Ízig-vérig cukrász

Dátum: 2019. 08. 20. 09:42

A versenyen győztes Tóth Norbertnek nevét nemcsak málnatortája (a Dél-Dunántúlon hívják boldogasszony csipkéjének a málnát) miatt véssük a jobbak közé! A még csak 38 éves, de már közel 25 éve a szakmában dolgozó szerény szakember a hazai cukrászok azon kisebbségéhez tartozik, akik kompromisszumok nélkül állnak ki a minőségi alapanyagok használata mellett.

 Rendszeresen versenyez?

Nem vagyok versenyző típus, de a barátaim és kollégáim unszolására először 3 éve neveztem be egy tortámat – minthogy minden évben eljutottam a döntőig, már csak dacból sem akartam abbahagyni a próbálkozást, amíg el nem jutok a csúcsig. Ez most sikerült, így feltehetően már átengedem a teret a fiatalabbaknak.

Ehhez a munkához képest az Év Fagylaltja verseny „csak” egy remek játék – már ott is voltam egyszer első, egyszer második helyezett –, ezen továbbra is elindulok majd.

 Honnan szerzi az inspirációt?

Aki szereti ezt a szakmát, az felkeléstől lefekvésig azon agyal, milyen ízekkel kísérletezzen, milyen alapanyagokat használjon. Én is ezt teszem, de persze gyakran keresek új ötleteket az interneten, a szakkönyvekben is, tanulmányutakra járok.

Az első 3 versenyen az innovatív megoldásokra helyeztem a hangsúlyt, különleges hozzávalókkal próbálkoztam (idén is ilyen volt a második tortám), mégis egy egyszerű tortával nyertem. Pontosabban inkább csak egyszerűnek tűnővel, hiszen technológiailag meglehetősen nehéz édesség ez: a málna ízét variáltam több különféle textúrában.

Nem lesz könnyű utánozni!

Igen, az országtorta augusztus 18-tól az ország több száz cukrászdájában kapható, és én egy hét múlva már olvastam is a médiában a kritikákat. Sajnos sokszor a negatív értékelések is jogosak, hiszen az illusztrációkon is látszik, hogy egyes helyeken mit spóroltak ki belőle – még úgy is, hogy többnyire drágábban árulják, mint mi magunk. Pontosan az ilyesmi miatt írat alá a készítőkkel az Ipartestület nyilatkozatot, hogy nem változtatnak a recepten: azóta – bár több száz cukrászdát ellenőrizni lehetetlen – érezhetően kevesebb a visszaélés.

Melyek a további tervei?

Megpróbálom a lehető legjobban elvégezni az ipartestület elnökségében tavasszal vállalt feladataimat, és dolgozom tovább családi üzletünkben. Sokkal jobban motivál a vendégek elégedettsége, mint a versenyzés, főleg, hogy nem tartom magam kimagaslóan jó cukrásznak; a legjobbak közé inkább a lelkesedésem vitt és az igényem az állandó fejlődésre. //