Alegria második generációs asztali gépek bevezetésével is készülünk, amelyek érintőképernyősök, modern kivitelezésűek és felhasználóbarátok.

– A Tchibo Cafissimo gépei az alapvető kapszulás kávéfőzők tulajdonságai mellett (magas nyomás, gyors vízmelegítés funkciók) olyan tudással rendelkeznek – fejti ki Kamenyiczki Kinga –, mint a szabadalmaztatott, három szintű víznyomó-rendszer, amellyel minden csésze kávé a megfelelő nyomásszinttel készül, vagy az automatikus és egyénre szabható vízmennyiség adagolás. A legújabb, prémium kategóriás Cafissimo Latte géppel pedig már a tejes specialitások kedvelőinek sem kell lejjebb adni elvárásaikból!

Trend a jó kávé

– A kávé harmadik hullámának nevezett irányzat itthon is érzékelhető, egyre több kávézó nyílik Budapesten – véli Szabó Balázs. Ezeken a helyeken tényleg minden a kávéról szól. Ez a megközelítés a megszokottaktól eltérő pörkölési módokat és kávékülönlegességeket hozott divatba. Mind több helyen a baristák, a felszolgálók „oktatják” is a vendéget, például, hogy honnan származik a kávé és milyen jellegzetes tulajdonságai vannak. Az eddig jellemző olaszos pörkölés után a világosabb pörkölés is kezd teret hódítani.

– A kávézásnak egyre nagyobb kultusza van, mindjobban erősödik az igény a minőségi kávéfogyasztásra – jelzi Tóth Enikő Boglárka. – A márkák szerepe is egyre hangsúlyosabb, illetve mindez felerősíti a megbízható, konzisztens minőség iránti fogyasztói igényt is. A vásárlási hajlandóság is átalakult: a fogyasztók hajlandók többet fizetni a minőségi kávéért. A kávéházi trend érvényesül az automaták piacán is, miszerint a fogyasztók előnyben részesítik az Arabica jellegű kávékat. Egyre jobban érzékelhető trend a különlegességeké, mind népszerűbb az ízesített kávé, illetve nyáron a frappé és jeges kávé – ezért is készülünk újgenerációs jegeskávé-készítő Nescafé italautomatákkal a szezonra.

– A kávé felértékelődésének világtrendje, ha lassabban is, de hat a magyar fogyasztókra – hangsúlyozza Tóth Tibor. – A magasabb minőség elterjedésével nő a kontraszt a gyengébb és a tökéletes minőség között. Egyre több speciality kávézó nyílik mind Budapesten, mind vidéken, ahol a fogyasztó számos érdekes információt tudhat meg a kávéról – fajtára, termőterületre, feldolgozási módra, vagy éppen a szüret és a pörkölés időpontjára vonatkozóan. A vendég eldöntheti, hogy espresso géppel vagy alternatív kávékészítési technikával készítsék el az italt, melyek eltérő karaktert kölcsönözhetnek a kávéitalnak. Az újhullámos kávézókkal egyre több képzett barista jelenik meg, hiszen ezekben a kávézókban a minőség és a szaktudás minden szempontból alapkövetelmény. Véleményem szerint a vendéglátóegységek képesek formálni a vásárlók ízlését. –
A kávézás továbbra sem csak szükséges, de bizonyos rétegek számára divatos tevékenység – értékel Víg Bence. Egyre nagyobb érdeklődésre tartanak számot a kisebb, helyi, kézműves-jellegű kávézók, a helyi pörkölésű kávék fogyasztói pedig igényes és nem utolsósorban kevésbé árérzékeny réteget képviselnek.

– A kávé szerepe egyre fontosabb a vendéglátásban – összegez Bozsik Zsolt. Ez nagyban köszönhető a mikropörkölőknek, az új hullámos kávézóknak, az elkötelezett baristáknak, a rendezvényeknek és versenyeknek, de nem szabad elfelejteni a kávézóláncokat és a kávéforgalmazó piaci szereplőket sem.

Kávé 12

I.T

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink