Jöhet a sejtalapú csokoládé
A Storeinsider nyomán az origo arról számolt be, hogy a Zürichi Alkalmazott Tudományok Egyetemének kutatói bioreaktor alkalmazásával hoznak létre „laboratóriumi csokoládét”.

kép: ZHAW/NEWSFLASH, origo
A jelenlegi kilátások alapján a csokoládé iránti globális kereslet növekedése továbbra is feltartóztathatatlan marad. Ugyan a közkedvelt édesség 138 milliárd dolláros (41,9 ezer milliárd forint) piaca most sem számít kicsinek, egyes szakértők szerint 2028-ra akár a 200 milliárd dollárt (60 ezer milliárd forint) is meghaladhatja az értéke.
BÁR PILLANATNYILAG AZ IPAR ENNEK A CSOKIMENNYISÉGNEK AZ ALAPANYAGÁT KAKAÓCSERJE-ÜLTETVÉNYEKRŐL SZERZI BE, A ZÜRICHI ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETEMÉNEK (ZHAW) TUDÓSAI SZERINT A LABORATÓRIUMI BIOREAKTORBAN NÖVESZTETT CSOKOLÁDÉ IS SZORÍTHAT MAGÁNAK NÉMI HELYET A PIACON.
Ami ez utóbbi, különleges édesség gyártását illeti, az eljárás kezdetén a tudósok a kakaóbabokat kivonták egy kakaógyümölcs húsából majd pedig felnegyedelték őket. Következő lépésben egy speciálisan kifejlesztett táptalaj alkalmazásával, teljes sötétségben inkubációs procedúrának vetették alá ezeket a magokat. Ebben a fázisban egy bizonyos hegszerű anyag keletkezett a kakaóbabokon. A kutatók három hét múlva lekaparták, majd pedig egy bioreaktorba helyezték ezt a szubsztanciát. Miután a tartályban a szaporítási folyamat befejeződött, a benne levő folyadékot leszívták, majd pedig a hátra maradt anyagot megszárították és megpirították.
Mint kiderült, az így létrejött porból egyéb összetevőkkel összekeverve csokoládé készíthető. A technika egyik legnagyobb előnye, hogy a bioreaktorban a szaporítási folyamat újra és újra megismételhető az anyag legelső adagjából.
Bár a végeredmény a hagyományos csokoládééval azonos állaggal rendelkezik, azok szerint, akik megkóstolták, az íze gyümölcsösebb és édesebb, illetve kevésbé keserű. A ZHAW illetékes csapatának segítségével idővel azért vélhetőleg tovább tudják majd „finomítani” a zamatot.
A jelentős sikerek ellenére még várni kell, amíg a laboratóriumban létrehozott csokoládé kereskedelmi forgalomba kerülhet. A forgalmazást némileg hátráltatja az is, hogy
A PRODUKTUM LEGYÁRTÁSA EGYELŐRE SZERFELETT KÖLTSÉGES: 100 GRAMM ELŐÁLLÍTÁSA 20 DOLLÁRBA KERÜL.
Habár az új termék a szokványos módszerekkel gyártott csoki „egzotikus” alternatívájává válhat, teljes mértékben valószínűleg soha nem fogja kiváltani azt. A gyártó szerint, leginkább azokat a vásárlókat lehet majd megszólítani vele, akiknek a csokoládéfogyasztásról nem mindig megalapozatlanul a kakaótermesztéshez kapcsolódó erdőirtás és a gyerekmunka jut az eszébe. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Kihívások és lehetőségek között egyensúlyoz a magyar édesipar
A 2024-es év nyertesei az eladott mennyiség alapján sorrendben a…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >