Kereszttűzben a szörppiac

Szerző: Budai Klára Dátum: 2023. 01. 20. 11:28

Talán soha, de legalábbis nagyon régen nem voltak a hazai szörppiac szereplői olyan nehéz helyzetben, mint az idei évben. Nemigen kellett még ennyi irányból érkező „golyózáporral” szemben felvértezni magukat, mint most, és nemhogy nem lankadni, de továbbra is fejleszteni, újítani és körömszakadtáig küzdeni a túlélésért. Mert ebben a szektorban most nem kisebb a cél, mint életben maradni.

A Szikrai Borászati Kft. kereskedelmi vezetője arról számol be, hogy a gazdasági válság, az áremelések, valamint a NETA-törvény hatására az egész piac elmozdult a csökkentett energiatartalmú szegmens felé.

Torbán László, Szikrai Borászat

Torbán László
kereskedelmi vezető
Szikrai Borászat

– Az alapanyag-ellátás hiánya jelentős károkat okoz, és a bizonytalanság új utak keresésére ösztönöz bennünket. A bizonytalan gyümölcssűrítmény-­ellátás miatt egyre több az almaalapú termék a piacon, és erre lehet számítani hosszú távon is – tudjuk meg Torbán Lászlótól.

A Szikrai Borászati Kft. szörpértékesítése idén értékben és mennyiségben is növekedett.

– Próbáltunk lépést tartani a folyamatokkal, lefolytattuk az ártárgyalásokat, átlistázásokat hajtottunk végre, új termékeket fejlesztettünk. Összességében a forgalom nőtt kis mennyiségben, de az eredményvonalon ez nem mondható el, mert az alapanyagpiacon rövidebb idő alatt érvényesítették az áremelést, volt, aki azonnali hatállyal, mi viszont csak a bejelentést követő 30. naptól tudtunk érvényesíteni a kereskedelmi partnerek felé. A köztes időszakban eredménykiesésünk vagy veszteségünk volt – tájékoztat a szakember.

Molnár Z. Márta, a Gramex Drinks kereskedelmi igazgatója is megerősíti, hogy 2022. év elején tovább folytatódott a szörpkategória szárnyalása. Meglátása szerint a válság hatására az emberek a szörpök felé fordultak.

– A Sconto brand mellett számos saját márkás 2 l-es, illetve 1 l-es szörpöt gyártottunk egészen 2022. július 1-jéig, amikor az új NETA-törvény a teljes szörp kategóriát ellehetetlenítette. Sajnos, az adó mértéke magasabb ezen termékek esetében, mint maga a termék nettó átadási ára, így kénytelenek voltunk a teljes kategóriát újraértelmezni. Most érünk oda, hogy a megszűnt termékek helyét végre fel tudjuk tölteni az új, NETA nélküli szörpjeinkkel – jegyzi meg Molnár Z. Márta.

Mint mondja, az új szabályozás nem érinti a min. 50% gyümölcstartalmú szörpöket, ezért ilyen szörpöket kezdtek el fejleszteni. Még gyártják a 2 l-es szörpöket is, de a 0,7 l-es, magas gyümölcstartalmú cukros, cukor plusz édesítőszeres vagy csak édesítőszeres, úgynevezett zéró kategória a fő csapásirány.

– Az energiaárak elszabadulása, a cukor és egyéb alapanyagok árának növekedése, a fuvarköltség emelkedése, valamint a magas forint-euró árfolyam hatása számításaink szerint még a jövő év elején is igen érzékenyen fogja érinteni a kategóriát, hiszen további áremelés várható. Ez a forgalomra, illetve a darabszámos értékesítésre minden bizonnyal negatív irányban fog hatni – teszi hozzá a kereskedelmi igazgató.

A NETA-törvény változása miatt a gyártóknak újra kellett értelmezniük a kategóriát, legtöbbjük emelt a gyümölcstartalmon

Sodor az ár

Danielisz Zoltán kereskedelmi igazgató Yuva

Danielisz Zoltán, a Yuva Kft. kereskedelmi igazgatója az elhangzottakat azzal egészíti ki, hogy az árak emelkedésével a soft drink szegmensbe sorolható üdítőitaloknak komoly versenytársai lettek a szörpök, ugyanis ár-érték arányban a késztermék liter­ára egyre vonzóbbá teszi a kategóriát. Cégük időarányos forgalmát tekintve a 2022 üzleti évben mind volumenben, mind pedig értékben sikeres évet tudhat magáénak, üzleti tervük feletti lesz a növekedés.

A NETA kör bővítésével kapcsolatosan kifejtette: a gyártók előtt két út állt azon termékek esetében, melyek nem érték el az 50% gyümölcstartalmat: vagy receptúraváltással azt megnövelték, vagy beépítették a NETA értékét a termékükbe. A gyártók nagy része a gyümölcstartalom növelése mellett döntött.

– A Yuva Kft. első pillanattól kezdve 50% gyümölcstartalommal gyártotta termékeit, így minket nem érintett a NETA változtatása. A jövőre nézve viszont döntést hoztunk abban, hogy még tovább emeljük szörpjeink gyümölcstartalmát, hiszen az 50% gyümölcstartalommal már nem vagyunk egyediek a piacon – emeli ki Danielisz Zoltán.

gólya jános, stork

Gólya János
ügyvezető
Stork Élelmiszer
Manufaktúra

Gólya János, a Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft. ügyvezetője arra emlékeztet, hogy hosszú évek távlatában először fordult elő, hogy még nincs vége az évnek, és már két alkalommal kellett áraikat a növekedő költségek miatt emelni. Ettől függetlenül a 2022-es évben a darabszámuk változatlan volt, az áremelés függvényeként az árbevételük viszont jelentősen növekedett.

– Volt olyan időszak az év során, amikor nem az volt a kérdés, hogy mennyibe kerül a kristálycukor, hanem az, hogy elérhető-e egyáltalán. Mindehhez járult hozzá az euró-forint árfolyamváltozásának számunkra negatív hatása, és az ebből következő élő munkaerő költségének növekedése – veszi számba a szektort sújtó nehézségeket Gólya János, amelyek közül természetesen a NETA-módosításról is említést tesz.

– A kormányrendelet arra késztetett bennünket, hogy a gyümölcshányadunkat a teljes palettánál 50% fölé emeljük. Ez sok termékünknél már eleve adott volt, de jó néhány vonatkozásában nem volt elérhető. Nálunk ez azért jelentősen húsbavágó költség, mert a mi esetünkben a termék gyümölcshányada minden esetben kizárólag az adott gyümölcs – mutat rá az ügyvezető.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a piacon sok gyártó a cukor áremelkedése miatt az édesítőszer használatának irányába fordult el, amivel egyrészt a terméket költséghatékonyabbá tudta tenni, nemcsak az édesítőszerek megfizethető ára miatt, hanem azért is, mert a NETA szabályozása által az édesítőszert tartalmazó termékeket kisebb mértékű adóval terhelték.

– Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy édesítőszer- és adalékanyag-mentesen, magas gyümölcshányaddal, kizárólag az adott gyümölcsből, kristálycukorból, gyümölcscukorból és mézből készítjük szörpjeinket.

Dr. Hagymásy Zoltán
marketing-szaktanácsadó
Trizsi Ízek

A Trizsi Ízek kézműves lekvárokat és szörpöket előállító Szociális Szövetkezet, termékeiket elsősorban Aggteleken és vonzáskörzetében értékesítik. Ez a piac közismerten a turisztikára épül, így a COVID miatt nem volt a legfényesebb a 2021-es üzleti évük. 2022-ben azonban fokozatosan visszatértek a régi vásárlóik, sűrűsödtek a fesztiválok, és nagyon biztatóan alakultak az értékesítési számaik, míg be nem köszöntött az újabb gazdasági válság, ami a fogyasztásra is keményen visszahatott.

– Fontos változás a kategórián belül, hogy markánsan nő az egészségtudatos vásárlók aránya. Komoly bizalomépítő szerepe van azon logóknak – Hazai Termék, Magyar Termék, Kiváló Tájtermék, Food Awards –, amelyek a termék származási helyét és értékeit hitelesen tanúsítják. Napjainkban trendi lett a HoReCa üzletágban a kézműves szörpből készült friss limonádé is – világít rá dr. Hagymásy Zoltán, a Trizsi Ízek marketing-szaktanácsadója.

Mono ízek az eladási lista élén

Torbán László azzal a gondolattal csatlakozik az előtte szólókhoz, hogy a gyártói márka kisebb mértékben erősödött, mint a kereskedelmi márkák, de ez annak is betudható, hogy nem volt folyamatos ellátás a gyártói márkákból sem. Átmeneti áruhiány lépett fel, ami adott esetben az egy hónapot is meghaladta.

– A hagyományos ízek vezetnek továbbra is, és arra számítunk, hogy ez így is marad. Az új ízek egy vékony réteg igényeit elégítik ki. A nagy mennyiségeket málna, narancs és bodza ízekben értékesítjük. A többféle gyümölcsöt tartalmazó szörpök is jól szerepelnek, de az első három helyet nem veszélyeztetik – ismerteti a Szikrai Borászati Kft. kereskedelmi vezetője.

A Piroska szörpöknél változatlanul a 0,7 l-es üveges kiszerelés örvend a legnagyobb népszerűségnek.

– Terveztünk új termékeket is, de mindeddig nem vezettük be azokat. Készültek tavaly is és idén is nyári, illetve téli ízeink, valamint a jövő évre is vannak terveink új ízekre és termékcsaládokra vonatkozóan – újságolja Torbán László.

– Mivel mostanra készültek el a 0,7 l-es saját márkás termékeink, ezért csak bízni tudunk abban, hogy legalább akkora értékesítésünk lesz, mint a korábbi szörpök esetében – informálja lapunkat Molnár Z. Márta. Azt a megállapítását is megosztja, hogy a negatív események hatására az emberek először egy szinttel lejjebb kezdenek vásárolni, amit már vállalatuknál is érzékelnek, ugyanis saját márkás forgalmuk emelkedik.

– Remélem, nem fogunk eljutni oda jövő év elejére, hogy már nem lejjebb vásárolnak, hanem egyáltalán nem vásárolnak. Az alapízek (málna, narancs, szamóca, bodza) mellett gyártunk mangó, alma ízeket is 0,7 l-es PET-palackos kiszerelésben. Partnereinknek nemcsak cukros, hanem cukormentes, úgynevezett zéró terméket is gyártunk. Ez a vonal úgy tűnik, jelenleg működik – fejti ki a Gramex Drinks kereskedelmi igazgatója.

Esetükben a málna és narancs ízek vannak az eladások élén.

– 2023-ban a legfőbb célunk, hogy a most piacra dobott termékeink működjenek. Maximum egy zöld kivi szörp bevezetése lehetséges még, ha minden a terveink szerint alakul.

A Stork Élelmiszer Manufaktúra Kft.-nél úgy látják, hogy az év folyamán történt áremelkedések hatására a vásárlók a számukra ár-érték arányban leginkább megfelelő termékeket keresik.

– Továbbra is vásárolják az olcsóbb szörpöket, csak kevesebbet, vagy inkább elhagyják ezt, és magasabb árfekvésűt választanak jobb minőségben, és kevesebb alkalommal. Illetve fordítva is igaz lehet: a magasabb árfekvésű termékeket engedik el, és az olcsóbb árfekvésű mellett döntenek. Ez a folyamat véleményünk szerint a következő fél évben fog igazán kikristályosodni – nyilatkozza Gólya János. – A fent említett hatások jelentősen nem változtatták meg a tendenciákat az íz, csomagolás, kiszerelés tekintetében. Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz az állásponthoz, hogy sugallva a minőséget, üvegben forgalmazzuk szörpjeinket.

