Jönnek az újabb hungarikum-pályázatok
Az idei évben összesen 445 millió forint értékű hungarikum-pályázatot hirdet az agrártárca, célja pedig az országos identitás megerősítése – jelentette be V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn.
Az elérhető forrásokat három fő célterületre osztják. Az első területre, melynek keretösszege 300 millió forint, elektronikus és nyomtatott kiadványok, filmek, valamint rendezvények szervezésére lehet pályázni. Emellett lehetőség nyílik az egyedi települési jelképek megjelenítésére is.
A második célterületre 130 millió forint áll rendelkezésre, itt felső tagozatos és középiskolás diákoknak szóló vetélkedők szervezését támogatják, melyek az identitástudat erősítésére és a hagyományőrzésre fókuszálnak. Ezen kívül az értéknyilvántartó felületen a nemzeti értékek dokumentumainak feltöltésére is lehet pályázni.
A harmadik célterület a „Hagyomány a divatban – viselet másként” elnevezésű felhívás, melyre 15 millió forintos támogatást biztosítanak. Ennek keretében olyan viseletek megalkotását támogatják, melyek az ősi viseletet modern formában jelenítik meg.
A pályázati lehetőségekkel kapcsolatban április 16-án déltől lehet regisztrálni, a pályázatok véglegesítésére pedig május 6-án reggel 8 órától lesz lehetőség. A pályázatokhoz mind hazai, mind külföldi szervezetek és intézmények jelentkezhetnek.
Kapcsolódó cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Kiemelten támogatja az agrártárca az őshonos fajták megőrzését
Nagy energiát és jelentős forrást biztosít az Agrárminisztérium az őshonos…
Tovább olvasom >Egyre nő az agráriumban az információs igény
A külső, elsősorban pályázati és területalapú finanszírozás megkerülhetetlen az európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >