K&H: Idén már infláció felett nőhet a cégek árbevétel
A korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 7,2 százalékos árbevétel-növekedéssel, ugyanakkor stabil, 3,8 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak idén a cégek. Ezzel a várt bevétel-növekedés mértéke hosszú idő után végre meghaladja a várható éves infláció mértékét – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérésből. Ilyen pénzügyi várakozások mellett 10-ből 6 cég tervez idén valamilyen fejlesztést: elsősorban informatikai és céges autó beszerzések várhatók, a gépberuházásokat azonban jelentősen visszafogják.
Idén újra az éves várható infláció felett nőhet a cégek árbevétele a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023 negyedik negyedéves felmérése szerint. A vállalkozások jelenleg 7,2 százalékos árbevétel-bővülést és 3,8 százalékos profitnövekedést terveznek az előttünk álló egy évben. Ezzel a bevétel-növekedés dinamikájában tovább folytatódott a csökkenő trend, miközben a profitvárakozások gyakorlatilag nem változtak az előző negyedévhez képest.
„A KSH legfrissebb adata szerint 2023. decemberében a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezzel, több mint egy év elteltével, fordult a kocka, a várt árbevétel-növekedés mértéke újra meghaladja a fogyasztói árak várható éves emelkedését, ami az MNB előrejelzése szerint idén 4,0-5,5 százalékos sávban várható”
– tájékoztatott Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.
Árbevételben a középvállalkozások, profitban a mikrocégek optimistábbak
A különböző méretű cégek idei árbevétel-várakozásai két táborra szakadtak. Ismételten a középvállalkozások számítanak a legerősebb, 8,4 százalékos árbevétel-növekedésre, míg a mikro- és kisvállalkozások várakozásai egyaránt 7,1 százalékra mérséklődtek az előző negyedévhez képest. A profitvárakozásokban ennél egységesebb képet mutat a szektor. Itt a mikrovállalkozások számolnak a legmagasabb, 3,9 százalékos nyereségbővüléssel, de a kisvállalkozások várakozásai is hasonló, 3,8 százalékos szinten vannak, míg a középvállalkozásoknál ez 3,6 százalék.
Elfogyhatnak a termelő beruházások
A beruházási szándékban továbbra sincs jelentős változás, a cégek 59 százaléka tervez valamilyen fejlesztést idén. „A fejlesztési célokat tekintve továbbra is az informatikai beruházások állnak az élen, az ebben gondolkodó vállalkozások aránya 27 százalékról 34 százalékra ugrott az előző negyedévhez képest. Ezt követi a céges autók cseréje, korszerűsítése, amire szintén a korábbi negyedévnél többen, 16 százalék helyett már 21 százalék készül. A gépberuházást tervezők aránya azonban jelentősen, 21 százalékról 13 százalékra zuhant, ami 2015 óta a legalacsonyabb arány. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy idén jelentősen visszaeshetnek a termelő beruházások, ami a gazdaság egészét kedvezőtlenül érintheti” – hangsúlyozta a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
A reálkeresetek emelkedése kihat a fogyasztásra, ami a gazdaság élénkítése miatt fontos
A reálkeresetek emelkedése azt jelenti, hogy több pénz marad az…
Tovább olvasom >Átlagosan több mint hét napra kötnek utasbiztosítást a külföldre utazók
Az idei szezonban, a június eleje óta eltelt másfél hónapban…
Tovább olvasom >GKI: Tényleg sokat adóznak a magyarok?
A közbeszédben gyakran találkozunk a magas hazai adókulcsok kritikájával. Ha…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >