K&H: Ennyien számíthatnak idén bónuszra
Idén a hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez valamilyen cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak. A törvényileg előírt utazási költségtérítés mellett a SZÉP kártya a legnépszerűbb – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index tavaly év végi eredményeiből. Az ilyenkor jellemző 13. havi bónuszt pedig a cégek több mint negyede tervezi fizetni munkavállalóinak.
A cafeteria, vagyis a fizetést kiegészítő munkabér szerű kifizetések meghatározó részét képezik a cégek által biztosított dolgozói juttatásnak.
„A K&H nagyvállalati növekedési index negyedik negyedéves eredménye szerint idén a cégek 74 százaléka beépít egy vagy akár több elemet is a bérezési gyakorlatába. A magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit jelző felmérésünk alapján a törvényileg előírt utazási költségtérítést a cégek 52 százaléka fogja idén biztosítani a munkavállalóknak. Az önkéntesen adható béren kívüli juttatások közül pedig továbbra is a SZÉP kártya áll az élen – ezzel a cégek 40 százaléka tervez”
– mutatta be Rajna Gábor, a K&H Vállalati divízió vezetője a legfrissebb kutatási eredményeket.
„A nagyvállalati szektor cégei közül csupán 7 százalék tervezi idén növelni dolgozói létszámát, azonban a csökkenő reálbér mellett a meglévő kollégák megtartása szempontjából is fontos lehet a különböző juttatási elemek alkalmazása”
– hangsúlyozta ki a vállalati szakértő.
Ahol adnak, ott válogatni is lehet
Azok a vállalatok, akik beépítik a bérezésükbe valamelyik juttatási formát, átlagosan háromfajta lehetőséget biztosítanak a munkavállalóiknak, így a dolgozók több elemből is választhatnak. A béren kívüli juttatások összegén a cégek döntő része nem tervez változtatni, csupán 9 százalékuk emelné annak értékét, átlagosan 13 százalékkal.
Figyelni kell a változásokra
Tavaly év végén, illetve most januártól új elemek is bekerültek vagy emelkedtek a cafeteria rendszerben.
- 2023. december 1-jétől adómentesen adható üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként a közvetlenül a borászatból, palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott borászati termék.
- 2024-től a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó, ún. csekély értékű ajándék évente legfeljebb 3 alkalommal nyújtható magánszemélynek egyes meghatározott juttatásként, vagyis 33,04 százalékos adóteherrel.
- A legfontosabb változás azonban, hogy 2024. január 1-jétől a SZÉP kártya nem használható hideg élelmiszervásárlásra, illetve a béren kívüli juttatásként, azaz a 28 százalékos adóteherrel nyújtható éves keret a tavalyi 650 ezer forintról, visszaállt 450 ezer forintra.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 februárjában a…
Tovább olvasom >K&H: a nyuszi mellé pénzügyi tudatosság is kerülhet a kosárba
A húsvét az egyik olyan alkalom, amelyet gyerekünnepnek is nevezhetünk,…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Henkel magyarországi Consumer Brands üzletága élén
2025 április elsejétől Maurizio Salvaggio a Henkel Magyarország Consumer Brands…
Tovább olvasom >A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >