Keddtől élesedik a mezőgazdasági termékek behozatalát bejelentő felület
Április 16-án hatályba lép az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet. A jogszabály szerint a bejelentésköteles termékek nem magáncélú behozatalát tervező természetes személynek, egyéni vállalkozónak, jogi személynek vagy egyéb szervezetnek e szándékát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) előzetesen jeleznie kell. Az elektronikus adatszolgáltató űrlap, valamint a tematikus ügyfélszolgálati csatornák keddtől lesznek elérhetőek az ügyfelek számára.
Az érintettek a mezőgazdasági termékek behozataláról szóló bejelentésüket a Nébih honlapján közzétett formanyomtatványon tudják majd megtenni, amit légi vagy vízi úton történő szállítás esetén legkésőbb 6, egyéb esetekben legkésőbb 24 órával a behozatalt megelőzően kell teljesíteniük. A hiánytalanul kitöltött bejelentés befogadásáról a hivatal azonnal visszaigazoló levelet küld a megadott e-mail címre. Az érintett termékek listáját, továbbá a bejelentés elmulasztásához kapcsolódó közigazgatási bírságra vonatkozó szabályokat az egyes mezőgazdasági termékek Magyarországra történő behozatalára vonatkozó kormányrendelet tartalmazza.
A Nébih az érintettek kérdéseinek minél gyorsabb és hatékonyabb megválaszolása érdekében elkülönített ügyfélszolgálati csatornákat is indít
Az mgbehozatal@nebih.gov.hu e-mail cím, valamint a 06-1-336-9090-es ügyfélszolgálati telefonszám szintén április 16-tól áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
A bejelentéshez szükséges adatokat az alábbi összefoglaló tartalmazza: „Mezőgazdasági termékek behozatalának bejelentéséhez szükséges adatok ”
Fontos, hogy a segédlet tényleges bejelentésre nem alkalmas, azt kizárólag a keddtől elérhető online űrlap segítségével lehet majd teljesíteni.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >