Kétezer vetőmagos szakember készül Budapestre
Az uruguayi Punta Del Este adott otthont a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) idei világkongresszusának. A magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői a következő évi kongresszus házigazdájaként a dél-amerikai városban vették át az ISF zászlaját, s ezzel megkezdődött a visszaszámlálás a 2017. május 22-24. között rendezendő budapesti világrendezvényre, amelynek fő helyszíne a Hungexpo lesz. A becslések szerint kétezer szakember érkezik a magyar fővárosba.
Fotó: Pavelka Árpád az ISF zászlajával
Az idei rendezvénynek Dél-Amerika második legkisebb területű, de erős agrárgazdasággal rendelkező országa, Uruguay adott otthont. A Vetőmag Szövetséget Polgár Gábor ügyvezető igazgató és Pavelka Árpád, a jövő évi kongresszus szervezőbizottságának elnöke képviselte. Mint Polgár Gábor elmondta: magyar szempontból az idei kongresszus egyik legfontosabb momentuma az volt, amikor az ISF elnöke Álvaro Eyzaguirre átadta a Nemzetközi Vetőmag Szövetség zászlaját Pavelka Árpádnak, aki köszöntötte a megjelent vendégeket és meginvitálta őket a 2017-es budapesti ISF világrendezvényre. A konferencián magyar pavilon is fogadta a látogatókat, akik jelentős érdeklődést tanúsítottak a magyar főváros és a vetőmag helyzetünk iránt.
Az idei rendezvény szakmai tematikájának középpontjában fontos ágazati kérdések álltak. Becslések szerint a világ vetőmag piaca 2020-ra 92 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, s az ágazat egyre nagyobb szerepet tölt be a világgazdaságban. Alvaro Eyzaguirre, az ISF elnöke nyitóelőadásában kifejtette: a következő években kulcskérdés lesz, hogy a népesség növekedésével egyenesen arányosan növekvő élelmiszerigényekhez az élelmiszerlánc első elemeként megjelenő vetőmag szektor miként tud alternatívát biztosítani. A különösen az ázsiai országokból érkező igényekhez innovatív növénynemesítés, hatékony globális kereskedelmi csatornák, magas szintű élelmiszerbiztonsági feltételek kellenek.
Az előadók arról is beszámoltak, hogy továbbra is elsődleges cél a nemzetközi vetőmag kereskedelem ösztönzése, az adminisztratív akadályok lebontása, a vetőmag szabályozások egyszerűsítése és egységesítése. Érdekes és informatív előadásban mutatták be a keresztféléves vetőmag előállítás piaci szerepét és jelentőségét, amelyet nemcsak az észak-amerikai, hanem az ázsiai és európai nemesítők és fajtatulajdonosok is évről-évre növekvő mértékben vesznek igénybe. A plenáris üléseken kiemelt szerepet kapott az élelmiszer termelés növelésének igényéhez kapcsolódó nemesítési célok, és eszközök számbavétele. Hangsúlyos volt a dél-amerikai kontinens egyik legjelentősebb mezőgazdasági termékének, a szójának a termelési és vetőmag kereskedelmi helyzetének globális elemzése.
Polgár Gábor elmondta: a 2017-es ISF világkongresszust május 22-24. között rendezik Budapesten. Az ágazat legjelentősebb rendezvényét több kísérőprogram egészíti majd ki, de a fő helyszíne a Hungexpo területén lesz. Az idei uruguay-i konferenciára 1100 szakember érkezett, a jövő évire a számuk az előzetes adatok szerint megközelítheti a kétezret. Az Európában rendezett események hagyományosan több érdeklődőt vonzanak.
Kapcsolódó cikkeink
Shady Girl kúpvirág, a MATE új hivatalos fajtája
Több éves kutató és nemesítői munka eredményeként CPVO oltalom alá…
Tovább olvasom >A külföldi turisták Budapesten kívül nem nagyon mennek máshova
A KSH márciusi turisztikai eredményei kiugró növekedést mutatnak, amely elsősorban…
Tovább olvasom >McDonald’s „food truck”
Kényszer szülte, ám annál jobb ötlet: a világ egyik legszebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Neubauer Katalin: Bízunk abban, hogy most már visszatérhet a kiskereskedelem a régi, Covid előtti mederbe
2023 márciusa újabb jelentős fordulatot hozott a magyar kiskereskedelmi szektorban,…
Tovább olvasom >Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR
Rangos szakmai elismeréseket kapott a SPAR Magyarország. A SPAR, az…
Tovább olvasom >Másodszor indul tavaszi élelmiszergyűjtő kampány a Tescóban
A Tesco évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő…
Tovább olvasom >