KÖSZ 2021–2022 verseny és valóság
Nagy érdeklődés mellett zajlott a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021–2022-es fordulójának döntője a Sirha szakkiállításon. Az idei megmérettetés a KÖZSZÖV, az MNGSZ és a Nébih közös szervezésű eseményeként zajlott. A háromfordulós versenyre összesen 28 csapat nevezett, a végső hajrában a tavalyi elődöntők során kiválasztott 12 legjobb mérhette össze tudását. Szokatlanul szoros küzdelem után a pécsi Hungast csapat állhatott a dobogó legfelső fokára.
A közétkeztetési szakma legjobb szakácsai megmutathatták, hogy erre a minőségre is képesek! Ugyanakkor a verseny után megkérdezett szakemberek azt mondták, ez az elérhető legmagasabb szint, számottevő továbblépés innen már aligha várható. Az is bebizonyosodott – amit már sejtettünk –, hogy a kollégák között a nagy cégek munkatársai rendelkeznek a legnagyobb tudással és versenyzői rutinnal.

Az első helyezett pécsi Hungast csapat
A versenyt a legtöbb kritika továbbra is az életszerűség hiánya miatt éri, bizonyos értelemben nem is oktalanul, hiszen tíz adag lefőzése nagyon más megközelítést igényel, mint több százé vagy ezeré. Ezért is szándéka a szervezőknek, hogy a következő versenyeken, a versenyszervezés és kiírás evolúciójaként speciális erőpróba elé állítják a szakácsokat: közétkeztetési mennyiségben készített versenymunkával kell majd tudásukat és felkészültségüket bizonyítaniuk.
A következő versenyeken! Nos, lesznek még versenyek is, közétkeztetés is, biztosan, de hogy milyen állapotban, azt a szakmán belülről sem tudná ma senki megmondani. Az eddig is komoly pénzügyi nehézségekkel vert szociális étkeztetés vajon milyen állapotban lesz egy év múlva, ha a szektorban a költségek már az idei év első 4 hónapjában 37%-kal emelkedtek, és az energia meg az alapanyagok árának robbanása, sőt, az utóbbiak jósolt hiánya csak ezután következik majd!
A gondokról, az elért színvonal visszaeséséről a KÖZSZÖV illetékesei közel egy éve folyamatosan tájékoztatják a döntéshozókat, azonban a problémák megoldása feltehetően megfelelő kormányzati akarat mellett is években mérhető munka. //
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >