Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR
Rangos szakmai elismeréseket kapott a SPAR Magyarország. A SPAR, az INTERSPAR és a Regnum márkák elnyerték a Superbrands elismerést. Emellett az üzletlánc lett az „Év egészségtudatos kereskedője” is. A SPAR elnök-ügyvezető igazgatója, Heiszler Gabriella pedig Közösségi díjat vett át az „Év Külföldi Vállalatvezetője” díjátadó gálán.
„A SPAR Magyarország már több mint harminc éve tevékenykedik Magyarországon, ezalatt a márka 17 ezer munkatársat foglalkoztató, meghatározó üzletlánccá nőtte ki magát hazánkban. A hosszú fejlődési út alatt szinte minden évben rangos szakmai díjakkal ismerték el teljesítményünket. Számunkra nagyon fontosak a független visszajelzések a termékeinkről, valamint a kereskedelmi tevékenységünket és a munkavállalóinkat érintő kezdeményezéseinkről. Örömmel számolhatunk be róla, hogy az elmúlt időszak több sikert hozott a SPAR számára”
– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
Továbbra is a legjobb márkák között van SPAR
A SPAR tizenhatodik, az INTERSPAR kilencedik, míg a cégcsoport Regnum márkája negyedik alkalommal kapta meg a Superbrands elismerést a neves szakemberekből álló zsűritől az üzleti sikerei, a kimagasló márkaminősége és a márkaépítésbe fektetett munkája elismeréseként. A nemzetközi Superbrands programot a brit Brand Council független szervezet alapította 1995-ben, Magyarországon 20 éve díjazzák a legjobb márkákat. A díjra kizárólag szakmai szempontok alapján történik a jelölés, a díjazottakat független szakemberekből álló 40 fős szakértői bizottság választja ki.
A SPAR lett az év egészségtudatos kereskedője
Második alkalommal nyerte el a SPAR Magyarország „Az év egészségtudatos kereskedője” címet. Az elismerést a Just Clear Fitness-Életmód Award fitness, wellness, egészség díjátadó gálán vették át a vállalat vezetői. A tapasztalatok azt mutatják, hogy SPAR üzletek vásárlói között egyre többen vannak, akiknek egészségügyi okokból kell váltaniuk például laktóz-, vagy gluténmentes élelmiszerekre, míg mások sport, illetve diéta miatt, vagy húsmentes étkezésükből fakadóan vásárolják rendszeresen a SPAR Életmód kategóriába tartozó termékeket.
A vállalat ezért a vásárlói igényeket figyelembe véve folyamatosan bővíti az egészségtudatos, glutén-, laktózmentes, bio, illetve egyéb speciális táplálkozási igényekre kínált termékeinek körét. A több mint ezer cikkből álló termékportfólió folyamatosan bővül cukormentes, gluténmentes, vegetáriánus és vegán termékekkel, miközben egyre népszerűbbek a sportos életmódot követőknek készült fehérjét tartalmazó funkcionális élelmiszerek, fehérjeszeletek, fehérjeporok, vitaminok is.
Közösségi díjat is kapott Heiszler Gabriella
Heiszler Gabriellát, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatóját Közösségi díjjal tüntették ki a Budapest Business Journal Év Külföldi Vállalatvezetője díjátadó gáláján. Az elismerést azoknak a vezetőknek ítéli oda a gazdasági lap zsűrije, akik a sokszínűség, a befogadás, az esélyegyenlőség, vagy a fenntarthatóság terén példaértékű munkát végeznek. Heiszler Gabriella ezen kívül felkerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájára, ahol a hatodik helyet érdemelte ki az „üzlet” kategóriában. A befolyás erejét olyan objektív és szubjektív tényezők mérlegelésével állapította meg a kiadvány szerkesztősége, mint például a vezető felelősségi körébe tartozó cég mérete, a büdzsé és a létszám, ami fölött diszponál, valamint pályájának íve.
Kapcsolódó cikkeink
A SPAR saját rendezvényeivel is építi a munkatársi közösségét, amelyek keretében elismerik a szakma kiválóságait is
A SPAR, mint munkaadó számára kiemelten fontos a kollégák megbecsülése:…
Tovább olvasom >40 magyar város 73 SPAR üzletének több mint 8000 termékét viszi házhoz a Wolt: Már a heti nagybevásárlást is online intézik a magyarok
Bolti árakon intézi helyettünk a nagybevásárlást a SPAR 73 magyarországi…
Tovább olvasom >A SPAR a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokság szponzora
Támogatja idén a SPAR lesz a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokságot,…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >Új alapokra helyezi együttműködését Magyarország és a FAO
A magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete…
Tovább olvasom >