Legnépszerűbbek a félliteres kiszerelésű termékek, klasszikus (bodza, málna, áfonya, eper, fekete ribiszke) ízekben.

– Folyamatosan készülnek a háttérben termékfejlesztések, hónapról hónapra kísérletezünk új ízekkel, új gyümölcsökkel, új megoldásokkal. Ezeket hosszú kísérleti, piackutatási fázis után vezetjük be vásárlóink körébe. A 2023-as évre is ez vonatkozik, több új termékkel fogunk megjelenni, amely szokatlan lesz, úttörő és innovatív – ígéri az ügyvezető.

Izgalmas újdonságok

– A magyar gyártók a régió országai közül a legszínesebb kínálattal vannak jelen a hazai piacon, mind íz, mind kiszerelés és csomagolás tekintetében. Cégünk a környezetvédelem és a csomagolóanyagok használatát illetően szeretné a rePET részarányt tovább növelni termékei csomagolásánál, és célul tűztük ki, hogy egy literre vetítve a lehető legkisebb környezeti terhelési értéket érjük el – vetíti előre Danielisz Zoltán.

FruttaMax Bubble12 szörpcsaládjuk 0,5 l-es kiszerelésben kapható, melyekből 12 liter magas minőségű üdítőital készíthető. Jelenleg 14 normál és 7 light termék található szortimentjükben, melyeket idén további 1 normál és 3 light termék fog követni. Kínálatukban jelen vannak a tradicionális ízek mellett a gránátalma, fekete ribizli, valamint mangó szörpök is.

– Szörpjeink már idén átalakulnak, még gyümölcsösebbek lesznek. Minden FruttaMax Bubble12 termék 60% gyümölcstartalommal kerül partnereink segítségével a polcokra – jelenti be a kereskedelmi igazgató.

– Tapasztalatunk alapján a szörppiac erős átalakuláson megy keresztül. Folyamatosan nő az egyedül élők és egygyermekes családok száma, ezen új vásárlói réteg pedig már a kisebb töltősúlyú termékeket részesíti előnyben – veszi át a szót dr. Hagymásy Zoltán.

Általános fogyasztói trendként említi azt is, hogy a polcon lévő termékek súlyai csökkennek. Szintén megfigyelhető, hogy markánsan nő a „mentes termékek” és a természetes alapú termékek iránti kereslet, és ezzel együtt az egészségtudatos vásárlók részaránya. A környezetbarát csomagolás ma már elvárás minden termékkel kapcsolatban.

HoReCa-vonalon 1 literes, míg a kiskereskedelemben 446 ml-es szörpjeikkel szerepelnek a piacon.

– Toplistás termékeink: a Levendula, Fenyőrügy, Bodza és Eper szörpök. A rostos málnaszörpről pedig csak annyit: nálunk ez az örök sláger – árulja el a marketing-szaktanácsadó. – A 2022-es termékfejlesztés során saját kútfőből építkezve egy felsőházi szörp termék kategóriát hoztunk létre 4 szörpből. Ez az új termékcsaládunk az Aggteleki Nemzeti Parkban gyűjtött alapanyagokra épül. Új szörpjeink (Kökény, Som, Fenyőrügy, Kakukkfű) a „Vad – Ász” márkanév alatt jelentek meg a piacon – árulja el dr. Hagymásy Zoltán. 

Ízek tekintetében elég tradicionális a hazai közízlés: a narancs, a málna, a bodza a slágerízek

//

 

Ez a cikk a Trade magazin 2022.12-01. számában olvasható.

Kapcsolódó cikkeink